Ugyan nem tőlem kérdezted, de leírom, mert én a kevés holmi elkötelezett híve vagyok és minden évben ugyanazon lista alapján pakolok. 1 hétre a következőket viszem:
Rajtam: edzőcipő, farmer, poló, pulcsi (néha túl hideg a légkondi a repülőn)
- szandál
- strandpapucs
- rövidnadrág
- halásznadrág
- 2-3 top
- 2 poló
- pizsama
- 2 bikini
- 1-2 pár zokni
- alsónemű
- szalmakalap vagy valamilyen sapec
- strandtörölköző
A lényeg, hogy egymással variálható cuccok legyenek.
Neszesszerből 2 darab.
Az egyikben gyógyszerek.
A másikban naptej, fogkefe és krém, testápoló, tusfürdő, sampon, arclemosó, festékekből minimális, hiszen napközben úgysem használok semmit.
Itt jegyezném meg, hogy lehet kapni egészen pici, egy hétre elegendő kiszerelésben sampont, fogkrémet, tusfürdőt, ilyesmit (én a DM-ben vásárolom meg). Arckrémből pici tégelyekbe teszek át, hogy ne kelljen cipelni.
Kézipoggyászba pakolom a fényképezőt, útikönyvet, térképet és a gyógyszeres neszesszert és az egyik fürdőrucit (ez utóbbi kettőt azért, mert egy barátoméknak elkeveredett a bőröndjük és csak másnap kapták meg, ezért, ha velem ilyesmi előfordul, legalább fürödni tudjak ;)).
Sosem teszek be olyan cuccot, amiről nem tudom biztosan, hogy hordani fogom.
Ja, és beteszek egy összehajtható táskát, mert ha vásárolok, akkor legyen amibe belecsomagolni hazaj9vet. :)

#167475Mediterraneo 2011-06-27
˝˝kedves barátainkat 2 hete a 3-3 kgért közel 20 000Ftra büntették..˝ - Verka
˝ - Verka
Egyébként mit vittek magukkal, hogy 2x23 kg volt a csomagjuk?? El nem tudom képzelni, pláne odafelé.... :)
Hm, nálunk is visszafelé több a cucc, odafelé sosincs gond.
Legutóbb az én bőröndöm 6 kg volt :) odafele, vissza már kb. 10.

#167467Erinet 2011-06-27
˝ Rengeteg hasznos cuccot lehet már beszerezni, amik éveken át megszolgálják az árukat. (És annyi fölösleges dolog van, amit itthon lehet hagyni. :))˝ - Pontikos
Mire gondolsz a rengeteg hasznos cucc alatt? Miket vettél pl?
Nem szeretek én sem felesleges holmikat cimbálni, de nem tudom előrre mi lesz felesleges és mi nem?!

˝Azért könnyen összejön a súly, nekem üresen is 4 kg a bőrönd :)˝ - Erinet
Mi ketten szoktunk kb. 18 kilóval utazni (több mint egy hétre). :) Könnyű táska, praktikus holmik. Nem csak a súlyhatár miatt, hanem eleve jó egy könnyű (könnyebb) pakkot vinni, és jó az, ha a belevalók is kis helyet foglalnak. Rengeteg hasznos cuccot lehet már beszerezni, amik éveken át megszolgálják az árukat. (És annyi fölösleges dolog van, amit itthon lehet hagyni. :))

#167436Erinet 2011-06-27
Köszi, és miért jó az Apollonnak, hogy 20kg a súlyhatár, ha amúgy a Malév járatokon 23kg?
Azért könnyen összejön a súly, nekem üresen is 4 kg a bőrönd :)

#167427Verka 2011-06-27
˝kedves barátainkat 2 hete a 3-3 kgért közel 20 000Ftra büntették..˝ - Erinet
Egyébként mit vittek magukkal, hogy 2x23 kg volt a csomagjuk?? El nem tudom képzelni, pláne odafelé.... :)
˝kedves barátainkat 2 hete a 3-3 kgért közel 20 000Ftra büntették..˝ - Erinet
Egyébként mit vittek magukkal, hogy 2x23 kg volt a csomagjuk?? El nem tudom képzelni, pláne odafelé.... :)
#167426Verka 2011-06-27
˝Utazás repülővel:
Charterjáratok: A charterjáratok olyan repülőjáratok, amelyekkel átszállás nélkül juthatnak el a kiválasztott úti célra. A menetrendről előzetes felvilágosítást irodánkban kaphatnak, de ezek változtatási jogát a légitársaságok fenntartják. A charterekre szóló repülőjegyek átvétele minden esetben a repülőtéren, indulás előtt, az általunk megadott találkozási időpontban történik. A charterjáratokra utasaink maximum 20 kg poggyászt vihetnek magukkal. A súlykorlátozás légitársaságonként eltérhet, melyről aktuális információt a légitársaságok honlapján, illetve irodánkban kaphatnak.˝ - tp://www.apollontravel.hu/altalanos_informacio
Utazás repülővel:
Charterjáratok: A charterjáratok olyan repülőjáratok, amelyekkel átszállás nélkül juthatnak el a kiválasztott úti célra. A menetrendről előzetes felvilágosítást irodánkban kaphatnak, de ezek változtatási jogát a légitársaságok fenntartják. A charterekre szóló repülőjegyek átvétele minden esetben a repülőtéren, indulás előtt, az általunk megadott találkozási időpontban történik. A charterjáratokra utasaink maximum 20 kg poggyászt vihetnek magukkal. A súlykorlátozás légitársaságonként eltérhet, melyről aktuális információt a légitársaságok honlapján, illetve irodánkban kaphatnak.

#167424Erinet 2011-06-27
Sziasztok!
Valaki segítsen,
Santorinire az Apollon járatával mennyi a csomaghatár kg-ban?
A Malév oldalán az áll, hogy Malév járatokon 23 kg, kedves barátainkat 2 hete a 3-3 kgért közel 20 000Ftra büntették..
Most hívtam a Malév ügyfélszolgálatot, ők azt mondták, az utazási iroda bérli a járatokat, ők határozhatnak úgy is, hogy csak 20 kg..
akkor mennyit pakoljak??
Ma már késő van felhvni az Apollon Travelt, de ha nem muszáj nem is tenném.. viszont nem akarok ráfizetni..

#166543czoki 2011-06-21
Ma olvastam:
'A jelenlegi árfolyamon 210 forintos korrekciót a tartósan magas kerozin ár, az árfolyamváltozások és a versenytársak árazási politikája tette szükségessé - magyarázza közleményében a Malév. A közlemény emlékeztet arra, hogy a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség, az IATA legutóbbi - június 6-án közzétett - jelentése szerint a légitársaságoknak tartósan magas kerozin árral kell számolniuk 2011-ben. A Malév legutóbb március 8-án emelte járatszakaszonként maximum 5 euróval a kerozinpótdíjat.'
:cry: :cry: :cry: