Beszámolók


Sarti 2016.július
Sarti 2016.július, avagy low cost nyaralás szuper élményekkel Nem akartunk mi Sartira menni, véletlen volt az egész. Mert minek nézegeti az ember az Ibusz honlapját áprilisban? Ez lett a vége. Bazi nagy görög akció keretében sebtében befizettünk egy sarti előnyaralásra július 10-18 között a Spanos apartmanba. Hozzáteszem, hogy apartmanban még nem nyaraltunk, úgyhogy mindenre fel voltunk készülve.Szóval: indulás pénteken a Műcsarnok mellől, délben, 35 fokban, szaglásztuk egy darabig a pesti szmogot, aztán indulás. Az emeleten ültünk, de ez egy külön történet. Mögöttünk egy kb 15 fős elég gáz társaság, nagyhanggal, büdös fasírttal. Minek kell fasírtot vinni az útra???? Főleg fokhagymásat. Szóval elindultunk, ja volt valami útaskísérő kislány is, azt nem tudom minek, mert mindent a sofőrök intéztek. De volt, és jelenlétével emelte a társaság színvonalát .( Rejtő után szabadon). Kecskeméten felvettünk még utasokat, köztük egy felettébb zűrös családot, apukával, anyukával, nagyikával, meg egy kb 40 kilós 5 év körüli kislánnyal. Nem találták az ülőhelyeiket,hisztiztek, hogy lemaradtnak, nincs helyük, micsoda szervezés. Nem átallottam megjegyezni, hogy valószínűleg tudnak az irodánál 80-ig számolni, és lesz helyük nyugi már. Lett. Mögöttünk. A kiscsaj egész úton evett, fecsegett, énekelt, rózsaszínű laptopot babrált, majd mikor mindezzel végzett feltette a lábát a lányom ülésére, és vígan rugadalta egész úton. Úristen ez sosem fog aludni !!! Mindegy megérkeztünk Szegedre úgy ½ 4 körül volt idő enni, vásárolni stb. Aztán irány a határ. Hamar átjutottunk, legközelebb Belgrád után álltunk meg. Megjegyzem, még mindig tetszik a Száva torkolat a várral Belgrádban. Pihenő után kb 25-30 perc újra útnak indultunk, jó unalmas volt, egészen Nisig mentünk egy trappban, ahol ismét szünet olyan 30 percnyi. Szerbiában már nem álltunk meg, csak Macedóniában a gyors határlépést követően egy Lukoil kútnál. Ott vettem cigit, kb fele sem mint itthon az ára.Macedónián átrepültünk, közben filmet néztek a többiek, az Indul a bakterház ment. A kislány a hátunk mögött folyamatosan nyígott, hogy cserélje ki a nagyanyja a filmet, mert őt ez nem érdekli. Szombat az érkezés: A görög határra olyan hajnal 4-5 körül értünk, onnan egy óra Szaloniki, és Szalonikitől kb 120 perc Sarti, mert elég szepentines az út. Végre megérkeztünk reggel 8-körül az ismert nagyparkolóba. Ott várt az idegenvezető lányka, de őt inkább hagyjuk 9-re a szálláson voltunk, azonnal elfoglaltuk, kiapkolás, és irány a falu. A Spanos egyébként viszonylag új apartman, rendezett, tiszta, redőnyös, ami azért jó, mert ha majdnem teljesen leegendjük a redőnyt, minden ablakot és a terasz ajtót is nyitva lehet hagyni nem fülled be e levegő. A tenger a házzal szemben van, de mi nem...

- Jelentkezz be az olvasáshoz! -


 2017-05-01 

 Emőke1 



LEGNÉPSZERŰBB KÉPEK
LEGUTÓBBI FRISSÍTÉSEK
LEGUTÓBBI FÓRUMTÉMÁK
LEGÚJABB BESZÁMOLÓK
LEGÚJABB ALBUMOK
LEGUTÓBBI ÜZENETEK
AKTUÁLIS IDŐJÁRÁS
KÖZÖSSÉG: 21 165 TAG
ONLINE OLVASÓK: 14
FACEBOOK IDŐVONAL
LEGÚJABB GÖRÖG ZENÉK
STATISZTIKA
  • OnLine olvasók: 14

  • Látogatók ma: 1596

  • Oldalletöltés ma: 17638

  • Összes látogató: 4 382 187

Mike`s Apartments - Nei Pori
Árajánlatkérés és szállásfoglalás közvetlen a szállás tulajdonosától.
25 EURO / éj -től