KÉPEK A FOTÓALBUMBÓL
LEGNÉPSZERŰBB ALBUMOK
NÉPSZERŰBB BESZÁMOLÓK
LEGNÉPSZERŰBB LEÍRÁSOK
LEGNÉPSZERŰBB INFÓK
LEGNÉPSZERŰBB RECEPTEK
NÉPSZERŰBB FÓRUMTÉMÁK
LEGUTÓBBI KOMMENTEK
LEGUTÓBBI LEÍRÁSOK
LEGUTÓBBI GÖRÖG HÍREK
LEGNÉPSZERŰBB ZENÉK
LEGUTÓBBI ÜZENETEK

Aktív témák

Népszerû üdülõhelyek \ Sarti

#214026 borkaandi 2014-03-10
Helló Baszter! Bárki is megy majd ebbe a házba, kíváncsi leszek majd a tapasztalataira, remélem, megosztja majd itt velünk. Az mindenképpen a javára válik, hogy mivel új házról van szó, így talán még egy pár évig nem lesz olyan nagyon lepukkanva a belseje. Szerintem egyébként nagyon jó helyen van ez a ház. Sarti úgymond „középső” részén helyezkedik el. Nem tudom mond-e neked valamit az Apollon hotel (nagy kék napellenzői vannak minden évben, tetején a felirat mellett ott vannak a görög amfórák), a Grigoris apartman mellette található, a háta mögött pedig az Azalea Hotel helyezkedik el. Tök jó benne, hogy közel van a part, pár méterre tőle ott egy kicsi bolt, ahol a legalapvetőbb dolgokat be lehet szerezni (gondolok itt elsősorban a 6-os nagy vizekre), közel van a pékség, és egy kisebb sétával a központ, illetve akár Sarti Beach is elérhető. Szia: Andi

#213982 lililuca 2014-03-07
Beszter! Írtam neked privát üzenetet:))
Beszter! Írtam neked privát üzenetet:))
#213979 eduso 2014-03-07
Szia, ezen az oldalon van a narancs partról bővebb infó üdv Eduso

#213969 neipori 2014-03-07
Helló Sarti kedvelők! Május 16-án indulunk Sartiba, többen ajánlották, hogy nézzünk el a 'narancspartra'. Azt már nem mondták el, hogy melyik irányba induljunk, csak annyit, hogy nincs messze Sartitól. Kérlek, segítsetek. Köszi

#213965 sancho.dl 2014-03-07
Szia Lovas Zsuzsa! Nos én valóban úgy emlékeztem, hogy Toroniban több üzletet is láttam, de lehet hogy csak több kőrt mentem :D Mindenesetre továbbra is az él bennem, hogy olyan elhagyatottnak és semmilyennek éreztem...

#213942 beszter 2014-03-07
Szia Lililuca! A Kipriotis jó választás!Buszra helyet nem foglaltunk,nem is szoktunk soha. Igazából 2héttel korábban szerettünk volna menni,de semmi szállás nem volt már júli.19.elött. Eddig mi is mindig az ófaluban voltunk,most így sikerült. Igazából a lényeg,hogy kivel töltöd a nyaralást és hogy akarod érezni magad!Ezzel nyugtatom magam,hogy az ófalui szállás az idén kimarad. . Mint már korábban írtam,család,tenger,napfény,pihenés és gond már nem lehet! :D Ja és persze ha ez mind Sartin van...hm :D Remélem megismerhetjük egymást! Gyerekekkel jöttök?

#213939 lovas zsuzsa 2014-03-06
'Toroni hosszu tengerpart az igen ' sok üzlettel' mond mivel téveszted össze ? Három élelmiszer üzlet van a falu végén egy ' bádog bódé' ott lehet venni strand cuccokat meg ruhákat,más üzlet nincs!

#213937 sancho.dl 2014-03-06
Szia Eduso! Köszönöm szépen a linkeket :) Tényleg elvarázsoltak :) Majd megpróbálom megtalálni :) Sok terv van ahova szeretnénk elmenni,most hogy kocsival megyünk picit mobilabbak leszünk, mint amikor robogót béreltünk :)

#213934 eduso 2014-03-06
Szia Sancho, szerintem azért nem láttad a partot, mert egy kis kanyargós szűkebb úton kell letérni a főútról a házak, vagy nyaralók között, a part szinte nem is látszik az út mellől. Szerintem max 10 km Sartitól. és a kövek közötti kis öblöknél néztük a halakat a fiammal. hátha ez egy kicsit 'elvarázsol' :lol:

#213929 sancho.dl 2014-03-06
Szia Lovas Zsuzsa! Köszönöm szépen az infót. Nekem Toroni annyira nem jött be, mert nekem csak annyi jött le, hogy egy hosszú tengerpart, sok üzlettel, de olyan jellegtelen volt az egész. Sikhiában, mint írtam is, voltam már, de a tengeri nyaraló részt nem tudom merre van...

..:: Autóbérlés ::..
Keresse meg a legjobb ajánlatot, hasonlítsa össze az árakat és
spóroljon akár 70%-ot!