Beszámolók


Parália, Makrigialos 2006
A mi nyaralásunk június 23-án kezdõdött. Szerencsére találtam egy hirdetést, aki Paráliai hetének felét átadná. Sokat nem gondolkoztam, belevágtam, hívtam. Meglepetésemre egy nagyon kedves nõi hang szólt a telefonba. Megegyeztünk, és elfogadtuk a fél hetet, ezzel a négy nappal bõvítettük Makrigialosi nyaralásunkat.Eljött a péntek június 23. Reggel 5kor már az ágy kivetett magából. Ideges voltam, mert autóval most leszünk elõször ezen az úton, és a gyerekek miatt, jót cselekszem, mi lesz ha baj történik. A csomagolást pont ezért erre a napra hagytam, így a gondolataimat sikerült elhessegetni. A srácok nagyon be voltak sózva már, alig bírtam velük. Egyedül voltam, a férjemnek is még az utolsókat kellett a munkahelyén intézni. Hazajött, és pakoltunk boldogan. Elég sok csomagot sikerült megint összeállítanom, de inkább többet mint kevesebbet. Elindultunk a nagyszülõktõl búcsút vettünk, megfürödtük, vacsora, és 9kor indultunk Jászberénybõl. A gyerekek teljesen lenyugodtak. Egyszer csak Ceglédnél a kicsi hisztis fiam, érdeklõdik, hogy ott vagyunk már. Akkor kezdtem lefehéredni, jó ég még hátra van 1000 km-ter, mi lesz addig. Egyre nehezebben viselte. Kecskeméten megálltunk matricát venni. Akkor elõvettem anyai szigoromat, és mondtam, hogy most kitesszük, és itt marad a sötétbe ha nem lesz csendbe. Mint akit elvágtak, csend lett, sõt alvás Szegedig. Szegedre 11re leértünk, szakadó esõben. A határon gyorsan átkeltünk. A szerb részen gyönyörû kivilágított pénzváltóba bementem, és 100 eurot váltottam. Milyen jól tettem mint kiderült késõbb. Elindultunk Belgrád felé. Igyekeztünk lassan menni, betartani a szabályokat a 100 km/h sebességet. Egyszer csak leintenek bennünket, rendõrök. Gyorshajtás, infrás méréssel. Állítólag volt 80 km/h tábla és ott mi 100 mentünk. Vitázni sok értelmét nem láttuk, ha a rendõr mondja úgy van. Mondja a férjem papír nem kell. Erre a rendõr akkor 3000 dinár helyett 2000 dinár, és elmondja hol van még radar. Novi Sadig volt. Tartottuk a szabályokat, elõre engedtük a törököket, akik húztak 150-nel mellettünk. Elértük Novi Sadot örökké valóságnak tûnt. Utána lehetett gyorsabban menni amit ki is használtunk. A fiúk hátul nyüglõdnek nagyon. Éjszaka 2 kor Belgrádba vagyunk, és kiszálltunk. Éppen nem esett. A srácoknak a Némo filmet betettem, lecsendesedtek, azt hittem el is alszanak. Belgrád után az OMV kútnál tankoltunk 3000 dinárért. Elindultunk ismét végre autópálya, mentünk, 140-150 haladni kellett hisz vártak bennünket már Parálián. Szerencsére a sok török Szófia felé vette az irányt, mi Athén felé. Lassú unalmas rész érkezett el. A férjembõl az esõs idõ, hatalmas török forgalom kivette az erõt, és már 24 órája nem aludt velem együtt. Átvettem a kormányt. Nagy nehezen sikerül nyitva tartanom a szemem, ez...

- Jelentkezz be az olvasáshoz! -


 2006-07-12 

 Kriszta35 



LEGNÉPSZERŰBB KÉPEK
LEGUTÓBBI FRISSÍTÉSEK
LEGUTÓBBI FÓRUMTÉMÁK
LEGÚJABB BESZÁMOLÓK
LEGÚJABB ALBUMOK
LEGUTÓBBI ÜZENETEK
AKTUÁLIS IDŐJÁRÁS
KÖZÖSSÉG: 21 961 TAG
ONLINE OLVASÓK: 3
FACEBOOK IDŐVONAL
LEGÚJABB GÖRÖG ZENÉK
STATISZTIKA
  • OnLine olvasók: 3

  • Látogatók ma: 140

  • Oldalletöltés ma: 8017

  • Összes látogató: 5 134 012

Charamoglou Eleni Rooms - Nikiti
Árajánlatkérés és szállásfoglalás közvetlen a szállás tulajdonosától.
25 EURO / éj -től