Beszámolók
Nászút a Kikládokon: Folegandros 2014. |
Reggel 7-kor indult a gyorshajónk (SeaJet 2) Pireuszból Folegandrosra. Mutatós katamarán, kényelmes fotelekkel, bárral és LCD tévékkel. Mint egy repülőn, csak ez kényelmesebb, mindenhez több a hely. Az első megálló Sifnos szigete volt, jó páran kiálltunk fotózni, persze így útban voltunk mind a leszállóknak, mind a felszállóknak. Vissza is tereltek minket, majd Seriforsnál már előre szóltak, hogy csak az menjen ki a kabinból, aki tényleg le is száll… Ezután Adamast is csak a kis ablakon keresztül láthattuk, de ezt kevésbé bántuk, tudtuk, hogy 5 nap múlva, már bele is szagolhatunk a milosi életbe :) Kb fél 12-kor szállhattunk ki „végre” a vízen repülő pléhdobozból Karavastossisban, Folegandros kikötőfalujában.Már elsőre is nagyon bájosnak tűnik a kis falucska, de sok időnk most nincs rá és azért tudjuk, hogy nem eme település miatt jöttünk erre a szigetre. A kikötő szélén vártuk meg a buszt, ami minden hajó elé lejön és viszi fel a turistákat a Chorába (1,4EUR/fő). A centrumtól 3 perces séta távolságban tesz le a busz, helyieket kérdezgetve találtuk meg először a Castro kávézót, majd a Castro bejáratát, aminek a hátsó utcája, vagyis annak közel 2/3-a a Castro hotel, választott szállásunk. Persze közben mindenfelé csodákat látunk és bár keveset aludtunk, majd sokat ültünk a hajón, itt már széles vigyorral a képünkön kerestük meg a szállásadónkat a... A teljes szöveg bejelentkezés után érhető el. |
|
Hidalgo 2014-07-19
|
|
2072 79%
|
|