KÉPEK A FOTÓALBUMBÓL
LEGNÉPSZERŰBB ALBUMOK
NÉPSZERŰBB BESZÁMOLÓK
LEGNÉPSZERŰBB LEÍRÁSOK
LEGNÉPSZERŰBB INFÓK
LEGNÉPSZERŰBB RECEPTEK
NÉPSZERŰBB FÓRUMTÉMÁK
LEGUTÓBBI KOMMENTEK
LEGUTÓBBI LEÍRÁSOK
LEGUTÓBBI GÖRÖG HÍREK
LEGNÉPSZERŰBB ZENÉK
LEGUTÓBBI ÜZENETEK

Aktív témák

Jón-szigetek \ Kefalonia

#222139 zolildi 2014-07-30
Mi sem foglaltunk előre autót, a Personallal voltunk, az idegenvezető az eligazításon adott egy lapot, amin különböző kategóriájú autó volt felsorolva, napokra lebontva az ár. Mi hatan voltunk, így egy hétszemélyest néztünk ki, négy napra 320 euro volt a bérleti díja, de a hétszemélyes helyett egy kilencszemélyest kaptunk, ugyanannyiért, tehát 320-ért. Így nagyon kényelmesen elfértünk. Nem akarok butaságot írni, de a kisebb autók 3-4 napra olyan 200 körül, ill. alatta voltak. Ha azt nézzük, hogy egy-egy kirándulás kb. 50 eu/fő, akkor így is megéri foglalni, tehát az idegenvezetőn keresztül. Ott rögtön telefonon lefoglalta mindenkinek az igénye szerinti autót, akkor, amikor az kellett. Csak érte kellett sétálni a CBR-hez. Nagyon kevés volt az egy hét, itthonról úgy gondoltam, bőven belefér minden, de sajnos egyáltalán nem jutottunk el mindenhová, ezért megbeszéltük, hogy visszamegyünk erre a gyönyörű szigetre. Jártunk már több görögszigeten /Kréta, Rodosz, Korfu, Zakyntos, Kos/, de Kefalónia viszi mind közül a pálmát. Nagyon változatos a tengerpartja, tisztaság volt mindenhol, ahol jártunk /na jó, voltak olyan utak, ahol bőven volt kecskeszar :)/. Mi is Lassin voltunk, tudom ajánlani Argostoli kikötőjét a teknős nézésre, mi reggel fél 8 körül voltunk, és hármat is láttunk, fotóztuk is. Az egyik kunyizott kaját is, de hiába adtunk neki cseresznyét, finnyás volt. :D

#222133 Vio 2014-07-30
Kako Lagadi-t mindenképpen keressétek meg, nagyon megéri! Nekem nagyon tetszett, a lejutás kalandos, nagyon nehezen található meg az ösvény. Ha meg is találtad és látod lent a fürdőző embereket lövésed sincs, hogy lehet oda lemenni a sziklákon át, de szerencsére megoldottuk. :lol: Majd teszek be képet merre kell menni.

#222124 Ananda9 2014-07-30
teketória! Az idegenvezető ajánlani fog kölcsönzőt, de az általában drágább. Ajánlom Pefanist és azt is, hogy előtte levelezd le vele és foglald le, mert akkor tudod az árat és tuti lesz. Legalábbis mi így tettünk mindig . Nem kell leelőlegezni csak lebeszélni, mert akkor tudsz kalkuálni legalább. Nagyon korrekt és rengeteg autója van. Alkudni ér sőt kötelező :)

#222115 teketoria 2014-07-30
Köszi a sok infót és próbálok egy kerek képet összerakni a sokféle tapasztalatot meghallgatva. Azért is foglaltunk Lassiban mert itt a M.Gialos adott a parton léthez tehát több napot akár el lehet ezen a részen tölteni. Nem foglaltunk előre autót de ha azt nem sikerül korrekt áron lealkudni akkor motor lesz, nem tartok tőle évekig motoroztam még az Mz-s időkben. Vajon az idegenvezető ajánlani fog autókölcsönzöt? Lourdast azért tervezem és ebben megerősítettél, egyébként pedig melette fogunk elmenni úgyhogy megéri lemenni kicsit a partjára amikor Lassiból Skála felé haladunk és úgy egy kört menni. Mounda beach felejtős lett írásokból az jött le nincs ott semmi érdekes a tekiket meg amúgy se kéne zavarni ha egyáltalán még ott vannak. Kako Lagadit ha nem találom meg a lejáratot hamar nem erőltetem megyünk tovább. A.Samost megnézzük mindenképpen és Fiskardot és a melette lévő Emblisi beachet. Megpróbálok erről az irányból Assosra menni remélem csak a myrtos felől van elterelve az út és fisk. felől járható. Aztán egy másik nap P.Ammos és Myrtos lesz a tervben és az Ainos hegy teteje ameddig engedi hogy felmenjünk a látvány mindenképpen megéri. Agostoliba begyalogolni érdemes mi is ezt fogjuk tenni több alkalommal Lassiból. Készülök technikailag is, most szedtem le a navitel navigációmhoz görög térképet hogy gps segítsen a helymeghatározásban ha ott leszek. Bár úgy látom a google mapnak is van offline mentési funkciója, kefalóniát akarom offline módban használni, nos a térképet hagyta elmenteni de utazás előtt frissítenem kell újra.

#222105 Experte76 2014-07-29
Sziasztok! Mi 26-án jöttünk haza Skala-ból! Az előzőekhez hozzászólva szeretnék pár szubjektív dolgot leírni és pár infót megosztani! Sajnos csak nehezen és csak két napra sikerült autót bérelni! Skala-n majd mindegyik kereskedő fullon volt, volt akinél csak 3 nappal későbbre volt szabad autó és olyan is aki egész hétre foglalt volt! Persze Lassiban valószínű jobb lehet a helyzet. Végül az idegenvezetőnél foglaltunk a Mercury kölcsönzőtől! 2 nap 98Eur. Benzin ált. 1,76-1,8 Eur, de Nekem sikerült a legdrágább helyen tankolni: 1,91Eur/l!!! Na itt ne tankoljon senki! Ez a kút az Argostoli-Myrtos útvonalon Nifi közelében van! Egy szerencsém volt, hogy a Matiz 4,4-es fogyasztást produkált! 2 nap 340km! Szerintem Argostoli nem nagy durranás, a partok közül legjobban M.Gialost, Myrtos-t élveztem nagyon, 'kellemes' hullámokkal és kellemes hőfokkal! Antisamos szép de zsúfolt és hideg a víz, ráadásul nekem hiányzott a zuhany! Foki Beach mutatós Emblisi lenyűgöző de kicsit hideg és ott sincs semmi kiépítve ill. zsúfolt. Fiscardo-tól 'többet' vártam Assos viszont csodás kis hely! Az Assos - Myrtos összekötő part menti út lezárva! Katelios nulla, Lourdas nem rossz, széles homokos de ott nem időztünk! Kako Lagadi lejáratot nem találtuk nagyon bozótos ott a út szélén a part. Petanira sajna nem jutottunk el a P. Ammosra meg nem is terveztem. A Melissani szerintem tuti, kb . 10 perc alatt bejutottunk és a 10p. csónakázás napos időben a látvány miatt megéri!!:o) A csónakosok néha zakkantak vagy csak szimplán ittas volt az ürge, fényképet is csinál bárkiről!:o) Egyenlőre ennyit gondoltam.

#222049 Erika18 2014-07-29
Köszi !! :)
Köszi !! :)
#222048 MaciG 2014-07-29
Ott. a Renieri utcájában.
Ott. a Renieri utcájában.
#222045 Erika18 2014-07-29
Szia MaciG ! Érdeklődni szeretnék ,hogy a nagymotort amit 'B' jogosítványra kaptatok,azt a Ford nevű kölcsönzőből béreltétek ? Előre is köszi a választ!

#222038 Mediterraneo 2014-07-29
Svoronata: nem is igazi település, csak pár szétszórt ház, villa a parthoz közel, kilométereken elnyúlva, egymástül tával. Van persze bolt is, meg hely, ahol enni lehet, de inkább azoknak való, akik nem akarnak kimozdulni, napközben megelégednek a medencével vagy egy közeli stranddal és este sem vágynak egy sétálóutca nyüzsijére. Ami a kaját illeti, a legfinomabban az Akropoléban főztek, a tulaj nagyon lelkes, főz is, ki is szolgál, és mindig kapható egy kis dumcsira.

#222035 Emi1017i 2014-07-29
Szia! Köszönöm a választ :) Megerősítettél, hogy oda megyünk :)

..:: Autóbérlés ::..
Keresse meg a legjobb ajánlatot, hasonlítsa össze az árakat és
spóroljon akár 70%-ot!