Beszámolók
Sarti 2003 |
Elsõ igazi nyaralásunk a családommal, 2000 szeptemberében volt, a Görögországi Nikitiben. Ez a falu Észak-Görögországban, a Halkidiki Félsziget Sithóniai nyulványán van. Az itt eltöltött nyolc nap alatt, egy Kalambakai kirándulás mellett, bejártuk a félszigetet. Egy ilyen kirándulás alkalmával botlottunk bele egy Sarti nevü kis faluba, Nikititõl kb 40 km-re. A gyerekeimnek különösen a strand tetszett, bár nekem nem volt inyemre a hullámzó tenger, mely egyébként rendkivül tiszta volt. Akkor ott megfogadtuk, hogy egyszer még visszatérünk. 2003 juliusában, Olasz és Horvát nyaralások után, sikerült véghez vinni tervünket. Hosszas kacérkodás után, márciusban már a szállásunkat is lefoglaltam. Fõ cél volt, hogy a strand közel legyen és nyugodt a környék, de semmitõl ne legyünk túl messze. Ez utóbbi persze nem számitott, hiszen kocsival mentünk s persze Sartit gyalogosan is körbe lehet járni minden gond nélkül. Némi elõleg kiutalása mellett a "Gallini " panzió egy appartmanját lefoglaltam öt fõre, mivel a lányom barátnõjét is magunkkal vittük Az épület mindössze 20 méterre volt a strandtól és a falu uj részén helyezkedett el. Gallini panzio Junius 30-án este végre elindultunk a nagy útra. Az öreg, de már jól bevált Passat rendesen meg volt rakva, 10 napi holmival és persze az öt fõ sulyával. Útunk Szerbián és Bulgárián keresztül vezetett Görögországba.... A teljes szöveg bejelentkezés után érhető el. |
|
István 2004-06-10
|
|
5573 60%
|
|