A Korfura, Pargára, Lefkádára utazóknak: Metsovo és Ioánnina között egy centi autópályát sem adtak át tavaly óta, tehát csak az a kb 9 km-es szakasz van kész ami eddig, de Ioánnina és Igoumenitsa között 70 %-ban kész vannak, csak két szakaszon terelnek le. Az ioánninai felhajtó a várostól délre van, szerintem elég jól kitáblázva. A városban különben jobb vigyázni, mert sok a telepitett kamera és a képeket utánad küldik a számlával együtt! Másodikként pedig percekre sem állnék le, mert leszedik a rendszámtáblát még akkor is, ha közben visszaértél.

#35213Rebeka 2007-07-08
Most olvasok a Mac. koldusokról. Nos a Szerb határ felöli elsõ autópálya kapuknál mi is találkoztunk velük, borzasztó élmény volt, az elmúl 6 alkalommal soha nem láttuk õket. Nagyon fáj a szívem értük, de én mint anya soha nem küldeném ki a gyerekemet, így nagyon visszataszító volt a háttérben az anyák serege. Tudom szívtelennek látszik, de az én férjem látva a rohamot lehúzta az ablakot és szabályosan kiüvöltött a kocsiból.( Hozzáteszem nem apró méretû és kb. egy hete nem volt a kezébe borotva.) Na ez hatott, megrettenve hátra hõköltek, ez elég idõ volt arra, hogy elérjük a kaput. De néha az az érzésem volt, hogy némelyikük elé is ugrik az autónak, így elég óvatosan haladtunk a kritikus részen. A határon is próbálkoztak, de lehet hogy a határõrök közelsége miatt csak nagyon szolidan, ha nemet intettünk elmentek.
Nos nem az a pár fillér miatt nem szoktunk adni, hanem azért, mert ha egynek adsz megrohamoz a többi is, soha nem szabadulunk.

#35211Rebeka 2007-07-08
Ne haragudjatok rám, de most nincs erõm vissza olvasni oldalakat, de mivel hajnalban értünk haza némi tapasztalatot leírnék.
Nos a Macedónok. Tapasztalatunk szerint a szombat náluk a nagyhalál. Menetben 2,5 órát álltunk náluk a határon belépéskor. Igen, az útleveleket beszkennelik és az adatokat emellett számítógépre viszik. Két autóval voltunk, mindkettõt másik sorba terelték, nem érdekelte õket az hogy együtt vagyunk. Mi hamarabb értünk az ablakhoz ahol percekig szkenneltek, majd a hölgy egy újjal, hihetetlen lassan gépelt egy sort. Nekünk még kék útlevelünk van, az új pirosakkal hamarabb boldogulnak. Kifelé már ehez képest sokkal hamarabb végeztünk, minden más határon csak pecsélteltek unott képpel vagy csak megszámolva a mi kezünkben az útlevelet tovább küldtek. Haza felé röpke 50 perc volt a Mac. kapu, de a túloldali sávban hihetetlen tömeg várakozott.
Nos mivel mi hamarabb végeztünk, míg a másik autóra vártunk váltottunk nekik pénzt. 4 euroért kaptunk 220 denárt ami oda-vissza elég volt az autópályára.
Ma már Szerbiába sem váltanék dínárt. A kapuknál euroban is ki van írva az ár: 400-400-1050-240 dínár 5-5-?-3 euro. Nos az 1050 dínár kb. 13-14 euro lehet. Tankoláskor minden kártyát elfogadnak, az átváltási árfolyam kedvezõbb mintha dínárt váltanánk. A határ után 2 új MOL kút van, aki MOL-os dolgozó ott a MOL kártyáját is elfogadják. 1 liter 95-ös benzin 86 dínár, sok helyen láttam kiírva, hogy gázt lehet tankolni.

#35207péter68 2007-07-08
Sziasztok!
Azt az információt olvastam egy görög forumon,hogy oda kell figyelni a szerb dinárra/amikor váltunk a határnál illetve a kapuknál ha viszzaadnak/,mert elõfordulhat,hogy a régi kivont dinárt akarják adni.Ez a 200 dinárosra jellemzõ.
Ha van ezzel kapcsolatba valami infotok légyszi írjatok.

#35178ferrari 2007-07-08
Szia Krisztácska!
Velõ már kint van egy ideje Krétán. :wink:

#35176Kriszta35 2007-07-08
Szia velõ!
Errõl a krétai utazásotokról írtál már valahol? Szívesen olvasnám az elképzeléseidet az útról! :lol:

#35151Kakadu 2007-07-07
0,96-1,04 között.
0,96-1,04 között.
#35141velõ 2007-07-07
helló!
ha tudtok valakit, aki jön kocsival Krétára, légy szíves írjatok egy mailt a tueskeesvanek@gmail.comra!
köszi elõre is
üdv
lev

#35140yager01 2007-07-07
Meg tudja valaki mondani gyorsban, hogy kint mennyi az üzemaanyag / liter? (gázolaj)

#35114Jox 2007-07-07
˝Arra tudtok nekem mondani valamit,hogy lehet az amit írtam tegnap este az eltünt a fórumból??˝ - rattila76
Áthelyeztem a hozzászólásod a Nei Pori témába:
A megfelelõ témába írj és akkor nem kell keresgélned a hozzászólásod...