Beszámolók
Kréta, Agia Marina 2016 augusztus |
2015 év végén elkezdtük tervezgetni hová is utazzunk idén nyáron. Elég hamar döntésre jutottunk, hogy Görögország, azon belül is Nyugat-Kréta lesz az úti cél. Végül Agia Marinára esett a választásunk, hiszen kiváló kiindulópontnak tűnt a környék bejárásához. Év elején le is foglaltuk szállásunkat, szorgosan gyűjtögettük az információkat a látnivalókról és vártuk, hogy végre augusztus legyen. Augusztus 14-én itthoni idő szerint 11-kor indult a gépünk és kétórás út után (helyi idő szerint: 14 órakor) landoltunk a chaniai reptéren. 1 év kihagyás után így újra görög földre léptünk. Krétához kellemes emlékek fűztek minket, így várakozással telve indultunk erre a nyaralásra. Megkerestük a transzfer buszt és nemsokára már robogtunk is a szállásunk felé Agia Marinára a Thodorou apartmanba. Nagyon szép, rendezett apartman fogadott minket, mely két hétig az „otthonunkká” vált. A Thodorout csak ajánlani tudom, hiszen közel a part, a központ és több alkalommal is volt takarítás és ágynemű, illetve törölközőcsere a két hét során. Első teljes napunkat strandolással töltöttük, s megbeszéltük, hogy másnap bebuszozunk Chaniába. A buszmegálló nagyon közel volt az apartmanhoz, s 1 € 80 centért be lehetett menni. Ide többször is ellátogattunk a két hét alatt. A buszpályaudvarról a Chalidon utcán végigmenve juthatunk el a város velencei kikötőjéhez.... A teljes szöveg bejelentkezés után érhető el. |
|
ZA07 2016-09-06
|
|
2676 80%
|
|