Az is van külön fóruma ahol részletesen képekkel írtam róla.
Azért is mentem vissza több napra mert beleszerettem.
De mostmár egy hétre szeretnék.
A hajóutra visszatérve mi 11-15 körülire alkudtuk le ha jól emléxem.
Az árakat jól írtad Parga olyan mint egy sziget az árak kicsit magasabbak, viszont ha jól megnézed, hol mit vásárolsz és hol eszel jól ki lehet jönni.
Ezért írtam pl a gyrosnál, hogy jó árban volt ebben az árkategóriában jelentős tesztelést végeztünk :P
Érdemesebb boltoknál is megkeresni az olcsóbbat ami a városi kisstrandnál van és onnan hozni a vizet pl.
Én egy kartonnal hosztam hazulról is így első héten erre nem kellett költeni, deha nem nézi meg az ember hol veszi kint elég drágán kapja, főleg ha nem hatosával becsomagolva veszitek.
Egyik utitársnőnknek egy kinti görög azt mondta, hogy onnan ismerik fel a magyarokat, hogy mindig alkudnak.

#134409Emici 2010-05-14
Bocsi,hogy 1-2 mondat erejéig OFF-olok.
Breki!!!
Az a hydrai párnapos kis kiruccanás szerintem csodálatos lehetett.
Hihetetlen hangulatosnak tűnik képek alapján az a kis sziget.

#134407Emici 2010-05-14
Szia Stilo18!
Az árak,miután az egész Parga topikot elolvastam,mint megtudtam,
picivel magasabbak,mint Sartiban.
A Bakasról pedig senkinek nincsen tapasztalata,mert idén szerepel először
az Apollón kínálatában. Maga Parga sem volt eddig náluk. Mikor mentek pontosan?
Én is ott fogok lakni, aug. 30.-án indulunk, autóbusszal.

#134403stilo18 2010-05-14
Sziasztok!
Érdeklődni szeretnék Parga felől!Mi is ott fogunk nyaralni augusztus végén!Kiváncsi lennék az árak színvonalára,mert múlt évben Sartin voltunk és ott igazán elfogadható volt mindennek az ára.
Illetve aki még tud valamit a Bakas apartmanról megköszönném ha írna egy rövid kis beszámolót!
Előre is köszike

#134383Emici 2010-05-14
Gondolom,hogy ezek a hajók mindennap mennek arrafelé kirándulni.
Majdcsak lesz egy nap,amikor a Vrika vagy a Voutoumi beach felé megy
egyikük. Majd esténként kérdezősködök.
30 euróig/fő jöhetnek. :-)

#134377Breki1 2010-05-14
Én már nyaraltam úgy Tolóban, hogy megvolt a szállásom, de közben elmentem pár napra Hydra szigetére.
A hajóutat ne úgy képzeld, hogy most eldöntöd és akkor az lesz.
Az útvonalak a kapitányoktól függenek, szerintem
max akkor szólhatsz bele ha egy nagy társasággal kibérlitek az egészet.
Viszont a választás joga a tiéd
Ott fog állni több hajó akik között választhatsz, de lehet, hogy pont nem lesz Virka Beach-es.
És ugye az áraktól is függ, kinél mennyit lehet alkudni.

#134376Emici 2010-05-14
Te,Breki!
Ennyi erővel visszamondhatnám a szállásfoglalást és csak buszjegyet kérnék.
Aztán szaladgálnék szigetről szigetre. ;-)
Akkor kihagyom a barlangokat,megyek strandolni! :-)

#134374Breki1 2010-05-14
Köszi, de ez túlzás, csak van miből válogatni :lol: :P
A képeket 2010. május 23-án éjfélig lehet feltölteni, ezután lehet a szavazatokat leadni.
Itt le van írva részletesen
Ha van érdekes képetek jelentkezzetek ti is, nem nagy nyeremények vannak inkább a játék a lényeg :wink:

#134373Breki1 2010-05-14
Az nagy rohanás lenne az egész
Sok bába közt elvész a gyerek.
Egy napba lehetetlen mindent belesűríteni vagy akkor 6-kor indultok 10 percet fürödtök Gaioson negyed órát álltok.
Nem lenne jó szerintem.
De van egy megoldás elmész Antipaxosra kiveszel egy szobát rendesen körbenézel másnap áthajózol Gaios-ra és onnan visszajössz Parga-ra :-)
Viszont ha azt vesszük, hogy onnan már csak 11 kilométer Korfu ahová annyira menni akarsz lehet utánna kéne nézni Korfuról is rendszeresen jönnek ide hajók.
Pl mint ez

#134372adrikanemeth 2010-05-14
Breki, fantasztikus a képed!:)/OFF:Hogyan lehet rá szavazni???/