| Dodekániszosz \ Karpathos |
|
| #224729 hofelho 2014-09-28 |
Pontikos, köszönöm.
Az a barlang jól hangzik. Víz alatt,felett, csak barlang legyen:) Ezt elraktározom, hátha visszamegyünk,sosem tudni . Nem vagyunk visszatérő típusok-kivéve 2 múlva, akkor vissza Thírára,mert ott voltunk nászúton, és a 10. évfordulót ott szeretnénk tölteni-, minden évben új sziget. No és Thíra a szívem otthona, csak a galád testem nem ott született meg:) De Karpathos volt az első,amire a férjem azt mondta a második héten: költözzünk ide, Thassos (szívszerelme)nincs túl messze, áthajózhatunk bármikor. Még az is lehet hogy rávesz egy visszatérésre, őszintén szólva miattam megyünk minden évben máshová, mert valami hajt, hogy ne u.oda:)
Az irodás befizetés talán kényelem. Vagy lustaság :) Általában első nap körbejárjuk a görögöket, megnézzük hová mennyiért mennek, és döntünk, hol fizetünk be. Itt most nem volt nagy ár eltérés, de volt már ahol 20 E volt ami a zsebünkben maradt, plusz poén az volt, hogy az iroda is arra a hajóra szállt fel,abban az időben,mint mi, kérdezték is a többiek, honnan kerültünk elő.
Én még rossz szájízzel nem jöttem haza egyik szigetről sem. A drága jó Bella Tours vendégei voltunk csődbe menésük évében, na ott, ha lett volna hol, vertem volna az asztalt, meg a fogyasztó védelmet miután haza jöttem. De lejelentették a csődöt, és mi voltunk az utolsók akiket haza hoztak. Akkor is csak azért adtam volna hangot inkorrektségüknek, hogy mást ne verjenek át a szállással. Ott nem álltunk neki hisztizni, az csak a nyaralásunkra vetett volna árnyékot, meg az időnket vitte volna, és nem azért mentünk:) Így onnan is szép emlékekkel tértünk haza, és kihasználtunk minden percet :)

| #224726 Pontikos 2014-09-27 |
hofelho, őszintén mondom, Isten hozott a fórumon! Felüdítő olvasni, ahogy írsz - és ahogy utaztok/nyaraltok. :)
Saria - hallottam, hogy valahogy a (magyar) irodák nem preferálják, örülök, hogy ti elmentetek, nekem is tetszett. A túra valóban nem olyan durva. Ha még visszamentek majd valamikor netán, érdemes a többi ösvényen is kalandozni (ha most esetleg 'csak' a fenti templomnál jártatok). Van tengeri barlang is, beúszós/mászós, csak az önállóan nem kivitelezhető, mert helyismeret nélkül könnyen mellélép/beszorul az ember.
Azért a szervezés... :roll: Szerintem az a minimum lenne, hogy az id.vez. legalább a hajóindulásra oda menjen, ha már a jutalékát becsöngeti a zsebébe. (Amúgy meg önállóak vagytok, tudtok nyelvet, miért fizettetek be pont nála???) De szép történet az aeolusos is ... róluk már írtak itt korábban hasonló jókat, úgy fest, az ő id.vezetőjük sem ér rá soha. :D

| #224718 hofelho 2014-09-27 |
Óh, köszönöm a dícsérő szavaidat :oops:
Semmi fennakadásunk nem volt. Körbeautóztuk a strandokat, a nagyobb településeket , pár kisebbet. A térkép által jelölt aszfaltos út volt a kiinduló, és úgy szoktuk hogy: nézd, az ott balra egy kis templom a távolban? nézzük már meg, de édes településnek tűnik,menjünk el arra...és index ki, balra/jobbra át:) Majd vissza és tovább a fő csapáson át. Mivel szervezett úton voltunk, meghallgattuk az eligazítást, megjegyeztük az elhangzott neveket, megnéztük őket persze.
Két hajó utat fizettünk be, mindet az irodánál, a Blue bay-t és Sariat.
Blue bay a szokásos egy helyen kikötős, parton evős, a másik két megálló nyílt vizi volt. Mi a nyílt vizi fürdőzés miatt választottuk, mert én imádok ugrálni a hajóról:) Az Amore III-al voltunk, Jannis kapitány és felesége Larissa végtelenül kedves és jó kedélyű. Bár volt egy kis nézet eltérés köztük, feleséget nógatta kapitány úr, adja gyorsabban az italt, mire feleség kiosztotta nagyon hadarva, hogy egész nap dolgozik reggel óta, megállás nélkül, hagyja békén,mindjárt adja. De ezt persze olyan mosollyal, hogy bármelyik világbékét integető szépségkirálynő megirigyelné :)
Ha jól emlékszem, a kikötőben fizetve 7 euroval olcsóbb az út,mint az irodánál.
A másik út, Saria. Saria gyönyörű. Azok a sziklák...ooohhhh. Na ott a szervezés hagyott kívánni valót maga után. Apollónnál/Panorama kint fizettük be, id.vez nem jön erre, de mondta lesz angol és német id.vezetés. Ó, és kényelmes cipő, ez túra, gondoljuk meg. Mondtuk, hogy Samaria szurdok vidáman megvolt 2 éve, több kérdése nem volt. Egyébként nagyon kis kényelmes az út felfelé szerintem, hát nem tű sarkús sétaút, de túra bakancsosnak sem nevezném. A kikötőben több hajó állt , mind Sariára indult. Nem volt a jegyünkön a hajó neve, nem is lett említve,mi nem kérdeztük, mindent tudni szoktak. Elkaptuk a kék Panorama pólós hölgyet, adtuk a jegyet, ő pislogott: hol fizettük be? Mutattuk a papíron:Apollón- Ibusz-Dóri. Ó, Dóri! És melyik hajóval megyünk, tudjuk? Nem. Hát ő sem. Az jóóó...pár mp topogás után indítványoztam, talán hívja fel Dórit. Jah, tényleg, megpróbálja. Nem vette fel. Közben elkapott még 2 idegen vezetőt, egy sem tudta melyik hajóhoz tartozunk. Ekkor indítványoztam, hogy mivel nekem szimpi az AmoreIII, felszállok arra, és nekem amúgy meg mindegy ki visz el a szigetre. Na azt azért nem, tuti nem azzal megyünk. Akkor melyikkel is? Miután nem tudta megmondani megelégeltem, otthagytam, és megindultam egyik hajó felé, felszálltunk. A fedélzeten még egy ember megnézte a jegyünket, bólintott, és mi szaladtunk a hajó orrába. Már majdnem odaértünk,amikor egy újabb id.vez tűnt fel, kérte a jegyünket. Mély megkönnyebbüléssel nyugtázta: ó, megvagytok végre, titeket kereslek! Hát kérem, mi eddig is itt voltunk. Egy szó nem hangzott el semmilyen nyelven a hangos bemondóban. Kiszálláskor Sarián én menetem oda megkérdezni,mikor indulunk vissza, mert ezt sem közölték. Induláskor senki nem csekkolta ki van vagy nincs a hajón. Mi voltunk ketten csak magyarok. De attól még valaki csak felelt értünk, gondolom én... Az elindulás későbbre sikeredett, mert a legénység remekül elszórakoztatta magát a vízben, bravúros ugrásokkal, sziklára kimászással,onnan ugrálással. Egyszer valaki kikiáltott a vízből, hogy mennyi az idő, de választ nem kapván, tovább ugráltak. Ezt én nem bántam, sőt kifejezetten jól szórakoztam, olyan helyesek voltak:)
Ez a hajó út nagyon szeles volt. Az 5cm hosszú hajam gubancos lett.Én konkrétan nem vettem le a hátiszákom, hogy ne legyen a nyakamban minden ruhám, és alig vagyok 50kg, kellett egy kis plusz súly, el ne fújjon a szél :)
Kasszoszra nem jutottunk el, későn kezdtünk el gondolkodni rajta, és csak egy héten egyszer mentek hajók, nekünk akkora már volt programunk.
KTEL-el az idén nem utaztunk, de akikkel megismerkedtünk,mind dícsérték, milyen pontosak a járatok, és korrektek a sofőrök, figyelmeztetve őket,hol állnak majd meg visszafelé, és mikor.
Autót a Budgetnél béreltünk . 35 E/nap biztosítással, második sofőrrel. Kétszer egy napot, most így alakult, nem egymás utáni napokon autóztunk. Második alkalommal mikor mentünk, már 49 E/nap volt, mert mint kiderült elsőre a főnökkel futottunk össze,aki annyira örült, hogy beszélünk görögül, ideadta az autót alapáron biztosítással, második sofőrrel, csak nem számolta fel az árát. De az alkalmazott ezt nem tehette meg, 10 E a biztosítás, 4 E a második sofőr. Szóval, aki egy kicsit is tud görögül, csak bátran:) Egyébként mi is csak kicsit tudunk,alapfok sem ,de mindenki oda volt tőle.
Az autó bérlés drága szerintem. 50-60 Euro,... |-> Tovább

| #224710 Pontikos 2014-09-27 |
Emelem kalapom a részletes leírásod előtt, biztos, hogy sokan fognak örülni neki.
Merre jártatok a szigeten? Így, hogy utószezon, nektek (is) voltak fennakadások a kirándulások során (ha nem autóztatok)? Nem induló hajó, busz, ilyesmire gondolok.

| #224688 hofelho 2014-09-26 |
Sziasztok!
Mi 18-án jöttünk haza, csatlakozom azokhoz, akik beleszerettek a szigetbe:) Egy varázslat:)
Nem találtam a Kalimera apartmanról(Apollón Travel) véleményt, leírom az enyémet, hátha megy oda valaki jövőre. Azért azt megjegyezném, nekem nem sok elvárásom van egy szállástól, legyen ágy, zuhany,rezsó,víz, wc, és nem baj ha van erkély a tengerre nézve:)
Pigadia kikötőjétől északra van, a parti út választja el a tengertől-strandtól .A központ 10 perc séta lassú, nézelődős tempóban. A parton lehet bérelni napernyőt( nem tudom mennyi, sosem bérlünk), de van hely törölközőnek is. Van homokos, apró köves , köves rész is. Az apartman jó elhelyezésű,minden szoba a tengerre néz, igaz alsó szintről nem látni csak egy kis részt, mert van egy jó nagy bokor a járda mellett,ami pont pont kitakarja. Az alsó szint erkélyei nagyok(egybeépített), az emeletiek közül a középső(5-ös szoba) nagy, a másik kettő kicsike. Épp elfér a két szék az asztallal. A 4-es szobában laktunk első héten, az 5-ös szoba erkélyére azonnal szemet vetettünk, és rohantunk leboltolni az átköltözést, ha a szomszédaink egy hetesek-azok voltak, költöztünk:)
A konyha a megszokott önellátó: 2 rezsó lap,mosogatóval, kevés szekrényke,hűtő. Ami hiányzott a merőkanál és kenyérvágó kés, de megoldottuk. Egyik szobában sincs, ez hamar kiderült, mindenki átkopogott a szomszédokhoz, hátha van:)
A szoba tágas(szerintem), világos, az erkélyajtók nagyok és üvegezettek .
Sűrűn takarítanak, két törölköző/fő, és van hajszárító. A szekrény pont elég,amennyiben az ember nem viszi a teljes nyári ruhatárát:)
Ingyenes a Wifi, ha a kód nincs a tükör mögé tűzve, akkor a szomszédba érdemes bekopogtatni, elvileg minden szobában van, csak gondolom elszóródik menet közben:)
Seprű-lapát-felmosó lent van a lépcső mellett jobbra,hátul. Itt a kerti slagot is lehet használni homok lemosásra. A lépcső oldalán is van egy kis csap, alatta egy kaspó, ugyanerre a célra.
A házi néni végtelenül kedves és segítőkész, bár többen voltak akik zordnak minősítették. Hát, nem mosolygós az arca az igaz, de tényleg kedves. Én jókat beszélgettem vele, és repült segíteni, bármiért is nyitottam ki a szám. Még karpathoszi baklavát is hozott fel nekem egy nap :) Viszont úgy kell rá vadászni, nem sűrűn bukkan fel, bár ott lakik a szuterén részben.
Egy jó tanács, ha valaki lent lakik: ruhát éjjelre a szárítón nem célszerű hagyni. A kóbor macskák, akik az említett nagy bokorban laknak, felmennek az erkélyre, és tépik rendesen a ruhát, van hogy le is szedik a kötélről. Korán kelő vagyok, párszor zavartam el őket hajnalban, innen tudom mit össze hancúroznak :) Az emeleti erkélyekre csak a szobán át tudnak bejutni.
Kellemes tervezgetést mindenkinek :)

| #224594 Pelikan 2014-09-19 |
Sziasztok,
jövő héten utazunk Pigadiaba és az Iliada apartmanban fogunk megszállni. Érdeklődnék azoktól, akik már jártak ott, hogy törölköző és hajszárító van-e az apartmanba. Előre is köszönöm a választ! :)

| #224559 Pontikos 2014-09-17 |
Szívesen.
A korábban már linkelt buszos weblapon megtalálható a menetrend, bár átalakítások miatt most csak akkor tudod elérni, ha kérsz hozzáférést. (Egyébként még a főszezoni menetrend van érvényben, persze napról napra változhat már, de ha azt lementetted, amikor elolvastál minden infot a szigetről, akkor arra alapozhatsz. Anno én egy 5 éves menetrendből indultam ki, és csak pozitív meglepetések értek. :) )
(Azt meg azért ne gondoljuk, hogy a sofőr döntése, hogy elindul, vagy sem... :roll: )

| #224558 pordanniki 2014-09-17 |
Lefkosban az Albatros studióval kapcsolatosan van esetleg valakinek friss tapasztalata?

| #224554 henry 2014-09-17 |
Pontikos, ismételten csak megköszönni tudom a segítséget. Megerősített abban, hogy lehet ugyan előre tervezgetni, de minden Pigádián a kikötőben és a buszvégállomáson dől majd el. Amúgy elképesztő, hogy a neten sehol nincs aktuális, azaz 2014 szeptemberére érvényes buszmenetrend Karpathosz szigetére vonatkozóan ( ha lenne akkor is a buszvezető döntésétől függ, hogy hajlandó-e egyáltalán elindulni ) de hát tudjuk, hogy Görögországot és a görög embereket nem ezért szeretjük. Megfelelő tartalékidő képzésével remélem megvalósulnak az elképzeléseink. Még egyszer köszönöm!

| #224551 pordanniki 2014-09-17 |
Szia Kónyu!
Én is mindig kigyűjtöm utazások előtt külön doksiba a hasznos információkat innen a fórumról, jövő héten indulok Karpathosra, azt hiszem sikerült felkészülnöm a szigetből. :)
Köszönet mindenkinek, akik leírták a tapasztalataikat!