Sziasztok!
Augusztus utolsó hetében volt szerencsénk 1 hetet Zakynthoson tölteni. Most megosztanék pár információt, amit vagy nem találtunk, vagy másként találtunk meg
Az autót előre rendeltük neten, full biztosítással, ilyen árajánlatot kértünk-kaptunk. Azonban az átadás napján kiderült, hogy bár a biztosítás mindenre kiterjed, mégis szerepelt benne egy 15 % önrész megállapítás. Ilyenkor 2 lehetőség van,: 1 nem veszed át az autót és megpróbálsz hirtelen találni egy másikat, 2 átveszed az autót és még óvatosabban vezetsz Ilyen esetre a levelezés, mindig legyen kinyomtatva és/vagy kéznél. Mi már szerettünk volna indulni, így a 2-es megoldást választottam. Mindemellett, a cég mellett szóljon, hogy a visszaadás előtti napon kértük, hogy hadd maradjon az autó még 1 napot, melyet, gyorsan és teljesen rugalmasan kezeltek, engedélyeztek.
A GPS itt is a legrövidebb utat ismeri, azonban ez nem feltétlenül a jobb út, sőt. Merd felül bírálni az eszközt, mert olykor, csak 200 méter a különbség a jobb és a rosszabb út között.
A Zakynthos város felett található velencei várromba a belépő 4 euro/fő. Aki szereti az ilyen romokat, annak határozottan ajánlott. Aki nem annyira, annak a kilátások miatt érdemes körbesétálni.
A város sétálóutcájában kora délután szieszta van, így a boltok többsége zárva tart és csak 6 után nyit ki újra.
Az Anafonitria kolostorba nincs belépő, de hálánk jeléül egy kis aprót hagyhatunk hátra. Javasolt a reggeli órákban felkeresni a helyet, még a turistabuszok érkezése előtt.
A Keri Lighthouse étteremben erősen javasolt az asztalfoglalás a vacsora időpontjára. Az étterem teraszáról a naplemente, csak cirka a nyári szezon feléig látható. Augusztus végén, már biztos nem.
A Skinari világítótoronyhoz hivatalosan nem lehet besétálni, kerítés és kapu állja az utadat. A szélmalomnál érdemes lemenni azt a cirka 200 lépcsőt, főleg, ha van nálad fürdőruha és snorizol is
Az általunk meglátogatott Makris Gialos (8 euro), Xigia surf beach (8 euro) és a Porto Limnionas (10 euro) strandoknál hiába mész csak késő délután (5-6 körül), akkor is az egész napos díjat kell fizetni a nyugágyakért és naperőkért és ehhez jön még a fogysztás is, ha fogyasztasz. Ezen hozzáállást Limnionasban még megfejelték azzal, hogy miután kifizettük az ágyat közölték velünk, hogy 2 óra múlva zárnak, addig maradhatunk.
Ezzel szemben a Porto Roxa-n található Fondo-ban, fogyasztás mellett ingyenes az ágy és a "napernyő". Az ételek és italok ára megegyezik bármely vendéglátó egység árával. Bátran ajánlom őket.
A Navagio öbölbe a délelőtti órákban mentünk, még a nagy túristahajók érkezése előtt, Porto Vromi kikötőjéből egy 20 főt befogadó kishajóval. A program 3 órás. Oda út – 1 óra az öbölben – visszafelé félúton fürdőzés. Az ára 25 euro/fő
A kék barlangokhoz az utat a Potamitisbros boattrips egyik hajójával tettük meg. 15 percenként indul egy. Szerencsénkre, amivel mi mentünk, csak összesen 4-en voltunk. A program 1 órás. El a barlangokig, be a barlangokba, fürdőzés a barlangoknál. Az ára 15 euro/fő és nagyon megéri.
A teknőslesre, mely a Sostis kikötő mellett sikerrel zárult, és a Maratonisi szigetre való átjutásra a kikötőben a Cameo híd melletti cégnél fizettünk be. Körbehajóztuk a szigetet, bementünk a barlangokba és 1 órát fürdődtünk a strandrészen. Az ára 18 euro/fő
A Cross tavernából mesés a kilátás, érdemes egy kávét, vagy bármi mást elfogyasztani, a teraszon ülve.
sziasztok. Nekem olyan kérdésem lenne, hogy létezik-e még kinnt olyan autókölcsönző, aki nem kér depositot, nem blokkol le pénzt a számlámon. Csak kifizetem, odaadja az autót és örülünk egymásnak Mint régen