A 2006-os „sikertelen” Thassos-i nyaralás után idén úgy döntöttünk, ismét megpróbáljuk -ahogy már akkor megfogadtuk. Tanulva a 2006-os kudarcból, idén nem bíztunk a szerencsében és előre szállást foglaltunk interneten keresztül.Indulás előtt még írtunk egy utolsó e-mailt a szállásadónknak, hogy minden rendben van-e, mehetünk-e. Írt egy válasz levelet, hogy a jelenlegi vendége nem akar még elmenni, és maradna még 2 napot. Kért, hogy menjünk később, vagy ha nem tudunk, akkor saját költségére keres nekünk másik szállást arra a két napra. Mivel az utazást nem tudtuk az én munkám miatt eltolni, így maradtunk az indulásnál. Szállásadónk levélben megnyugtatott, hogy mehetünk, mert talált szállást, tőle 1 utcával arrébb.Augusztus 21. csütörtökönReggel pakolás, és a fényképezők, telcsik töltése során derült ki, hogy a 20.-án tökéletesen működő fényképezőgépnek nem tölt a töltője. Kapkodás és idegeskedés. Öcsémtől elkértem az ő gépét, de érte kellett menni Nyíregyházára. Más sem hiányzott indulás napján. Így 100 km-rel gyarapodott az aznapi táv :-) Sebaj, legalább bemelegítettem a motort :-)Közben párom még pakolgatott én meg rohantam Nyiregyre. Mikor hazaértem gyorsan bepakoltunk a kocsiba és mentünk anyós jelöltékhez. Idén ugyanis párom tesójával és a barátnőjével közösen mentünk nyaralni.Ebéd után a tervezetthez képest 2 órával később...
A teljes szöveg bejelentkezés után érhető el.
|