| Jón-szigetek \ Kefalonia |
|
| #137572 chr 2010-06-05 |
Szia kónyu!
A hullámzó tenger alapból izgalmassá tette az utunkat, (kicsit fújt a szél a nyílt tengeren annak ellenére hogy tűzött a nap)
sőt a visszaútnál még a hajóra is becsaptak a hullámok, mondanom sem kell, hogy fejtól derékig vizes lettem.
A hajóroncs szinte teljes délelőtt árnyákban van, így nem pompázik úgy ahogy 'elvártuk' volna, oda délután érdemes menni,
csak ugye a program az kötött. Az ott eltöltött idő kb. 20 perc lehetett. (nem sok!) Ja, és fentről fényképezni esélyünk sem volt.
Viszont a kék barlangoknál eltöltött idő kárpótolt minket (kb. 40-45 perc úszással együtt),
sőt az Alykes Beachen mint már említettem a parttól 8-10 méterre
egy elsüllyedt vitorláshajó tanyázik azt is körbe lehet 'szimatolni'.
A 2x30 perc úszásstop úgy gondolom elegendő, de ez személyes vélemény.
A hajó legénysége igen barátságos, többen is vezethettük a hajót pár percre, és kaptunk egy kis ízelítőt a hajó üvegfenekű mivoltáról,
itt azonban 'csak' hat 50x50 cm-es ablakocska van a hajó fenekére beépítve amin a tenger fenekét figyelhetjük.
Összeségében egy olyan négyes alára értékelném a hajókirándulásunkat.
:::
Pár képet megosztok hétfőn, de most sajnos nem alkalmas rá a sávszélességem. :-)
Üdv,
chr

| #137569 babar 2010-06-05 |
Szia Kónyu!
Bocsi, hogy beleszólok, de kérdés volt Kefalóniáról a Zakynthos-i hajóút és a Navaggió-öböl stb. Mi voltunk ott és csak azt mondhatom a Navaggio-öböl látványa lentről és főleg fentről KIHAGYHATATLAN!!!! Az egyik legszebb, amit valaha láttam. ( Bár a meglátogatása az öbölnek szélfüggő, azért remélem szerencsétek lesz)
Remélem jól mennek a dolgok, sok-sok fotó készül. Néha szerencsés, hogy felhők is vannak, mert nagyon jót tesznek a képeknek.
Üdv. és további szép nyaralást: Babar

| #137554 kónyu 2010-06-05 |
Casmir!
Bár nem tőlem kérdezted: a sziklás rész 15 precnyi séta a parti homokban, vagy majdnem végig egy aszfaltút is vezet, onnan 5 perc. Mi 1 hét alatt 2x voltunk, levezetésnek, lazításnak tökéletes.
Mint már jeleztem, a Melissanit 1-2 órakor érdemes felkeresni, más időpontokban a színek napsütés hiányában kevésbé érvényesülnek. Fél 12-kor pár ember volt előttünk, nem kellett várni, de ha sokan is vannak, szerintem nem kell sokat várni, pár perc alatt lezavarják, a kaszálásról szól az egész, de ettől függetlenül szép, és ha itt jársz, ajánlott megtekinteni!
Argostoli kihalt, semmi élet nincs, 8 előtt lelket sem láttunk az utcákon. Tiszta szellemváros :(

| #137552 kónyu 2010-06-05 |
Casmir!
Skala déli végében a sziklás részen általában nudiznak, de minket nem zavart, tök kellemes a sziklákon feküdni, első nap rögtön el is aludtunk, sikerült is leégni :) A víz kavicsos, könnyen abszolválható egy kellemes fürdés, a szikláról egyszerűen lemehetsz, és jókat lehet mászkálni, fotózni innen.

| #137549 kónyu 2010-06-05 |
Szia chr!
Csak 1 kérdésem volna innen Kefaloniáról, mielőtt szerdán elmennénk a Zakynthos hajóútra, amit ma lefoglaltunk, hogy milyen érzésekkel hagytátok el a hajót a nap végén, vagyis hogy a napsütéses hajóronycs-part látványának hiánya mennyire volt lelombozó számotokra, vagy pedig egészében élménygazdag napnak számított-e?
Csak az érzésre volnék kíváncsi, mert Zakynthosból csupán ez a 2 dolog érdekel: a Navaggio bay és a Blue Caves, ha ezeket nem teljes pompájukban látod, az mennyire 'árazza' le a napot?
Üdv: Kónyu
Egyébként ma napsütéses napunk volt, este széllel, ami később elült, és egész kellemes hőmérsékletben hevertünk le 11 után a parti nyugágyakra, hogy kellően átadhassuk magunkat a mellettünk lévő bár élő koncertjén elhangzó Clapton-Presley-Bowie-Mercury-számoknak :)
Szép az ÉLET!
Más: a Hermesben lakóknak szúnyoghálós tolóajtójuk van a teraszukon, így kellemes, friss, szúnyogmentes körülmények közt alhatnak (egyébként 7 nap alatt 2 szúnyoggal találkoztam, az egyikre véletlenül ráfeküdt a nejem, úgy-hogy az se élt sokáig :)
Ma a Skala old port utáni lélekzetelállítóan csodás sziklás partú, kavicsos aljzatú öbölben múlattuk az időt. Kellemesen fürödhető, a vizivilága pedig még az Emblissinél is sokkal zsufibb. A víz feletti látványról nem is beszélve :) Gyönyörű vörös csillagtól kezdve kígyókarú csillagon át ezerféle halig minden volt, etettem is őket a szokott módon: egy kisebb kővel feltöröd a sünit, és már jönnek is ezerrel a szebbnél-szebb halak, 1-2 perc elteltével elfeledkeznek magukról az ingyen kaja láttán, és akkor odalibegsz hozzájuk, 10-20 centiről csodálhatod a többtucatnyi szépséget.
Jóccakát!!
Ja, és a Hermesben számítógép áll rendelkezésre internetkapcsolattal, ennek köszönhető, hogy naponta bejelentkezek, különben sajnálnám az időt ettől a csodás szigettől, eszem ágában sem lenne egy internetkávézóban múlatni az időt :)

| #137545 chr 2010-06-04 |
Az ebéd ára nem volt benne a hajóútba.
9:00-kor volt indulás kb. 10:00-ra értünk a hajóroncshoz.
Onnan 10:20 körül indultunk a kék barlangokhoz ami újabb 20-25 perc lehetett.
A kék barlangoknál 3-4 barlangba egészen 'behajtott' a hajó úgy 2 méterre megközelítve a barlagfalat,
hogy tudjunk kényelmesen fényképezgetni.
Az utolsó barlang előtt aztán megállt és ott lehetett fürdeni, csúszdázni, fényképezkedni. Ez kb. 25-30 perc lehetett.
Majd indultunk tovább Alykesbe és 12:00 érkeztünk meg. 14:00-ig volt szabd program (ebéd, napozás, fürdés az elsüllyedt hajó körül)
14:00-kor indultunk vissza Skalaba, de előtte még megálltunk egy újabb kb. 30 perces fürdőzésre a Skala melletti sziklák előtt.
Végül 15:30-kor kötöttünk ki Skalaban.
:::
Általában önrész nélküli biztosításokkal adják az autókat (nekünk így adták).
Egyedül a gumik sérülései nem voltak benne a biztosításban.

| #137540 sanchez 2010-06-04 |
Önrész nélküli biztositásod volt?
|
Önrész nélküli biztositásod volt?
|
| #137526 atosz 2010-06-04 |
A CBR-nél egy nagyon jól használható térképet adnak az autó bérlőjének, én legalább is kaptam.Sőt a manusz még azokat az az utakat is bejelölte nekem, amit evvel a típusú kocsival lehetőleg ne használjak, mert az út minősége olyan, hogy ezt az alváz sérülése nélkül,vagy a felnik sérülése miatt nehezen úszom meg és azért biz' pengetni kell és elég komoly összeget.

| #137510 norka888 2010-06-04 |
Szia!
Köszönjük a sok információt!
Az a Zantés kirándulás jó árba volt, csodálkozom is meg, hogy ilyen hamar meg lehet járni mindezt. Tök jó.
Kíváncsiságból: Benne volt a kaja ára is? Valamint meg tudnád írni kb. mennyi idő alatt értetek át Zakyra, meg 1-1 helyen mennyit lehetett eltölteni? Plusz kék barlanghoz is be ment a hajó vagy csak előtte állt meg?
Köszi szépen előre is!

| #137419 chr 2010-06-04 |
Igen valami hasonló térképet kaptunk, a szokásos hajtogatós formátumban