Hírek
Szerdán 24 órás sztrájk lesz Görögországban |
Bár tegnap maratoni tárgyalások után létrejött Görögország és hitelezői között a megállapodás, ennek komoly ára van. Újabb megszorítások jönnek, amely jelenti a nyugdíjrendszer átalakítását, és a munkaerőpiac rugalmasabbá tételét is. Huszonnégy órás munkabeszüntetést hirdetett meg a görög közalkalmazottakat tömörítő szakszervezeti szövetség (Adedy) szerdára, arra a napra, amelyen a parlament feltehetően szavazást tart a nemzetközi hitelezők és Görögország megállapodásáról, amelynek eredményeként újabb komoly megszorító intézkedések várnak a dél-európai országra. Az Adedy, amely az egyik legnagyobb görög szakszervezeti szövetség, a 24 órás sztrájk mellett helyi idő szerint szerda este hét órára tüntetést is összehívott a parlament épülete elé, a belvárosi Szintagma térre. Először hirdettek sztrájkot a közalkalmazottak azóta, hogy Alekszisz Ciprasz vezetésével január végén hatalomra jutott a Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza), amely 2010 és 2014 között a megszorítások ellen tartott nagy tüntetések és munkabeszüntetések főszereplője volt. Nem lesz könnyű dolga a kormányfőnek, hogy elfogadtassa szerdán a parlamenttel a javaslatcsomagot, ugyanis a kisebbik kormánypárt már bejelentette, hogy nem támogatja, és a miniszterelnök saját pártján belül is vannak ellenzők. A hitelezők a következő reformokat követelik a harmadik nemzetközi mentőcsomag fejében: ÁFA-emelést, a nyugdíjrendszer módosítását, 50 milliárd euró értékű állami vagyon privatizálását, a munkaerőpiac rugalmasabbá tételét, az állami áramszolgáltató magánkézbe adását és az üzletek hosszabb nyitva tartását, írja az Inforádió. Forrás: hrportal.hu |
|
2015-07-14
|
|
4412 83%
|
|