Azt elfelejtettem írni, hogy július 12-től mennénk 12 éjszakára.
A 25 euró/szoba árat még valahogy csak-csak kinyögném, de ilyen 40-50-60 eurós árakat egymagam már nem fogok kifizetni, ezért kezdem azt látni, hogy sajnos az idén se fog összejönni Thassos. :(

#212562Andra 2014-01-23
Sziasztok!
Ezer éve vágyom Thassosra és az idén úgy tűnt, hogy végre sikerül eljutnom, de azt hiszem, kezdem feladni. :(
Egy baráti társasággal mennénk (7 felnőtt, 1 gyerek).
Helyhez nem ragaszkodunk, a szigeten bárhol jó lesz, mert autóval megyünk és be akarjuk járni a szigetet.
Tavaly az egyik ismerősöm csak úgy átruccant megnézni Thassost és egy nagyon szép kis apartman tulajával beszélt, 25 euró árat mondott nekik az apartmanra. Ekkor határozták el, hogy akkor az idén oda mennek.
Ahogy viszont most nézem a szállás árakat, ennyi pénzért a világban nem látok szállást, csak jóval drágábban. Még ez az apartman is 35 euróért hirdeti most akciósan.
Ráadásul én egyedül lennék, gondolom ilyenkor ugyan úgy ki kellene fizetnem egy magam az egész apartman árat.
Vagy szoktak ilyenkor engedni belőle?
Szóval az lett volna a kérdésem, hogy tényleg esélytelen lesz 25 euróért szállást találni? Ennyi fővel nem merünk csak úgy foglalás nélkül nekiindulni.
Ennyien 12 éjszakára mennénk, lehet alkudni a meghirdetett árakból?
Köszönöm a segítséget!

#212558Hidalgo 2014-01-23
Szia,
én a szobaszámokat adtam meg az Apollonak a megrendelőlapon, hogy ezek közül szeretnék 1-et és olyat is kaptunk.
Inkább K-re néző szobának hívnám, azért nem kimondottan sea-view.
Autóbérlésről nem tudok konkrét infót adni, mivel mi kis kocsit béreltünk (Kia Picanto), azt viszont augusztusban, 3 napra 105EUR volt biztosítással.
Egy tanács:
a Speedy autókölcsönzőt kerüljétek el messzire, talán az egyetlen tüske miattuk maradt bennünk a 2 hét alatt. Előre lefixáltunk mindent e-mailben, de kb 2 és fél órát vártunk az autóra a hotelben, felhívtam őket, elfelejtették. Visszavitelkor totál átnézték a kocsit és a tankot (persze nem találtak semmit), ez furcsa volt. Megbeszéltük előre, hogy az utolsó napunkra még kérjük majd az autót, ő ezt felírta, majd mikor mentünk érte, mondta, hogy nem adhatja oda 1 napra, annyi foglalás van, hogy 1 napra neki nem üzlet. Persze addigra már máshol sem volt szabad autó, így átszerveztük, gyalogtúra lett a program.
Van sok nemzetközi kölcsönző a faluban (Smart, Hertz), de ha helyit választanátok, akkor ott a Potos-rent-a-car (nevével ellentétben S.Potamiaban is van irodájuk), csak jókat hallottunk róla.
De Speedy-t ne, nagyon nem görög mentalitással dolgoznak ott.

#212538Theia 2014-01-22
Köszi Hidalgo!
Szerinted, ha írok az Apollonnak, hogy szeretnénk tengerre néző szobát, akkor mennyire veszik figyelembe a kérésemet?
Még az autóbérlés felől szeretnék érdeklődni, június elején mennyibe kerül egy Suzuki Jimny,tehát egy kis dzsip bérlése?
Minden infót köszönök. :)

#212499Hidalgo 2014-01-21
Heuréka!
Megtaláltam az 1 éves infókat és ezek azok a szobák, amik K-re néznek, vagyis egyrészt a teraszról látni a napkeltét, másrészt ezek állítólag a leghűvösebbek: 103,104,106,107 ... bár a többieknek sem kellett a légkondi, pedig augusztusban voltunk ...
A szobánk mérete görög viszonylatban nagy volt, a benga bőröndünk és minden más kényelmesen elfért.
Nem csak magyarok vannak, sőt! Ahogy a szigeten is, a legtöbb külföldi a hotelben is szerb és bolgár volt + néhány ukrán. Egy ismerőssel is találkoztunk, ők egyénileg szervezték a nyaralást, de az Achillionban foglaltak szállást.
A hűtő tényleg nem nagy, de mi kissebbet vártunk, mikor olvastuk, hogy bár-hűtő. A dinnye félbevágva, gyümölcsléből pedig 3db 1L-es fért bele. Nekünk kettőnknek elég volt.

#212490Theia 2014-01-21
Szia Hidalgo!
Köszi szépen az infókat! :) Először mi is aggódtunk, de miután jobban utánanéztem külföldi és itthoni oldalakon, rájöttem, hogy nagyon jó kis hotel. :)
Autót is fogunk bérelni, és nem vagyunk azok a medencében vagy a parton punnyadósak, úgyhogy nem ijedünk meg egy kis sétától. :) Tervezzük a buszozást is, mert a szigeten nagyon jó a buszközlekedés.
Először a Pontios apartmanba szerettünk volna menni, de oda már nem volt hely.Ugyanis valaki lefoglalta a mi hetünket és az utána következőt is, mert nem tudtak dönteni. És hát persze a mi hetünket választották. Nagyon szeretem az Apollont, de erről a 0%-os előleggel történő foglalásról meg van a véleményem. Vannak akik lefoglalnak több hetet, mert nem tudják, mikor mennének,és elveszik a lehetőséget azok elől,akik azonnal foglalnának és fizetnének is. Sok embernek nem mindegy a szabadság időpontja,és így szerintem sokan inkább más irodához elmennek. A végén meg majd sorra mondják vissza az időpontokat és ott maradnak a visszamondott apartmanokkal.
Írnál még egy kicsit a szobákról és a hotelről? Csak magyarokat visznek oda, vagy más országokból is? Mekkora a szoba mérete? Tényleg nagyon kicsi a hűtő? Konyha nincs benne ugye?
Nagyon jó lenne olyan szobát kapni, ahonnan láthatnánk a napfelkeltét.... :)
Idén Korfut terveztük, de végül megváltoztattam, és Thassos lett belőle. :)
Nem akartam a Granddal utazni, én az Apollont szeretem. :)

#212477Hidalgo 2014-01-21
Szia Theia,
olvastam pár újabb hozzászólást a indexes fórumon az Achillionról (ott nem vagyok aktív - ez a jó fórum :P ), de itt reagálnék és 'megvédeném' azt a hotelt. Mi is itt voltunk tavaly augusztusban 2 hetet.
A legnagyobb hátránya, hogy valóban kb 1000m-re van a legközelebbi partszakaszhoz, ami kb az öböl legközepe. Lassú sétával kb 15-20perc.
Nem igaz, hogy nincs jó taverna a közelben, a Steki kb 150m-re van a hoteltől, családi vállalkozás, jól főznek, a tulajokat még Limenasban is ismerik buszsofőrök (hisz a busz is megáll ott, ha kéred), taxisok stb.
A part közelében talán a Carrefour üzletben van a legnagyobb választék,
de nektek a hoteltől kb 4 perc séta az ellenkező irányba (Potamia falu felé) egy másik supermarket, amivel mi nagyon meg voltunk elégedve. Még konyhakést is találtunk a dinnyéhez, ilyenek a hotelben nincsenek, csak a szobában fogyaszthatsz saját cuccot, ezt majd ki is hangsúlyozzák.
Mi a medencét nem használtuk 1x sem, de láttuk, hogy a vizét minden este tisztítják, teljesen kultúrált. A tulaj nagyon laza, mindenben segített, amit csak kértünk.
Ha olyan szobát kaptok, akkor minden reggel a teraszról nézhetitek a napkeltét, mi élveztük :P :
Ha terveztek buszozni (mi sokat használtuk, ne maradjatok végig a faluban, gyönyörű a sziget) a Steki tavernánál elindultok a part felé és kb 250m-re lesz a legközelebbi buszmegálló, mellette a trafikkal, ahogy jegyet tudtok venni.
Jó nyaralást!
Thassos nagyon jó választás!

#212466Theia 2014-01-20
Sziasztok!
2014.05.30.-06.08. Irány a gyönyörű Thassos! :D
Skala Potamia-ban az Achillion Hotelben leszünk.
Elkezdem a fórum olvasgatását.... :)

#212310ervinesildiko 2014-01-17
Rollo kedves köszi a lehetőséget hogy elolvashattam a beszámolódat,remélem jó hasznát vesszük,igyekszünk mindent megnézni minden zegzugos helyet megtalálni mivel ott vannak a rejtett/természeti/ kincsek::csak már induljunk.Gondolom megoldható lesz az autóbérlés is Sidariba,reméljük elfogadható áron és onnan indulás a felfedező útakra.Amügy mindegy nekünk hol van a szállás,mert nemszeretünk punnyadni a partokon napokig,Nekünk az a pihenés ha megyünk-látunk mindent megtalálunk-megnézünk amit csak lehet.üdv mindenkinek majd még jövök olvasgatni

#212276fekikecske 2014-01-16
Csodalatosak a képek Hidalgo, köszönöm, hogy megosztottad. :)