| Népszerû üdülõhelyek \ Sarti |
|
| #224451 borkaandi 2014-09-12 |
Helló Fekikecske!
Köszi, hogy megosztottad velünk mindezt! Igazán szép nyaralásotok volt.
Ha nem titok, megkérdezhetem, hogy melyik utazási irodával mentetek? Már csak a szállás miatt vagyok kíváncsi rá. Vagy csak buszjegyet vettetek utazási irodán keresztül, és a szállásokat magán úton intéztétek?
A Hotel Phillys valóban nagyon szép hely, de sajnos tényleg eléggé kint van, jócskán lehet onnan gyalogolni, ha valaki oda megy. A George hotelbe nem laktunk még, viszont tavaly mikor még a Grandosok szállása volt ez a ház, akkor sikerült bent szétnéznünk az egyik 2 ágyas szobába, és valóban nagyon jó kis szállás az is. Mi akkor egy utcával visszább, a Hannával szemben az Ostraco Hotelbe laktunk, ami szintén Grandos volt, és mi nagyon szerettük.
A Toroneos túra az egy igazán szép program, többször is részt vettünk rajta, és mindig nagyon élveztük. Azt viszont sajnálom, hogy nem tudtatok részt venni a Sofiás hajós programon, jó lett volna erről is olvasni, hogy vajon milyen volt. Mivel nem régóta van csak ez a hajó, így mi még júniusba nem tudtuk kipróbálni.
A hullámok bizony sok programot átírnak odakint. Ráadásul, akik még ezután mennek ott már eleve számolni kell azzal is, hogy bár vannak nagy hullámok akár főszezonba is, de szept. 15 után már szinte mindennaposak a nagy hullámok, tehát innentől sokkal nagyobb rizikó befizetni mondjuk egy kis hajós kirándulásra. Mert például a kalózhajós program is, ha már egy kicsivel nagyobb hullámok vannak, akkor nem indul el a hajó mérete miatt.
Mi egyébként sokszor megyünk direkt szeptember közepe után, mert nagyon imádjuk, mikor nagy hullámok vannak. Nagyon jó, mikor dobálja az embert. Ilyenkor persze csak óvatosan, módjával, de sokat lehet hülyéskedni a vízbe. Az más kérdés, hogy kb. az egész évi só adagunkat benyeljük ilyenkor, de a párom szokta viccesen mondani, hogy legalább fertőtlenítve vagyunk odabent a következő nyárig, míg újra görög tengerpartra megyünk. Mondjuk, időnként vannak vicces dolgok a kijövetelnél, nagyon lesni kell, hogy hogyan jön a hullám, mert bizony könnyen megdobja, és beteríti az embert. A bikiniben fürdőzőknek meg eleve figyelni kell, mert sokszor komplett szettbe mennek be hullám fürdőzni, viszont kifele már felső nélkül jönnek, és észre sem veszik, hogy a nagy hullámzás közben hipp-hopp eltűnt róluk.
Szia: Andi

| #224443 fekikecske 2014-09-11 |
Sziasztok,
Augusztus 29-en indult a buszunk és 22 óra alatt értunk ki. A határok jók voltak, a görögöknél álltunk a legtöbbet kb. 40 percet. Mivel koran ott voltunk, a szallasokat még takarítottak, de nem baj, addig kaveztunk, meghallgattuk a tajekoztatast a lehetosegekrol.
A csoportunk 2 szallast birtokolt, a tobbseg a Phillys Hotelt kapta, ez medencés, viszont nagyon kint van. A strandja abszolut sekely, sokaig bokaig be lehet gyalogolni.
4-en kerultunk a Hotel Georgeba, abszolut jó szallasnak tartom. Elég közel van a központhoz és az ófaluhoz, ami a nagy kedvencem. Elso delutan szuper napsutes es hatalmas hullamzas volt, de úgy beszívtak a hullamok, hogy az nem volt semmi. Vasarnap
szinten hasonló, de mi nagyon elveztuk. Hetfon felmentunk az öblökhöz, 3 eve csak itt strandoltunk. Szomoruan tapasztaltam, hogy furdesre alkalmatlan volt mert a hullamzas rengeteg halott hínart mosott ki. Hetfon van egy jó 10 euros Sofia hajós program, amire mi nem mentunk, ezt banom. Kedden a Toroneos kirandulasra mentunk el, ez 30 euro. Busszal elmentunk Neos Marmarasba szép szerpentines utakon, ott hajóra szalltunk, az ido jó volt, de menet kozben kialakult egy kisebb vihar. A Chrousso öbölnél kikototttunk, ami nem igazan szép. Azert persze strandoltam. Hazafele a teknos sziget kornyeken nyílt vizi furdesre volt lehetoseg. Itt olyan vihart kaptunk, hogy sajnos nem kötöttunk ki Pefkohoriba, ezt nagyon sajnalom. Viszont a vihar fantasztikus volt, atcsapott a hullam a fedelzeten én nagyon élveztem a hullamvasúthoz hasonló utazast, sajnos sokan rka utcaba jartak emiatt. Neos Marmarasban kaptuk meg azt a szabadidot amit a kis halaszfaluba lett volna jó. Összessegeben jó kirandulas volt, este tértunk vissza Sartiba.
Szerdan akik mentek a lakatlan szigetesre rosszul jartak, mert visszafordult a hajó a viharos tenger miatt. Csutortokon görög esteztunk, az egy jó buli szerintem. Pénteken még kielveztuk a tengert és a jó idot, szombat reggel 10-kor indultunk haza, a görög-macedon hatar durva volt 3 óras varakozas. Vasarnap reggel fél 9-re már Budapesten voltunk.
Árak
gyros pita 1,70-2,50 között.
Kalóz mix tál szuper finom 6,50
Tintahal tál 6,50
gyros tal 5-6,50 között.
Görög sali 4-5,50 között.
Grillezett feta 4 euro
Karton víz 1,25-1,75 között.
Tej, 1,50
A kedvenc ettermunk a Lauer volt, többször visszamentunk.
A Hanna Hausban egyszer ettunk, nagy adagot adnak.
Ettunk egy tengerpartiban is, de nem tudom már a nevét sajnos.
Nagyon szép ezust ekszerek vannak olcsón, vettunk természetesen, nem lehetett kihagyni.
A nyaralasunk most inkabb pihenosebb volt mint 3 eve, de ebben közrejatszott az idojaras is, kihasznaltunk minden jó idot. A víz 25-27 fok lehetett,isteni volt.
Tovabbra is szeretjuk Sartit. :)

| #224438 lililuca 2014-09-11 |
mèg 15nap és indulàs!:)jön még valaki szept.26æn ibusszal?

| #224423 borkaandi 2014-09-11 |
Helló MaciG!
Élményekben gazdag nyaralást kívánok Nektek, és legfőképpen nagyon-nagyon jó időt!
szia: Andi

| #224421 borkaandi 2014-09-11 |
Helló Fekikecske!
Kíváncsian várom a beszámolódat! És biztosan más is örül majd, ha megosztod itt a tapasztalataidat. Bár az idei szezonból már nincs túl sok hátra, de az általad megírt infók hasznosak lehetnek majd a jövő nyáron odautazóknak is.

| #224335 fekikecske 2014-09-08 |
Sziasztok, mi is megérkeztunk Sartiról szombat reggel. :(
Este írok én is egy beszamolót, de annyit elarulok előre, hogy nagyon jó nyaralásunk volt.
Masodszorra mentem vissza de szerintem nem utoljára.

| #224333 borkaandi 2014-09-08 |
Kedves Éva!
Először is nagyon köszönöm, hogy ígéretedhez híven jelentkeztél utazás után és megírtad a tapasztalataidat. Örülök, hogy összességében jól éreztétek magatokat! Főleg úgy, hogy nem kevés izgalommal indultatok neki ennek a nyaralásnak.
Végül is, akkor kiderült a nagy rejtély is, Neked lett igazad, hogy a Sarti Beach hotel nagy emeletes épületének az alján vannak 2 ágyas stúdiók is, és meglepődve olvastam, hogy található ott 4 ágyas apartman is (mi úgy tudtuk, csak az emeleten vannak). Abban teljesen igazad van, hogy annak a szállásnak a legnagyobb vonzereje a nagy házban pont az emeleti szobák kilátása miatt van. Mert bár ott még nem laktunk, mint ahogy írtam is neked anno, csak a bungalóba, viszont sikerült már egy emeleti 4 ágyasba széjjelnéznünk egy alkalommal. És nagyon tetszett az benne, hogy a 4 fős szoba egyik szobájából a tenger felé volt csodálatos panoráma, míg a másik oldalon lévő szobából meg a Sarti mögötti hegyek látszottak.
Látod nem is gondoltad, hogy az ominózus problémás 8-as szobába is tiszteleteteket teszitek még a nyáron. Jól gondoltuk, hogy ott azért próbálták menteni a menthetőt, tudjuk, hogy ezért volt ott is a gyors felújítás a szezon alatt, hogy minél kisebb balhé legyen. Végül csak megérte akkor az elején a nem tetszéseteket kifejezni az idegenvezetőnek, valószínű ennek köszönhetitek, hogy szólt, és legalább később felkerülhettetek az emeleti szobába.
Sajnálom, hogy nem jött össze a hajókirándulás. Nagy élmény lett volna részt vennetek rajta, de pont erre utaltam én is több alkalommal is itt a fórumon, hogy sajnos van jó oldala, illetve rossz is a kicsi kalózhajós kirándulásnak. A jó oldala egyértelműen az, hogy mivel kicsi létszámú az egész, így valamivel közvetlenebb, családiasabb a hangulat, mint egy nagyobb hajós kirándulásnál. Persze, mint minden ez is erősen társaságfüggő, nem mindegy milyen emberek gyűlnek össze a kirándulásra, mert kislétszám mellett is elsülhet rosszul a buli. Viszont a negatív oldala pont az, hogy mivel igen kicsi hajóról van szó, így, ha már az átlagnál kicsit nagyobb hullámok vannak, akkor bizony elmarad ez a kirándulás.
Igen izgalmasra sikeredett a hazafelé tartó utatok. Éltünk már ilyesmit mi is át, nem egy kellemes élmény, mikor ez történik, és az utazás fáradalmai mellé, még becsúszik egy ilyen nem várt dolog is, de nem tud mit csinálni az ember, sajnos benne van a pakliban. Az a lényeg, hogy ennél komolyabb baj nem történt, és az ilyen jellegű kellemetlenségek mellett is szép emlékként tudtok visszagondolni a Sartin töltött nyaralásotokra.
Szép napot kívánok!
Üdvözlettel: Andi

| #224170 Aure1ius 2014-09-02 |
˝Sziasztok!
A quad bérlés 50 euró a Sassos motorkölcsönzőben˝ - Melcsi87
Köszi, 1 napra lehet benevezünk. :roll:

| #224156 bakoséva 2014-09-02 |
Szia Borkaandi!
Megjöttünk Sartiról és ahogy ígértem leírom a tapasztalatokat.Kezdem az indulással. 12,45-re volt meghirdetve Kecskeméten a gyülekezés. A Busz 2 perccel később már ott is volt. Nagyon szuper kényelmes, rendkívül jó állapotú busz volt, két csodálatos sofőrrel. Már sokszor utaztunk busszal Görögbe, de mindannyian el voltunk ájulva. Nem csak köszöntöttek bennünket, hanem sok hasznos infót is elmondtak. Ezen kívül a nagyobb városoknál amelyeken áthaladtunk elmondták a város történetét, mint az idegenvezetők szokták. 2,5-3 óránként megálltak ' fésülködési' szünetre' igy nem is tűnt hosszúnak az út. 8,30kor már Sartin voltunk. Igaz, hogy kifele a magyar határon háromnegyed órát várattak a magyar határőrök, majd mindenkit leszállítottak a buszról és gyalog, a személyi felmutatásával mehettünk át. A Sarti Beach Apartmanhotelben a földszinten volt a 2 fős stúdió valamint egy 4 fős apartman amiben volt 1 hálószoba és egy nappali-konyha rész valamint a fürdőszoba. Hát eléggé leharcolt volt az biztos. Takarítás után valamivel jobban nézett ki, de én azért szóltam a kinti idegenvezetőnek és kifejeztem nemtetszésemet. Miután beköltöztünk, alaposabban szemügyre vettük a szállást. Igazándiból ki volt az festve, csak ezzel a falfröcsköléses technológiával és a mennyezetnél a sarkok nem voltak ecsettel áthúzva, csak amit a hengerrel elértek, azt festették. Nem voltam boldog, mert a szép kilátás, ami miatt részben választottuk, a földszintről nem érvényesült, mert csak a kertet láttuk, a tengert nem. De a tenger nagyon jó meleg volt. Jelentkeztünk hajókirándulásra hétfőre, de annyira hullámzott a tenger, hogy ezt áttették péntekre, de akkor sem tudták megtartani a nagy hullámok miatt. Így a hajókirándulásról lemaratunk. A kinti idegenvezetőnk -Renátó- nagyon rendes volt, mindig jött, hogy van-e valami probléma és amiben tudott segített. Vasárnap szólt, hogy kedden mennek haza és van egy apartman az első emeleten és abba átköltözhetünk. Ez fel van újítva. Hát ez volt az a bizonyos 8-as apartman, amiről annyit lehetett olvasni a neten. A bejárati ajtó lefestve kívülről, a szobák görögösre festve-fehér fal, kék dekorcsík a mennyezet és fal találkozásánál, a konyha és afűrdő is lefestve. Az a bizonyos asztal a konyhában volt, de a teraszon viszont vadonatúj asztalt találtunk, így mi átcseréltük és az újat vittük be. Ruhaszárító új, összecsukható a teraszon. Szóval összességében nagyon örültem, mert innen már a kilátás is jó volt.
Mi jókat ettünk a Hannában, sőt kimentünk az Evrosba is. Tehát nem rontotta el semmi a nyaralásunkat.Sokat fürödtünk, nem csak a tengerben, hanem a medencében is. Itt is tiszta volt a víz, állandóan ment a vízforgató is. Az biztos, hogy ráférne az apartmanházra egy alapos felújítás, tisztességes mesterekkel, nem olyanokkal akik csak ugatják a szakmát. Hazafelé olyan buszunk volt, aminek görög volt a tulaja és ő volt az egyik sorőr is. Ez a busz már nem volt olyan kényelmes, min amivel kifele mentünk. Nem müködött a mikrofon, és nem mondtak soha semmit. Mivel mi hátul ültünk hajnalban Szerbiában hallottunk egy hatalmas durranást és utána csiszolódást, stb. Tehát volt egy defekt, kidurrant az egyik kerék. A másik sofőr egy magyar volt, aki csak beugróként vezetett. Elmentünk még 15-20 km-t mikor megállt egy benzinkútnál, hogy szünetünk legyen.Mondom neki -ugye tudja, hogy defektünk van- erre teljesen meglepődött, mert állítólag nem vette észre!!. A görög tulaj azt hittem ott üti agyon. kb1,5 óra volt mire kereket cseréltek. De azért 21 óra alatt így is Kecskeméten voltunk. Igaz nem Röszke felé, hanem Tompán jöttünk át. Tehát összességében nem tudták elrontani a kedvünket és élveztük a nyaralást.Rengeteget sétáltunk a kikötőig elmentünk, a beach részen pedig a kilátóig, fürödtünk, shoppingoltunk, kártyáztunk.
Éva

| #224152 Melcsi87 2014-09-02 |
Sziasztok!
A quad bérlés 50 euró a Sassos motorkölcsönzőben