Persze!
Mi Daihatsu Cuore-t béreltünk.
Nagyon meg voltunk vele elégedve, klíma mellett is 5 liter körül fogyasztott.
Párom néha csak mosolygott, hogy milyen kicsi helyeken is meg tud állni és fordulni, az itthoni hondához képest. :-)
Előre leleveleztük az árat, 12 napra adták 310 €-ért, kilométer limit nélkül.
Megírta, hogy reggel 9-10 között hozzák az autót, 9:20 körül már Marcsi kopogtatott, hogy itt az autó. Két sofőrt zokszó nélkül ráírta, kp-ban fizettem és el is ment a fiú. 13. nap reggelén 9.00-re kellett vinni az autót, meg sem nézték, a kulcsot átvették és már vitték is takarítani.
Később vettük észre, hogy a kocsiban maradt a párom szemüvege. Mentünk, már mosolygott és mutatta a talált tárgyak halmazát, ott volt.:-)))
Szóval, mi csak jót tudunk róluk mondani.

#145173mamin 2010-07-21
Szia Angéla!
Mi Lassiban voltunk, a Marina Villában az IBUSZ szervezésében július 7-14 között. A Marina stúdió a Marina Villa közelében van, egy a tulajdonos. Akik ott laktak, elégedettek voltak, ám az Alexandrára több panaszt hallottunk. (csótány)
Lassi és Svoronata között annyi a különbség, hogy utóbbi nagyon csöndes, míg az előbbiben vannak tavernák, három bolt, buszközlekedés Argostoliba a fővárosba, sőt akár gyalogosan 25 perc alatt is be lehet érni. Akik a reptér melletti kis faluban akik laktak, csak autóval tudtak közlekedni.
Üdv,
Mamin

#145170zsanna81 2010-07-21
Hali!
Pont ezen gondolkoztunk mi is, hogy miért nem lehet fordítva leszervezni ezt a napot...??? Meg az időbeosztáson is lehetne módosítani: kevesebb időt a városban, többet az öbölben eltölteni.
A kapitánynak mindegy lenne, hogy merre megy, nekünk meg pont hogy nem.
Mi is szeretnénk ezen a programom részt venni, de tényleg jobb lenne ha azt az öblöt napfényben látnánk.
Marcsi, nem lehetne ez valahogy megbizniszelni a kapitánnyal?? Ha a hajó vezetését átengedi a vendégeknek, ebben is lehetne rugalmas, nem??

#145164sarti 2010-07-21
Casmir: Be tudnád linkelni a Reineri melletti autókölcsönzőt, ahonnan béreltetek? Ti elégedettek voltatok velük? Milyen autót vettetek ki? A fotók alapján gondolom, hárman voltatok. 8)

#145163sarti 2010-07-21
Szerintem az attól függ, megtöltjük -e mi magyarok a hajót. Ha elegen lennénk, és egyetértenénk abban, hol szeretnénk többet időzni, talán nem volna gond. Az indulás-érkezés időpontja is változatlan maradna.

#145162sarti 2010-07-21
Szerintem is így kellene!!! Alikesen nem sok nézegetni való van - mi fentről láttuk csak anno. Navajjo és a Kék barlangok az, amiért erre a kirándulásra beneveznek az meberek, tehát, ahogy Te írod Kónyu, ott kellene több időt eltölteni! Marcsika, ugye olvasod?! :roll:

#145147Casmir 2010-07-21
Szerintetek a magyarok miatt fognak változtatni a (talán) évek óta bevált menetrenden!?
Angoloknak ezek szerint ez is mindegy, árnyékos, vagy szikrázó fehér a part?!

#145146Casmir 2010-07-21
Pefanis?!
Az autókölcsönzős! Renieri mellett vannak, de neten foglalva olcsóbbak voltak.
Igen, Alities ez a kis öböl, a másik az Ag. Ierosalim nekünk sem tetszett....nagyon koszos volt. Lehet, hogy pont dagály volt, de ami ott volt a parton, meglepett. Olajos kannák, üvegek...stb. Ez az egy koszos part volt, amivel mi találkoztunk. Mert az is más mikor a tengeri növényt hordja ki a hullám.

#145142kónyu 2010-07-21
sanchez!
Ez már többünknek eszébe jutott (nem sok ész kellet hozzá :) - mármint nekünk), én alapból ezt kérdeztem, de persze ezt csak a kapitány tudja Neked megválaszolni - nyílván engedélyfüggő is a dolog, de én sem igazán értem :(
Tök logikus lenne, Alykes-Alikanason kezdenénk (mondjuk sok látnivaló ott speciel nincs, mi a csatorna mentén felsétáltunk, nézegettük a partján üzekedő tengeri nyulakat, bevásároltunk egy ajándékboltban, és visszafelé a tengerparton sétáltunk, de az olyan zsúfolt volt, hogy nem volt kedvünk leragadni, ráadásul homokos, mi meg nem akartunk a vissza hajóúton sercegni :) Ezután jönne a java, a Kék barlangok, a pancsi, és a végére a Navaggio Bay. Én kevesebb Alykessel és a végén 2 óra Navaggióval tenném tökéletessé a programot4
Marcsi, adott a feladat :) Próbáld rábeszélni a kapitányt egy fordított verzióval, és több idővel a Navaggiónál, kevesebbel Alykesben!
Szerintem sokunk nevében beszélek.
Ja, persze előtte egyeztess a főnökeiddel :)

#145141kónyu 2010-07-21
Így már egészen más a leányzó fekvése :)
De ki a huzat az a Pefanis?
És most akkor melyik beach a kettő közül? Bár gondolom az Alaties (az Ag. Ierousalim nekem nem tetszett az előzetesen talált képek alapján).