Csak félve vallom be, hogy 2 éve bizony mind a Szirének medencéjéhez, mind a (kis) Márványparthoz navigációs kütyüvel mentünk el (azért mondom csak félve, mert egy másik topikban eléggé lesajnáltak azokat, akik GPS alapján mennek).
Még Magyarországon betápláltam a megfelelő helyeket, aztán kint (persze engedélyezve a földúton való navigálást) kiválasztottam az előre rögzített helyeket és go :wink:
Majdhogynem úgy mondta, hogy a következő kecskeólnál forduljak jobbra :lol:
Akkor GPS-es NOKIA telefon volt a navigációs eszköz (OVI Maps rendszerrel), méter pontosan navigált a legeldugottabb földutakon is.

#192054Messinia 2012-07-24
Köszi, ezt a másodikat még nem láttam, az elsőt igen. :)
Nem tűnik nagyon bonyolultnak, mondjuk nyilván más ha ott van az ember, és épp keresgeti az utakat, meg a táblákat. :)

#192050bottakati 2012-07-24
Messinia!
Itt pedig videókat találsz a márványpartról és a hozzá vezető útról.
De biztos van itt valaki a fórumon, aki esetleg még pontosabb infóval tud szolgálni.
Szia
Bottakati

#192046bottakati 2012-07-24
Messinia!
Ezt a leírást találtam a márványpartról.
Bottakati
Messinia!
Ezt a leírást találtam a márványpartról.
Bottakati
#192038Messinia 2012-07-24
Értem...Egyébként én is gondolkoztam már repülőben, (tavaly majdnem úgy mentünk, de végül is meggondoltuk), valamiért szeretek autókázni. :)
Mondjuk könnyű nekem, nem én vezetek. :) De a sziget nincs túl messze szerencsére.
Thassoson ha jól tudom, tényleg minden könnyen bejárható, igy megértem, ha egy csendesebb helyen foglaltok szállást. Én Potamián belül akartam inkább csendesebb részt, ezért nem parti szállást választottam.
Nálunk inkább én döntök ilyenekben, a párom pedig csendesen beleegyezik mindenbe. :)

#192037Messinia 2012-07-24
Köszi Dei az árakat. Ezek szerint a sziget nem igazán drága. (hál'Istennek:))
Nem találtátok meg a Márványpartot? Nincs semmi kiirás, ilyesmi? Nem kérdeztetek meg valakit?
Na most megijesztettél, hogy ilyen nehéz rábukkanni, akkor készülök...én addig el nem jövök onnan, mig azt nem látom. :)

#192025bottakati 2012-07-24
Messinia!
Ennyire én sem vagyok kalandvágyó – két évtized óta, néhány saját autós utat leszámítva – utazási irodával megyünk szigetről szigetre, de ezt most a férjem találta így ki és szerinte minden klappolni fog. A települést is ő választotta, csendes helyen szeretne nyaralni, szerinte azért találták ki a motorbérlést, hogy egyrészt napközben kirándulj vele, este meg robogózz egy bő fél órát, ha ahhoz van kedved este, hogy egy közelebbi nyüzsgő városkában sétálj egy-két órát, aztán vissza a csendes szállásra és éjszaka jól aludni. Ezt nagyjából így is szoktuk megoldani. Egyelőre – csak a repjegyet + szállást nézve – megéri árban, de bevallom őszintén, ezt is a férjem intézi a neten, én csak a „nyomozó” szerepét töltöm be egyelőre (komp menetrend, szállás értékelések, stb.).

#192023Dei 2012-07-24
Paradise beach is tényleg gyönyörű! Egyet sajna, pont a lényeget nem találtuk meg a márvány beachet! Kerestük pedig csak utolsó napra szántuk ,bár érdekes helyre is bukkantunk,megkövült láva szakaszra közvetlen a tengerparton/pár kép van róla/ de azért kíváncsi lettem volna a márvány beachre!

#192022Dei 2012-07-24
Biztos kolléganőd is csupa jó élménnyel tér haza. Ami az árakat illeti, voltunk üdülőövezeti mini supermarketba és olcsóbb volt a sör, mint a faluba lévő nagy szupermarketba. Lényeges ár különbség nincs. Mytos sör 1.40- 1.20 volt , 1literes rostos gyümölcslé is így. Gyros mindenhol 2.50 , csak Limenariaba ettük 2.30 ért./bár ott nem a tengerparti tavernába/
Suvenirek is 10cent különbség, de egyforma mindenhol. Hűtőmágnest már 1 euroért is lehet kapni. Csak azt megfigyeltük , mivel én a fényképes hűtőmágneseket kerestem, hogy minden település csak a saját képével díszített hűtőmágnest árul. Persze kivétel ami az egész szigetről szól.

#192021Messinia 2012-07-24
Mi nem vagyunk ennyire kalandvágyók, igyekszem mindent leegyszerűsiteni, de lehet hogy csak lusta vagyok egy ilyen többrétegű utazást megszervezni. :wink: :)
Megéri egyébként árban, ha igy mentek?
Miért pont ezt a települést választottátok, ha megkérdezhetem?:)