Hát igen!
Minden attól függ, kinek mi az elvárása egy helytől. Mikor sokaktól azt olvastam pl., hogy Santorinire elég az a három óra, amit Krétáról fakultatívként adnak, akkor elgondolkodom, hogy én több, mint két hetet voltam ott, jártam, mint a mérgezett egér és kevés volt, úgy, hogy még hiányérzetem maradt és vissza fogok menni oda. Pedig kicsi sziget, mindössze 32 Km, és a legszélesebb helyen is csak hat kilométer. Meglepő módon nem azok a helyek fogtak meg legjobban, amik a legfelkapottabbak, hanem inkább az eldugott szépségek bájossága.(pl Emporio, Epyskopi Gonia) Van akinek elég Zakintosra két-három nap, van akinek három hét is kevés. Nem vagyunk egyformák és ez így van rendjén.
Üdv: Josza
Nem emlékszem,hogy a hozzászolásomban írtam volna arról,hogy valakinek is mennyit ildomos,hány napot kell,vagy megszabtam volna a kombinációs utaknál az egyhelyen eltöltendő időt, ez mindenkinek a magánügye még a Vojandinak is.Engem csak az egyke mondatod lepett meg,de még csak megsem lepett inkább felfigyeltem rá,hogy "Zante engem egy cseppet sem érdekel".Ezt írtam le és te áttetted egy olyan helyzetbe az írásodban,hogy én ne határozzam meg azt,hogy hol és mennyi időt töltesz el.Hagy határozzad meg ennek idejét te saját magadnak.Hát nem tudom... No comment! Egyet viszont már magamnak határoztam meg, itt és most.
Jajj, Atosz, ne kötözködj már. Egyéltalán nem Zantéval összefüggésben értettem, hanem úgy, hogy folyton írod és hangsúlyozod, hogy aki nem két hétre megy, az nem is menjen (jó nem így írod, de ez jön le belőle), mert aki nem két hétre megy, nyilván semmit sem lát, szóval akkor az már nem is ember. Kb. ez jön le belőle. Na de ennyit erről. Nem akarok én sem vitatkozni - nincs is min
Idefigyeljetek Hellszosok!!- aki nem 2 hétre megy görögbe ezentúl,/mer ez gyün ki- honnan??/ az mán szerintem hónaptó kezdve nem is ember... Eztet jól véssétek a fejecskétekbe! Hogy mié?,hát azé..!Ha nincs rá pénzed akkó is csak ennyire mehetsz.Majd én engedélyezem.Ezt egy felsőbb pócon lévő illetékes sugalta nekem az éccaka.Láttam!! mié?-mert sütött a nap... Még ilyen marhaságot.
Vojandi,hogy te mire készteted az embert,de azért nevedd komolyan,mert én sem teszem,de már ez a humortalan fórum legyen egy kicsit vidámabb és intenzívebb...és ne csak dicsérni merjetek.
Ez most nem azt sugalja,hogy mindent kritizálni és leszólni kell.Meg lehet tanulni társalogni is levelezés formájában.Ezt most magamnak írtam,meg még valakinek...Ő konzekvens,tehát érti az adást.Nahát!
Hát egy kicsit "uff" lett,de se baj.A Jón-szigeteken belül maradt.
Mivaaan?
Akkor holnaptól nem vagyok ember???? Én sosem megyek 2 hétre nyaralni De ha hozzájárulsz egy kis lóvéval, nem lesz gond, még engedélyezheted is!!
öööö de akkor mi is vagyok holnaptól?
Akkor holnaptól egy szabad, igen nagy demokráciában élő fiatal hölgy.
(gondolom hogy hölgy ) A zivatarodból illetve az avatarodból nem tudom megállapítani.Az egyszámla számom majd megadom és akkó mehetsz majd 2 sőt 3hétre is nyaralni...
Mondjuk az más kérdés arról mit tudsz majd leakasztani...
Tegnap a Kikládokon való agyalás közben (ne kérdezzétek hogy ) kalandoztam el Kefalonia, Lefkada tájékára is, és gondoltam, hogy majd jól beírom ide, hogy milyen terv kezdett körvonalazódni bennem a távolabb lévő nyarakra (nem 2009, az más lesz biztosan).
De most, hogy végigolvastam ezt a topikot, jöttem rá, hogy persze csak egy csecsemőnek új minden , éppen abban a témában beszélgetettek itt, amit én is írni akartam. Merthogy az fogalmazódott meg bennem is, hogy mivel ezek a szigetek annyira közel vannak egymáshoz, egy Lefkada-Kefalonia-Zante nyaralást milyen jó lenne megvizsgálni közelebbről, hogy mennyire kivitelezhető.
A topikos pro és kontrákat olvasva később még utánanézek egy kicsit a beszámolóknak és a látnivalóknak a szigeteken , de szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy engem bizony azok a mindenki által ismert strandoknak a fotói babonáztak meg, amik fémjelzik ezeket a szigeteket. És azért gondoltam a kombinációra, mert elképzeltem egy olyan nyaralást, ahol mondjuk Egremni, Porto K., Myrthos, Navaggio-öböl követik egymást, és hát eléggé tetszett a dolog. Hogyne, nyilván van ezeken kívül is bőven mit nézni ezeken a szigeteken, hogyne lenne! De ezeknek egy részéről csak azok tudnak, akik már voltak ott . Amiről pedig nem tudunk, az nem is hiányzik, ugye...
Amikor pedig már ott van az ember, és nagyon megragadja valamelyik hely, akkor legalább saját tapasztalat alapján tudja kiválasztani pl. a jövő évi nyaralása színhelyét, és akkor visszatérve egy vagy két hétre már biztosra megy. Viszont ha valamelyik hely meg annyira mégsem jön be, akkor nem "veszt" túl sokat azzal, hogy eltöltött ott pár napot. (Ezzel a világért sem akarom azt mondani, hogy "veszteség" lenne akármelyik szigeten akár hosszú heteket is eltölteni... De azért olvastam én már pl. itt a fórumon is olyanokat, hogy valakinek pl. Paralia, valakinek Thassos nem jött be, amíg mások meg odavannak ezekért a helyekért.)
Hát igen, szerintem elég sokmindenkiben megfordult ez a kombináció.
Legalábbis bennem már régóta.
Először úgy is volt, hogy saját kocsival megyünk a párommal ketten, 10nap Lefkada, 2 nap Kefalonia, és 5 nap Zakynthos, visszafelé pedig 1 nap Parga.
Jó kis terv, és végülis nem horror összeg, csakhát nem merünk nekivágni ennek a nagy útnak a kisautóval, mert mi van ha cserbenhagy minket...
Egyébként mindenkinek ajánlani tudom ezt a 3 szigetet, mi már nyaraltunk ott, kivéve Lefkada, de jövőre az is meglesz
Nagyon húz a szivem Zakynthosra, utólag jöttem rá, mennyi mindent nem láttam, pedig 12 napot voltunk ott, csak kicsit tapasztalatlan voltam, így nem kellő alapossággal néztem utána, mit is lehet ott kezdeni, ezért kimaradt pár dolog.
De azt tudom, hogy Zakynthosra még visszamegyünk, csodálatos hely.
Kefalonia sem rossz, sőőőt, de az én szívemben Zaky előbb van.
Mindenesetre bújom a térképeket, mégis autó nélkül hogyan lehetne megközelíteni, majd csak később lesznek repülőmenetrendek, sajnos Budapestről akkor is kizárt, hogy a közelébe vigyen vmelyik járat.
Ha valaki mégis tudna tippet adni, azt nagyon szívesen veszem.
Mindenesetre bújom a térképeket, mégis autó nélkül hogyan lehetne megközelíteni, majd csak később lesznek repülőmenetrendek, sajnos Budapestről akkor is kizárt, hogy a közelébe vigyen vmelyik járat.
Szia firkamano!
Nekem is tetszik a terved, csak én - a mostani korlátozott ismereteim alapján - Zantén kevesebbet, Kefalonián többet lennék.
Bécsből megy oda repülő. A bécsi reptérre pedig max. 8990 Ft-ért (retúrár) kijutsz Bp. Népligettől. Én ezt a megoldást választanám, ha repülővel mennék, vagy utazási irodánál rendelnék jegyet vmelyik charterre. A döntés ugye attól függ, hogy melyik az olcsóbb.
Egyetértek veled Haspók, én is cserélném a helyedben a két szigetet, ( bocsi firkamanó ) sőt. még több időt szánnék Kefára és inkább kicsivel kevesebbet Lefkadara.
Ha nem akartok autózni, kicsit húzósabb lesz, mert ennyi időre autót bérelni nem valami kifizetődő és ugye minden szigeten külön kellene bérelni, hogy legyen biztosítás. (mert ugyan átviheted az autót másik szigetre, de ott nincs érvényes a biztosításod.)
és ha repcsivel mentek akármelyik szigetre, ott meg kell oldani az autó cseréket és a komphoz jutást-és onnan a következő kölcsönző....
szerintem kissé bonyolult, sokkal ésszerűbb saját autóval menni, mert akkor meg van oldva minden.(persze ha viszonylag jó állapotú autóról van szó.)
Kell nézni útközbe 1 éjszakára tranzitszállást és még nem is olyan fárasztó.
pesze mindez csak jótanács, mindenki maga dönti el, neki mi a jó.
Igen, az autós megoldás sok szempontból kényelmesebbnek tűnik és persze olcsóbb is, szóval elég nagy vonzereje van! Adott esetben ezen mélyebben el kell gondolkodni... lehet, hogy "B"-tervnek összeállítok gondolatban egy ilyen programot idén is, ha az "A" valamiért nem jönne össze (kivitelezhetőség, ár stb.).
Azt, hogy pontosan melyik szigeten hány napra lenne szükségem, csak sok kutatómunka után fogom tudni megbecsülni, miután minden elérhető infót összegyűjtöttem, megnéztem egy vagon képet, és összeírtam, hogy mik azok, amiket vétek lenne kihagynom, ha már ott vagyok. Ezek miatt is szeretem olvasgatni a beszámolókat, ilyen komolyabb rákészüléseknél mindig követem a térképen, hogy ki merre járt, és jegyzetelem, hogy kb. mennyi időre van szükség eljutni egyik helyről a másikra, és mennyi időbe telik megnézni a dolgokat.
Látom, Haspók, beindultál. Két dologban értek veled egyet:
1. Amikor még nem olvastam el mindent egy nyaralásom előtt, sokkal felszabadultabban tudtam nyaralni, mert sok mindenről nem tudtam, hogy létezik és meg kell nézni. Megnéztem a leglényegsebb dolgokat, a maradék időben meg élveztem a csodás strandokat. Sokkal kellemesebb volt, mint az utóbbi nyaralásaim, amiken mindenáron mindent meg akarok nézni.
2. Ha hármat nagyjából látsz és kettő kevésbé tetszik, akkor még mindg visszatérhetsz a harmnadikra hosszabb időre. Ebben az esetben a legjobb lenne persze, ott helyben szállást keresni és csak addig maradni, amíg tetszik, de ennek meg van a kockázata is.
Egyik szigeten sem voltam még a három közül és mindhárom érdekel természetileg. Hangulatilag már nem így. Ma is agyaltunk, hova menjünk, de csak a nagy ködmassza van, mert teljesen különböző fekvésű helyek kb. ugyanakkora erővel vonzanak, háromfelé meg nem szakadhatunk.
Igen, eléggé beindultam. Ma szinte egész nap ezen járt az eszem, nehéz volt másra odafigyelni!
Engem az nem frusztrál, ha sok infóm van az adott helyről, olyankor abban a biztos tudatban választhatom ki a nekem legjobban tetsző dolgokat, hogy alaposan körbejártam minden lehetőséget. Mindent látni úgysem lehet egy nyaralás alatt, még ha teszem azt, három hétig is vagy egy helyen. És nem gondolom azt, hogy a nyaralás célja az, hogy töviről-hegyire megismerjem a helyet, én inkább önző módon jól akarom érezni magam, úgyhogy ezért válogatom ki a kínálatból a legjobb lehetőségeket.
Hát, főszezonban meg sem próbálkozom a szállásfoglalás nélküli úttal. Már csak azért sem, mert ha pár nap jut egy-egy szigetre, akkor nem akarom még a szálláskereséssel is húzni az időt. (Így majd csak a megtalálásával tölthetjük inkább.... )
Igen-igen. Főleg, ahogy látom, nagyon érdekelnek a kombinált utak!
Úgy tűnik?
Igen, ami kézenfekvő közelségben van egymáshoz, azt úgy gondolom, hogy érdemes összekötni. (Már csak azért is, mert az utazási költség ált. az egyik legnagyobb tétel szokott lenni, és akkor így azt csak egyszer kell kifizetni. )