bea '860: abszolút értelek, igazad is vagyon. :)
ananda: ez több, mint kedves, köszönöm szépen. :) (és sztem még életemben nem voltam kedvenc. :D ) remélem, az önálló utazás éppen úgy fog sikerülni, ahogyan szeretnéd, és majd a nyaralás után is marad a pozitív képed. :)) (és hozzáteszem, bea nekem is sokat segített, és nem csak karpathosnál de krétánál is.:) )
pontikos 862 és bea865: mindkettőtökkel egyetértek, egyszerre igaz számomra mindkét 'álláspont'. és tényleg nem tudom, h melyik oldal az erősebb bennem: az önző, mely szeretné görögországot olyan kvázi érintetlennek meghagyni, mely néhány helyen még fellelhető; vagy inkább kívánjam azt, hogy megfelelő sebességgel haladhassanak a korral vagy mivel.
(off, ehhez az utolsó gondolathoz: biztosan sokan ismerik a ki fizeti a révészt? c. angol bbc sorozatot. a hetvenes években készült, krétán játszódik, nálunk a nyolcvanas évek első felében vetítették. nagyon jellegzetes a főcímzenéje. no, sikerült megtalálnom és letöltenem, éppen mostanában néztem végig. valami elementárisan vonzó hely az akkori kréta! persze a mostani is, de döbbenetes volt látni pl. eloundát, mely akkor egy xerocamboshoz hasonlító településecske volt. :D nagyon de nagyon visszamennék arra a szigetre, ha ez így érthető valamelyest. :) )

#199417Pontikos 2013-02-28
Akkor szerintem még ugyanaz a 8 km lehet. És igen, féltjük. :D
Norbert: ha a szél miatt volt csak kérdés, hogy Lefkos vagy Ammopi, akkor talán inkább Ammopi. Bár, ha úgyis barangoltok, akkor oly' mindegy. :wink:

#199416balazsbea 2013-02-28
Valamennyi aszfaltút volt Spoa után is, de én sem emlékszem pontosan, mennyi, sokkal inkább a táj szépségével voltam elfoglalva, mint az út állapotával. Visszafelé azért lemértük, de csak a 8 km maradt meg bennem. S én sem bántani akartam a görögöket a lazsálás miatt, annyira azért nem vagyok naiv, hogy csak a munkásokat hibáztassam a leállás miatt. Szerintem Ianék is csak poénnak szánták a dolgot, minta ahogy én is. S azzal is tisztában vagyok, fog valamit veszíteni a varázsából Olympos, ha végig elkészül az út, de valószínűleg elég sokan lehetnek azok, akik az út állapota miatt mondtak le erről a kivételes élményről vagy tették meg személykocsival, ami nem biztos, hogy olyan jó ötlet. Abban bízom, hogy Karpathosnak sikerül megőriznie az egyediségét még nagyon sokáig, de az ott élőknek is nagy segítség lesz, ha könnyebben tudnak mozogni a szigeten, s talán nagyobb esély van arra, hogy ne csak egy szellemfalut találjunk ott 5-10 év múlva. Ehhez elkerülhetetlen az infrastruktúra fejlesztése, mert ugyan nagyon jó ilyen helyeken nyaralni, az év minden napján ott lakni már nem biztos, ha hiányoznak az alapvető feltételek. Nagyon nagy az elvándorlás a szigetekről, s azért senki sem szeretne csak üres falvakat találni, amikor nyaralni megy. A táj szépségén és a fantasztikus kilátáson szerintem nem ront az aszfaltút, csak gyorsabban és biztonságosabban lehet megtenni a távolságot, amivel mindenki jól jár. De értem, mire gondolsz, azért egy kicsit fáj az én szívem is... De az csak természetes, hogy féltjük a szerelmünket, nem igaz? :wink:

#199414kisnorba 2013-02-28
szia,
köszi a gyors választ!
nem túlzottan kedveljük a nyüzsgést, azért választottuk Karpathos-t, és persze a szépsége miatt is...de Görögországot egyébként is nagyon szeretjük..
2 hétre mennénk, Amopi azért szimpatikus, mivel állítólag a szélcsendesebb helyek közé tartozik, mivel köztudottan Karpathos szeles.
nem vagyunk otthonülők, be szeretnénk járni az egész szigetet.
röviden ennyi
üdv,
Norbert

#199413balazsbea 2013-02-28
Szia Ananda!
Nagyon örülök, hogy segítségetekre lehettem a döntéshozatalban! :D Ha esetleg van egy kis közöm ahhoz, hogy az idén Kefalóniára és Karpathosra mentek, már büszke vagyok magamra! :wink: Nekem pedig az avatarképed tetszett mindig, egyszerűen fantasztikus! Meg lehet nézni valahol nagyobban is?

#199412Pontikos 2013-02-28
˝Még mindig nem fejezték be az olymposi út aszfaltozását? Pedig két éve már csak 8 km hiányzott... Kb. mennyi hiányzik még?˝ - balazsbea
Én már nem emlékszem: két éve Spoától rögvest földút volt, vagy onnan már aszfaltos? Ha földút, akkor haladtak valamennyit, ha aszfaltos, akkor ugyanannál a 8 km-nél tartanak. Elnézést, hogy nem tudok pontos a számot, de én nem autóval voltam, így fogalmam sincs, hány km.
Igazából nem azon múlik, hogy nem akarnak dolgozni, én úgy tudom, valami uniós támogatás nem jutott el hozzájuk. Meg a haladást nehezíti az is, hogy az esős téli időszakokban omlik rendesen a hegyoldal, és a víz átmossa az utat is.
(Saját kis véleményem - de én ilyen kis nosztalgikus vagyok -, hogy amint kész lesz végig az út, sokat fog veszíteni a hangulatából az egész odajutás. :( )

#199397Ananda9 2013-02-28
Jaj de jó, hogy végre van élet itt is!!! Két kedvencem Balázsbea és Rollo!
Bea te sokat segítettél - még ha nem is tudod - a döntéseinket meghozni az elmúlt 3 évben, Rollo pedig inspirált a magánszervezésre. Na ez majd idén elválik.
Talán szeptemberben eljutunk Karpathosra és végre meglátjuk miért rajongtok ti annyira. Előtte egy kis Kefalónia reményeink szerint ismét.
Szóval szorgalmasan olvasom addig is a fórumot, hátha okosodok kicsit :)

#199394balazsbea 2013-02-28
Sziasztok!
Még mindig nem fejezték be az olymposi út aszfaltozását? Pedig két éve már csak 8 km hiányzott, amin mi akkor nagyon meglepődtünk, mert előtte senki sem számolt be semmiféle aszfaltozásról. Pár naposnak tűnt csak az aszfalt, s azt hittem, azon a nyáron már készen is lesz, mivel a második olymposi utunkra (8 nap múlva) már a legrázósabb részeket is elegyengették s minden jel arra mutatott, hogy folytatni is fogják a munkálatokat. Kb. mennyi hiányzik még?
Ian, azt hiszem, megint eljött az idő egy karpathosi útra, megint fel kellene írnotok egy poros szélvédőre, hogy 'tessék dolgozni!' Akkor bejött! :)
Kyra Panagián iható a csapvíz, a Blue Waves tulajdonosa erre külön felhívta a figyelmünket.
Ammopin mi augusztus elején jártunk többször is, de nem tűntek olyan elviselhetetlennek a viszonyok tömeg szempontjából, bár kétségtelen, hogy valóban többen voltak, mint bárhol máshol a szigeten. Szerintem ez annak köszönhető, hogy Karpathos elég kicsi és távoli ahhoz, hogy elárassza a tömegturizmus, Kréta és Rodosz méreteinél fogva is sokkal vonzóbbak az utazási irodák és vendégeik számára. De persze egyénfüggő is, kinek mi a sok. Mert ha az északi partokra gondolok, tényleg 'elviselhetetlen' Ammopi lélekszáma! :)
Rollo, tényleg jobb, ha a kérdező pontosabban kérdez, mert nem mindig van türelmünk leírni újra ugyanazt és ugyanazt. De van, amikor kifejezetten jólesik, mert mondjuk már alig várod a következő nyaralást és élvezed a nosztalgiázást, s persze az is jó érzéssel tölt el, ha segíthetsz valakinek a döntésben, akinek talán pont ettől lesz jobb a nyaralása. Ráadásul Karpathos nekem az a kategória, amiből sosem elég... Még akkor sem, ha a déli partok több helyen inkább egy építkezésre emlékeztettek, mint álmaim szigetére... De így legalább még jobban értékeli az ember, ha sikerül jól szálláshelyet választani, nem igaz? :)

#199377Ian 2013-02-28
˝kedves forumtársak,
idén Karpathosra mennénk nyaralni, segítséget kérnék, hogy a 2 település közül hol érdemes szállást foglalni?
Amopi vagy Lefkos????
köszönettel,
Norbert˝ - kisnorba
Mint az előttem szólók is megjegyezték: bővebb infó kellene arról, hogy ti mit részesítetek előnyben a nyaralás alatt: sokat mozogtok-kirándultok vagy inkább helyben maradtok, este szerettek csavarogni a településen és legyen egy kis élet, milyen legyen a part, stb-stb...
Egy biztos, hogy járművet mindenképp érdemes bérelni, mert ezzel tudjátok a legjobban bejárni a szigetet. Illetve a helyszínt illetően, én még Pigadia-t is felvenném a listára :)
Mi Pigadia-t választottuk kiindulásnak és onnan jártuk be a szigetet:
A kedvenc helyünk az Apela beach volt: