Beszámolók


Csodás két hét Asprovaltán 2014. augusztus
Év elején hosszas gondolkodás után arra a döntésre jutottunk, hogy néhány év kihagyás után ismét autóval vágunk neki Görögországnak, azon belül is Asprovaltára esett a választásunk.Bár sokan negatív jelzőkkel illetik ezt a települést, mi azért választottuk, mivel az ország ezen része kimaradt eddigi útjaink során, s úgy gondoltuk ideális kiindulópont lesz a tervezett kirándulásainkhoz. Végre elérkezett a várva várt indulás napja 2014. augusztus 8-a. Idén az eddig autós útjainkkal ellentétben későbbre tettük az indulás idejét, s hajnal helyett 11 órakor indultunk el. A szokásos hercegszántói határátkelőt választottuk és mintegy 5 perc után már Szerbiába léphettünk. Ajánlom ezt az átkelőt másoknak is, akik szeretnék elkerülni a röszkei várakozást. A Zombor-Kula-Vrbas útvonalon keresztül eljutottunk a Novi Sad előtti felhajtóhoz, így rövidesen már az autópályán haladtunk célunk felé.Semmi probléma nem volt útközben, rendes tempóban lehetett autózni. Bár azért némi időbeni csúszást okoztak az útelterelések Szerbia délebbi részén ill. Macedóniában. Néha a hajunkat téptük, mikor kilométereken át kellett araszolni kamionok után Macedónia hegyi útjain. Éjszaka néhány órát pihentünk, mivel párom egyedül vezetett, így elég nehéz lett volna pihenő nélkül megtenni az utat. Kora reggel már Hellász földjére léptünk. Nem akartunk túl korán leérni Asprovaltára, mert azt írták az Apollon Travelnél, hogy 14.00-kor lehet csak elfoglalni a szobát. 9.00-kor már ott voltunk, könnyen megtaláltuk a szállásunkat, a Panagiotis apartmant. Már ott volt az utazási iroda busza is, így az idegenvezetőtől megtudtuk, hogy a 3-as szoba lesz a miénk. Amíg nem lehetett bepakolni addig elmentünk keresni egy kávézót, ahol megittuk első idei Frappénkat. Választásunk a főutcán lévő Corner 22 Bistro nevű kávézóra esett, ami végül törzshelyünk lett a kint töltött két hét alatt. Minden reggel ide jártunk eszpresszót inni. 10.30-kor megkaptuk szobánk kulcsát és felvittük csomagjainkat. Gyors kipakolást követően célba vettük a partot és az egész délután strandolással töltöttük. Első vacsoránkat az „ Alexander the Great” tértől kiindulva második tavernánál fogyasztottuk el a Nikos-nál (kék-fehér kockás abrosz volt az asztalokon). Vacsora után kis sütit kaptunk ajándékba. Második napunk pihenéssel telt, hétfőre pedig beterveztük Thassos szigetét. Este megvacsoráztunk egy másik tavernában, de megfogadtuk, hogy ott többet nem eszünk, mivel a souvlakihoz mustárt és ketchupot hoztak ki, ill. majdnem egy órát kellett várnunk, hogy kihozzák a számlát. Következő nap megreggeliztünk, majd elautóztunk Keramotiba, hogy átkompozzunk Thassos szigetére. Autónkat egy parkolóban hagyva megváltottuk jegyünket a kompra. Kb. 45 perc...

- Jelentkezz be az olvasáshoz! -


 2014-09-02 

 ZA07 



LEGNÉPSZERŰBB KÉPEK
LEGUTÓBBI FRISSÍTÉSEK
LEGUTÓBBI FÓRUMTÉMÁK
LEGÚJABB BESZÁMOLÓK
LEGÚJABB ALBUMOK
LEGUTÓBBI ÜZENETEK
AKTUÁLIS IDŐJÁRÁS
KÖZÖSSÉG: 21 992 TAG
ONLINE OLVASÓK: 5
FACEBOOK IDŐVONAL
LEGÚJABB GÖRÖG ZENÉK
STATISZTIKA
  • OnLine olvasók: 5

  • Látogatók ma: 223

  • Oldalletöltés ma: 8161

  • Összes látogató: 5 234 504

Szálláshelyek Görögországban
Több mint 19.000 szállásajánlat
Most foglal, de később fizet
Garantált legjobb árak