sajnos nem a média által keltett rémhírek miatt aggódok én, igazából én TV-t nem nézek és a hírekről pedig releváns internetes újságokból tájékozódom.
Nekem az a félelmem, hogy az általam és az Egyetememen ismert/tanító, szakmájukban elismert emberek is azt gondolják, hogy nem biztos, hogy ez a legjobb döntés, amit most egy ember meghozhat. Nem arra alapoznak, hogy egy görög ember mit mond, mert az állampolgár úgysem dönthet a sorsa felől (a szavazást leszámítva, bármekkora is a demokrácia), nem dönthet a megszorításokról, max sztrájkolhat ellene.
És ha magamról lenne szó, akkor még azt mondom, hogy megoldom, mert kivágom magam valahogy a határon, vagy a követséget felkeresem (ami Athénban van.....Paraliától igen messze...) de én a leendő anyósomék miatt aggódok, akiknek egy csodálatos nyaralást szerettem volna megszervezni, mindenféle aggódás és kétely nélkül, amit senki nem tud befolyásolni. És ők még idegennyelvet sem beszélnek, tehát midnenféle magyarokat szeretjük és hasonló érvekkel ők nem lesznek kisegítve, ha akkor éri el a tényleges válság az országot, amikor ők kint lesznek. És sajnos azt sem tehetik meg, hogy több ezer € vigyenek magukkal - mondván biztos, ami biztos.
A görögöket nem kell félteni, csaltak ők ahhoz is, hogy az EUba és az eurózónába bekerüljenek, most is azt fogják csinálni amit a legjobbnak látnak (mindegy hogy az kinek az érdekét szolgálja) és ez sem a 'kisembereken' fog múlni, akik a strandon fánkot árulnak, vagy egy apartmant üzemeltetnek turisták részére.....sajnos.....

#184666Bandesz 2012-05-18
Nem kell egyáltalán megijedni, a média nagyon föl tud fújni dolgokat! Az elmúlt pár év tavasza szinte mindig arról szólt, hogy ne menjen senki Görögországba mert pl. H1N1 vírus van, kamionsztrájk van és nincs benzin, a múlt évbe is volt valami sztrájkszerűség! Na most mi ezek ellenére is kimentünk nyaralni és semmit nem lehetett érzékelni semmiből (lehet,h nem is volt semmi). A múlt év nyarán egy görög ismerőssel beszélgettünk (ugye már tavaly is volt csődhír és sztrájk) és mikor rákérdeztünk,h mi lesz veletek csak nevetett egy nagyot! Nem azt állította,h nincs baj, hanem azt,h annyira nem nagy a katasztrófa mint ahogy Magyarországon állítják!

#184644timur 2012-05-18
Ez a helyes hozzáállás! Mi is így futunk neki. Ezek a változások nem egyik pillanatról a másikra történhetnek. Két hét múlva már én is többet tudok mondani Athénról. (remélem) :lol:

#184643buda 2012-05-18
sMilike szia!Nos az eurót nem az egyik napról a másikra vonják ki ,ha kivonják!Mi junius végén megyünk kocsival és nincs para!Szállás van,ennivaló van,tenger napsütés van!Ne aggódj amúgy Parálián sok magyar van aki tudd segíteni!

#184633sMelike 2012-05-18
Szerintem bár nincs jó válasz erre a helyzetre, és úgyis csak a júniusi választások után fog egyáltalán bármi is kiderülni, de azért azt gondolom, hogy nem alaptan egyik embernek sem a félelme ezzel kapcsolatban.
Nem arról van szó, hogy ők a turizmusból élnek-e vagy sem, és emiatt nem mennek utcára meg tüntetések meg satöbbi, hanem azzal van a probléma, hogy amennyiben a szélsőség kerül hatalomra és teljesen szembemegy az EU-s eddigi/ezutáni mentőcsomagoknak, intézkedéseknek és megszorításoknak az persze a 'kis embernek'' jó lesz mert nyilván ki akar válságot, meg megszorításokat, de alapjába véve tönkreteszi az országot.
Nekem csupán a félelmem annyiból áll, hogy bár a GT-vel szervezett útra fizettük be párom szüleit és tudom, hogy az iroda maximálisan mindent megtesz az utasaiért ( tapasztalat ) mégis ez ellen senki nem fog tudni semmit tenni. És ha becsődölnek és bezár minden - ugyanis kell néhány nap a bankoknak és minden egyéb boltnak, stb. - hogy visszaálljanak a drachmára (persze mindez csak fikció), akkor hiába kedvesek a görög emberek és hiába turistákból élnek, a boltban senki nem fog tudni majd a kis €-val fizetni. ÉS mivel a szülők nálunk nem beszélnek semmilyen idegennyelvet, minden segítséget figyelembe véve ez akkor is félelmetes lehetne, ha pont kint létük alatt történne meg, főleg mivel mi akkor leszünk Törökországban, tehát még segíteni sem nagyon fogunk tudni. Nekem is az lenne úgy, hogy párommal együtt 5 nyelven beszélünk.
Nem vártam senkitől, hogy hosszútávú találgatásokba bocsátkozzon, senki sem tud, még a legokosabbak sem. A kérdés az, hogy megéri-e ekkorát kockáztatni és vagy bejön vagy nem.

#184466kisvacak 2012-05-16
Ma beszéltem Panos-al (a Caravel tulaja), azt mondta, hogy Paralia-n semmi gond, vár minket szeretettel.

#184450borzi 2012-05-16
Sziasztok!
Valaki meg tudná mondani ,hogy a sok időjárás jelentések közül melyik a valós, vagy esetleg ,ha már valaki kint van Parálián szivesen várnám az idő járás jelentés meg hogy milyen a víz hőmérséklete.
Ezeket az időjárás oldalakat találtam ,de mindegyik mást ír, esetleg ha valaki tud olyan oldalt ,ami bevált szivesen fogadnám igaz nekem még van időm még majdnem 3 hét, csak zavar hogy minden oldal mást ír
Tényleg nem tudom melyik a valós kiakaszt :)

#184446Bee 2012-05-16
ma ér ki az első turnus a grandtourstól, ha valaki nézzi a fórumot várjuk az infót, mi jövő héten megyünk

#184445lityi 2012-05-16
Én is eddig minden évben június elején voltam és sikerült a jó időt kifognom,de előtte mindig ezen aggódtam,ahogyan most is!!Napszúrást és hőgutát akarok kapni..... :D

#184444lityi 2012-05-16
Én meg a válság miatt aggódom a legkevésbé,azt gondolom,hogy ezek a dolgok a parti településekre nem lesznek hatással.Belegondolva a hazai gondokat,ez nálunk is inkább a fővárosra volt jellemző!