Zakynthos
Nyomtatóbarát verzió
  Fórum : Jón-szigetek
Hozzászóló Üzenet
# 6721
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Hofelho
Aktív fórumos
Aktív fórumos
162 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#225033 Üzenet linkje2014-10-19 07:33:58 

gemikével egyet értek, ember függő kinek mi éri meg. Mi soha nem kérünk reggelit. Egyrészt mert olcsóbb ha magam készítem, másrészt én vegán vagyok, tehát nem eszem állati fehérjét, reggelire csak gyümölcs, és egyébként is keveset:) Szóval nekem nem éri meg a befizetett, mert úgysem ennék belőle:)A férjem mindent megeszik, ő pedig szereti az erkélyünkön fogyasztani, és azt amihez épp kedve van.
Van ismerősünk, aki azért megy all inclusiv-ba, mert neki fontos, hogy elé tegyék a 3 főétkezést. Neki megéri, mert erre van igénye.
Általában minden iroda által szervezett fakultatív megtalálható a helyi irodák kínálatában, és többnyire olcsóbbak is. Magyar idegenvezetés nem valószínű, hogy lesz. Bár mi jártunk úgy, hogy befizettük a helyi görögnél, és pont az ő hajója vitte a szervezett magyar csoportot is, végig hallgattunk mindent amit elmondtak:)
A kék öblökhöz ha mentek, a kikötőben lehet bérelni saját kis hajócskát is, oda visz a kapitány, ahová kéred. Kérdezősködni kell, ezek nem feltétlen vannak kiírva. Árakra már nem emlékszem, és nem is lenne aktuális, mi 2008-ban voltunk.

# 6722
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Emőke1
Aktív fórumos
Aktív fórumos
174 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#225036 Üzenet linkje2014-10-19 10:56:43 

Kedves Gemike, Hofleho,
Köszi a tanácsot, nem baj,ha nincs magyar idegenvezetés, beszélünk angolul elég jól icon_smile.gif Eddig mi is all-lal voltunk, ketten járkálunk a világban a 13 évesemmel, miatta meg azért kellett. Nem beszélve arról, hogy araboknál valamivel biztonságosabb az all incl. Nem is a kaja miatt, hanem a folyadékbevitel miatt volt jó. Még elgondolkodom rajta hogy legyen, szerintem várok picit, hátha lesz legalább fp-s ajánlat. icon_smile.gif

# 6723
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Gemike
Aktív fórumos
Aktív fórumos
336 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#225040 Üzenet linkje2014-10-19 15:18:14  Válasz a #225036. hsz-ra Előzmény #225036

szia emőke

én is személy szerint az részesítem előnyben , (nálunk kisgyerek van ) meg legalább a szabi alatt ne kelljen főznöm. természetesen a te döntésed.
mi a fakultatívokat ott helyben fizettük be a manfredas toursnál, sokat fogtunk rajta,
voltunk Kefalónián ,szigettúrán, igen angolul volt az idegen vezetés,

üdv
gémike

# 6724
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Dettix
Törzstag
Törzstag
623 hozzászólás



Nincs beírva úticél.
#225049 Üzenet linkje2014-10-20 08:59:25  Válasz a #225025. hsz-ra Előzmény #225025

Köszönöm Gáborpapó a választ. Az iroda képeinél láttam, hogy az erkély egy rózsaszín házra néz, ami szerintem túl közel van, ezért kérdeztem a belső udvart. Alapvető konyhai eszközök meg elférnek majd a táskában 2 személyre. icon_lol.gif
# 6725
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Csarlsz
Aktív fórumos
Aktív fórumos
420 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#225205 Üzenet linkje2014-11-10 18:35:02 

Szia Andi!
Szeretném megkérdezni, írtad kocsival voltatok, mennyi idő alatt értetek oda?
Közben megszálltatok-e?
Köszönöm, Csarlsz

# 6726
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Zakynthosgy
Kezdő fórumos
Kezdő fórumos
2 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#225551 Üzenet linkje2014-12-06 00:55:25  Válasz a #225205. hsz-ra Előzmény #225205

Hali,
mi voltunk többször is már kocsival Zakynthoson.
Szerbia-Skopje utvonalon érdemes menni. Ráállsz az M%-ösre (E75) és szinte végig is mész. Görögországban határtól Athén-Korinthosz-Patrasz vonalon "pályán" mehetsz, de Lamia-nál át lehet menni a hegyen, nem sok) és levágsz 250km-t. Ha megnézed térképen, itt máshol, később mész át a Peloponnészoszra egy baromi nagy, szép hídon, át a tengeren (Nafpaktos), nem Korinthosnál. Mindegy merre mész, mert gyönyörű!
Van egy újabb út is Veriál Ionnia-n át (Korfu felé megy), átfúrták a hegyet rendesen, de annak a végén is a hídhoz jutsz nem pályán.
A Belgrád-Skopke-Katerini-Lasrissa-Lamia-Amfissa-Nafpaktos-Patras-Killini(Komp) útvonal kb. 1500 km. Cimbora jött már le 1 nap alatt (du. 6- du. 2), de az egyedül elég gyilkos. Nem mindegy, hányan, hogyan mentek. 1-2 alvást be lehet iktatni. Ésszel kell kb. 24-30 óra a kompig, ami néhány óránként megy. A határokon meg akármi is lehet...
Remélem segítettem, szólj, ha még érdekel valami!
Gy. icon_biggrin.gif

# 6727
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Zakynthosgy
Kezdő fórumos
Kezdő fórumos
2 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#225552 Üzenet linkje2014-12-06 01:09:55  Válasz a #225029. hsz-ra Előzmény #225029

Hali,

ha kényelmes vagy, esetleg pihenni akarsz inkább, akkor kérj reggelit, egyébként olcsóbban is meg tudod oldani persze. Mindenesetre a kenyér, felvágott, vaj, pari, sajt, tej, stb. egy bevásárlás boltfüggően 4-6 euró, ami kb. 2 főre 2 nap reggeli. Laganasban van egy "Express" bolt, ami egész jó. (A fő utcán a még főbb út felé kifele icon_smile.gif .) Kis matekkal, ha olcsóbb is nem biztos, hogy megéri nyaraláson a fáradozást és befizetve (ha rendben van a kaja) akármennyit ehettek.
Mi hosszabb időt is voltunk, akkor nyilván vásárolgattunk, mint otthon. Amúgy van LIDL is, de az autós program..
Gy.

# 6728
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Csarlsz
Aktív fórumos
Aktív fórumos
420 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#225562 Üzenet linkje2014-12-06 19:24:40  Válasz a #225551. hsz-ra Előzmény #225551

Szia Zakynthosgy!

Köszönöm szépen a válaszodat!

Üdv. Csarlsz

# 6729
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Melus16
Törzstag
Törzstag
1763 hozzászólás



Nincs beírva úticél.
#225565 Üzenet linkje2014-12-07 10:12:52  Válasz a #225205. hsz-ra Előzmény #225205

Csarlsz, szerintem még a buszutunk sem volt 24 óra!
A 30 óra autózás egy barokkos túlzás. Ha nincs beiktatott szállás, és jó sofőrök viszik a kocsit, messze nem kell ennyi idő az odajutásra.... Mondjuk úgy ideális körülmények esetén... És ideális útvonalon.... icon_wink.gif

# 6730
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Csarlsz
Aktív fórumos
Aktív fórumos
420 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#225640 Üzenet linkje2014-12-14 17:08:28  Idézet innen: #225565

melus16 írta:
Csarlsz, szerintem még a buszutunk sem volt 24 óra!
A 30 óra autózás egy barokkos túlzás. Ha nincs beiktatott szállás, és jó sofőrök viszik a kocsit, messze nem kell ennyi idő az odajutásra.... Mondjuk úgy ideális körülmények esetén... És ideális útvonalon.... icon_wink.gif


Köszönöm a véleményedet!

# 6731
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Kukucska
Aktív fórumos
Aktív fórumos
53 hozzászólás



Nincs beírva úticél.
#225650 Üzenet linkje2014-12-15 09:40:08 

Mi busszal voltunk 23óra volt komppal együtt ( de 2órát vártunk az első kompra) úgyhogy még annyi sem volt icon_smile.gif
# 6732
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Pucsido
Kezdő fórumos
Kezdő fórumos
39 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#226045 Üzenet linkje2015-01-13 06:34:18 

Debrecen-Zante GT vel 30óra volt....Nem azért mondom, de érdekes h jó formán egész szezonba le lett késve a komp.
# 6733
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Tovi
Kezdő fórumos
Kezdő fórumos
1 hozzászólás


Nincs beírva úticél.
#226059 Üzenet linkje2015-01-13 19:56:47 

Sziasztok!

Idén nyáron szeretnénk elutazni a párommal Zakynthosra. Nagyon sok jó tanácsot olvastam már a szigetről, de érdekelne a véleményetek, hogy melyik várost érdemesebb választani: Laganast vagy Argassit? Nem szeretnénk nagyon nyüzsgő helyre menni, de olvastam, hogy mindkét helyen előfordul. A strand illetve a tenger hol szebb? Ez elég relatív, tudom, inkább melyik városban "kékebb" a tenger és szebb partú a strand?

A tanácsokat előre is köszönöm!

Szép napot!
Tovi

# 6734
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Kukucska
Aktív fórumos
Aktív fórumos
53 hozzászólás



Nincs beírva úticél.
#226063 Üzenet linkje2015-01-14 08:52:42 

Mi Laganasban voltunk szerintem szebb a part , de ha a sziget másik oldalát kell nézni akkor inkább Tsilivi mint Argassi.
# 6735
KijelentkezvePrivát üzenet küldése
Hidalgo
Törzstag
Törzstag
570 hozzászólás



Nincs beírva úticél.
#226065 Üzenet linkje2015-01-14 09:35:54  Idézet innen: #226059

tovi írta:
melyik várost érdemesebb választani: Laganast vagy Argassit? Nem szeretnénk nagyon nyüzsgő helyre menni


Szerintem egyik sem túl jó választás akkor, ha csendes helyet szeretnél, az Vassilikos, Keri, Alykanas, ezeknek a partja is szép, esetleg Kalamaki. Tsilivi már hangosabb azért ...

KERESŐ:
Nyomtatóbarát verzió
  Fórum : Jón-szigetek
<   1 2 3 ... 448 449 450 ... 490 491 492   >


Copyright © 2003-2024 Hellasz.hu