Üdv mindenkinek!holnap este 22ó körül megyek görögbe,bepróbálom röszkét,elvileg már nincs török horda,kerkyra,14be vagy?12be leszek szombaton,ha minden igaz!
Beszámolómból néhány dolog kimaradt, főleg olyan ami nekünk bejött az utazással kapcsolatban és esetleg hasznos lehet az első bálozóknak.
Kifelé úgy terveztem, hogy folyamatosan egyre rövidebb távokat fogok menni a következő pihenésig, és nagyon bejött.
Első megálló Belgrád után 10-20 km-el, idáig kb 330 km-t jöttem Kecskemétről. Következő a pálya vége után 16 km-rel: Predejane Motel parkolója (280 körül), következő megálló lett volna Maci végén az RT Petrol, de szerb-Maci határ után kiszálltam egy cigire (260), utána már csak 110 km volt a cél. Nekem bejött így éjszaka.
A Predejane Motelnél hazafelé is megálltunk, ide időzítettük a vacsorát, fórumról jött a tipp! Pleskevica 2,2 euró, én másnap reggel 9-ig nem ettem.... Euróval fizettem és euróban adtak vissza! Nagyon megéri, kár hazafelé szendvicsekkel bajlódni.
Tippek voltak, hátha valakinek bejön.
Bejártuk már Montenegrót, egészen az Albán határig, de Horvátország felől.
Jövőre egy másik házaspárral megyünk, akik nem jártak még ott.
Úgy gondoltam most Albánián keresztül jönnénk, Görögországból haza felé, útba ejtenénk Tiranát, majd velük is megnéznénk Montenegrót, a Piva kanyont.
Szeretném megkérdezni, jöttetek-e már személyautóval, Görögországból haza, Albánián keresztül?
Milyenek az utak, egyáltalán mik voltak a benyomások, mire vigyázzunk, stb.
Sziasztok! Új vagyok még itt, csak szerettem volna megosztani Veletek görögországi autós tapasztalatainkat.
Szept. 15-én este 10 körül indultunk, az utolsó MOL kúton még teli tankoltunk, aztán éjfél körül értünk a magyar-szerb határhoz. Szerb autópályával, vezetési stílussal kapcsolatban igen csalódott voltam. Életemben először vezettem külföldön.. ráadásul éjszaka, szakadó esőben. Az autópályán megállt a víz, az autó jól meg volt pakolva és annak ellenére, hogy jó gumik vannak rajta, az átfolyások miatt egy jó párszor „bemozdult” az autó. Ettől függetlenül a sebesség korlátozásoknak megfelelően -a 80-as táblánál 80-nal, 120-asnál 120-al- közlekedtem. Kamionosok, autósok beálltak mögém (reflektorral!!!) és próbáltak leszorítani az útról, annak ellenére, hogy a másik sáv üres volt és simán mehettek volna. (Szemből jövő autók szintén reflektorral közlekedtek.) Ráadásul még kóbor kutyákat (tetemet) is kellett kerülgetni. Szerbia nagyon hosszú volt, útközben 4 fizetőkapuval: 3,00 - 2,50 - 6.50 - 2,00 EUR-os díjakkal. Mindenhol EUR-ban adtak vissza!! Reggel 7.30-ra értünk a macedón határhoz. Már világos volt, és igen jó idő (Magyarországhoz és Szerbiához képest). Kicsit félelmetes és izgalmas volt számomra (két kézzel szorítottam a kormányt ) a hegyek között autókázni, mert sok helyen, ahol kellett volna, nem volt szalagkorlát. Meglepő volt, hogy itt simán bicikliznek-sétálnak az autópályán... Három fizetőkapu: 1,5 - 1,5 - 1,5 EUR. (Itt is EUR-ban adtak vissza). Itt viszonylag hamar túljutottunk, 9.30-ra már a görög határra is értünk. Itt tankoltunk csak legközelebb egy Shell kúton. Aggódtam, hogy igazak a hírek a görög sofőrökkel kapcsolatban, de pozitívan csalódtam. Az autópályán a kamionok (vagy lassan közlekedők) úgy lehúzódnak (a záróvonalon kívülre), hogy mellettük simán elfért 2 autó. Nem dudálnak, nem kiabálnak, megadják az elsőbbséget, stb. Ja és külön tetszett az autópályán, hogy a sebességmérő kamerát kilométerekkel előre, kétszer is jelzik. (Aki még így is beleszalad, az meg is érdemli). Kimondottan jó a görög autópályán vezetni (legalábbis nekem tetszett! ) Nei Pori-ig 3 fizetőkapun kellett átmennünk 2,00 - 2,20 - 1,20 EUR díjakkal. Magyar idő szerint 11.20-kor értünk a szálláshoz. (23-án reggel meg indultunk is már haza ).
Minden határon zökkenőmentesen gyorsan át tudtunk haladni. Lekezelték a személyiket és mehettünk is. Hazafele úton, a magyar határon volt egy kisebb sor és csak itt (Röszkénél) nyittatták ki a csomagtartót. Kicsit meglepődtem, azt hittem, hogy csak a nem EU-s autókat ellenőrzik. De ettől függetlenül pikk-pakk átjöttünk itt is.
Korábban már háromszor voltam Nei Poriban, csak busszal, de úgy túl hosszú az út, úgyhogy most ki akartuk próbálni autóval. és sokkal jobb volt így! Mobilisabb az ember, nincs buszhoz-másokhoz kötve, úgyhogy jövőre is így tervezünk menni (akár konvojban is).
Az autó kb 5,7-6 litert fogyasztott, így jött ki oda-vissza (+ a görögországi kirándulásokkal együtt) autópályadíjakkal, üzemanyaggal, szóval alles zusammen: 80-85 ezerre az út (4 főre).
Remélem akad más számára is hasznos információ a hozzászólásomban.
#2248562014-10-03 20:10:21 Válasz a #224852. hsz-ra
Kriszta!
Mentél volna kocsival úgy kb 20 éve szerbián keresztül kocsival,ahhoz képest ez idilli állapot,szerintem mondhatni problémamentes.Van szerencsém elég sokat menni arrafelé.Szerintem itthon semmivel sem jobb a helyzet!
#2248582014-10-03 20:29:47 Válasz a #224856. hsz-ra
20 éve még óvodás voltam! De elhiszem, és igazad van, tényleg nem sokkal rosszabbak a szerb utak a magyar utaknál. De itthon nem jellemző, hogy az autópályán - autópálya mentén kóbor kutyákkal találkozunk (előfordul, de nem jellemző). Vagy, hogy ha szabad sáv van melletted, akkor nem állnak be mögéd refivel és tolnak le az útról. (De lehet, hogy ez csak az én formám... és pont magyargyűlölő szerbek közlekedtek aznap este! )
#2248602014-10-03 21:46:04 Válasz a #224858. hsz-ra
Ha utolérnek,és le akarnak tolni az útról,akkor leindexelni,picit lassítani hadd menjen,nagy a távolság nem veszítesz vele komoly időt,a szalagkorlát hiánya meg hát úgyis az úton akarunk menni nem visszapattanni neeem?
A szerb autópálya magyar határhoz közeli részén még nincs kész az útmelletti háló ezért lehet sajnos elütött állatokkal találkozni, az elmúlt napokban inkább rókatetemeket láttam, egyébként ezért nem működik még a fizetőkapu ezen a szakaszon.
Mivel ez Schengeni határnak számít ezért minden autó csomagtartóját kinyittatják,leginkább elbújt Afgán meg egyéb beszökésel próbálkozókat keresnek.A Röszke melletti kisebb határátkelőknél még a motorháztetőt is rendszeresen kinyittatják,meg tükörrel alánéznek a kocsinak,deha belegondolunk ez a mi érdekeinket is szolgálja.
Jövőre most már tapasztalatokkal felvértelőzve bátran indulhatsz majd ismét Göröghon felé,ezek az "apróságok" már fel sem fognak tűnni.
Ha nagyon idegesít a szalagkorlát hiánya még egy darabig kerüld el Kefaloniát.
Különben visszafelé a Mac.középső szakasz az emlékeim szerint az elmúlt 25 évben még ennyire vacak soha nem volt!
#2248622014-10-04 10:53:10 Válasz a #224860. hsz-ra
Igen, így csináltam, más választásom nem volt, mert úgyis le toltak volna.
Persze igyekeztem az úton tartani az autót, de a rutinos macedón sofőrök a 80-as táblánál simán mentek 110-120-al, úgyhogy helyenként növelte volna a biztonságérzetemet egy-egy szalagkorlát!
Igen, hazafelé úton Macedóniában folyamatos felújítások (sávlezárások) voltak, úgyhogy itt kicsit lassabban tudtunk jönni.
Félre ne értsd, én csak azon lepődtem meg, hogy sehol (se a szerb, se a macedón, se a görög határon) nem kérdeztek semmit, nem nézték át az autót, stb, csak pont a magyar határon. Nagyobb esélyt láttam arra, hogy külföldi határnál (is) csekkoljanak...
Nagyon jól sikerült az út, úgyhogy ezek az apróságok nem veszik el a kedvemet attól, hogy most már mindig így menjünk Görögországba.
Jövőre már augusztus végére-szeptember elejére tervezzük az nyaralást, reméljük, hogy akkor is ilyen sima utunk lesz..
#2248692014-10-04 23:00:34 Válasz a #224858. hsz-ra
Erről a fényszóróval közlekedésről a Szerbek talán sosem fognak leszokni, 20 éve is pont így csinálták. Ez nem ellened szól, így szokták meg, így közlekednek.
Sosem tűnt fel, hogy több állat, állattetem lenne az utakon arra mint itthon. Az állatok, bizonyos időszakokban, leginkább a szaporodási ciklusban figyelmetlenné, óvatlanná válnak ( megesik ez a kétlábúakkal is ) és ez szedi az áldozatokat. Ilyenkor több válik közülük a technika áldozatává is.
#2248702014-10-05 08:37:25 Válasz a #224852. hsz-ra
Szia! Mi is több éve már autóval járunk ki Nei poriba. Tény és való, hogy Szerbia hosszú: most, hogy Vranjenál még építés is van a határig, hát ez jól megnyomja az utazással eltöltött időt. -Remélem jövőre már bőven kész lesz a nyári szezonra ez a rész-. De az jó hír,hogy üdvözölhetünk egy új autóst körünkben:) Milyen volt Nei pori?
Sokan voltak,időjárás,nyaralók?
Üdv:botocska