Beszámolók
Ródos Karpathos-szal, vagy Karpathos Ródos-szal?:) |
Előrebocsátom: hosszú lesz. Nem is igazán ide való, inkább egy önálló blogra vagy ilyesmi (a hossza alapján csak, persze). De olyanom nincs, és annyiszor meg annyit én nem írok, h érdemes lenne csinálni egyet. Így (ha modik is úgy gondolják), felteszem ide. Szóval, tényleg nem tudom eldönteni, hogy melyik címváltozat lenne a valós, a pontos, az, amit úgy igazán érzek… Hiszen kialakul valamiféle érzet az emberben, azok alapján amire számított, amire készült, ami alapján kiválasztotta a helyszíneket, és főként mindazok alapján amit átélt, amit az átélés közben érzett és tapasztalt. És persze, ki is alakult sok minden, de eldönteni a címben feltett kérdést eddig mégsem sikerült. Igaz, ez nem is igazán lényeges. Főként, hogy ’matematikailag’, vagy ’időtartamilag’ értelmetlen a kérdés is maga: hiszen mindkét helyen éppen egy hetet töltöttünk el. Térjünk inkább a lényegre: Miért éppen Karpathos? Még 2007-ben olvastam az origon egy cikket, mely a magyarok előtt (akkor még?) nagyjában-egészében ismeretlen szigeteket ajánlott: Naxost és-Karpathost. Akkor döntöttem el, hogy oda egyszer szeretnék elmenni. A közeg, a drasztikus és valahogy romlatlan táj, a görög szigeteken belül is elfoglalt különcsége, a csodásnak tűnő partszakaszok, az egész sziget unikális mivolta rettentően vonzott. Aztán, valahogy mindig háttérbe szorult, mindig másért, míg végül... A teljes szöveg bejelentkezés után érhető el. |
|
Rollo 2012-08-18
|
|
7317 91%
|
|