| Utazás \ Utazás repülõvel |
|
| #158648 Mediterraneo 2011-03-21 |
Borostyán, én pár éve utaztam úgy repülőn, hogy a mellettem ülő nőnél volt hűtőtáska, benne persze kaja. És megkérte, hogy az én lábamhoz tegye, mert az övénél ott volt valami egyéb táska. Fogalmam sincs, hogyan hozta fel a gépre, és hogy a security mit szólt hozzá, de lehet, hogy csak kőkeményre fagyott husi volt benne.
Persze nem egyeztem bele, hogy az én lábamhoz kerüljön, egyrészt mert baromi kényelmetlen és minek üljek kényelmetlenül más cucca miatt? Másrészt persze a sztyuvik sem engedték, repülésbiztonsági okokból nem lehet 'csak úgy' bárhová lerakni a cuccot. Vagy befér az ülés feletti csomagtartóba, vagy be lehet szuszakolni a szék alá. Ha egyik sem és a becsekkolásnál ez a momentum elkerülte az illetések figyelmét, akkor fent elveszik és elpakolják.
De szintén Verkával együtt gondolom, hogy kifelé minek kaját vinni?
Persze hazafelé más a helyzet, de olajat, olajbogyót mindig konzerves kiszerelésben veszünk. A lekvárt, mézet, bort pedig a fürdőlepedőkbe csomagoljuk.
Egyéb törékeny holmit (pl. kerámiát mindig kézipoggyászban hozunk.)

| #158645 Mediterraneo 2011-03-21 |
˝Laptopot, műszaki cikket és egyéb értékes dolgokat pedig sose tegyél a feladottba, nem azért, mert rajta van a listán, hanem a saját jól felfogott érdekedben. Az mindig legyen nálad, veled, az a legbiztonságosabb... A bőröndöd x kézen megy át, mire újra visszakapod, jobb, ha nincs benne semmi értékes, ami megtetszhet valakinek...˝ - Verka
Csatlakozok Verkához azzal a kiegészítéssel, hogy azért sem ajánlott semmi műszaki cikket, pláne laptopot feladni, mert a csomagokat ki- és berakodásnál dobálják. Aztán a laptopnak nem biztos, hogy ez jót tesz ;)

| #158643 borostyan37 2011-03-21 |
Az értékeket eddig is a kézipoggyászba tettem és az nálam volt a repülőn. Igazából arra lennék kíváncsi, hogy milyen csomagolt élelmiszert legyen az felvágott zacskós leves, tészta, meg pár dolog ami azért nem árt ha van az embernél feladható-e a csomagban. Nem szeretnék túl sok pénzt erre kint költeni. Köszönöm
borostyan37

| #158642 puma 2011-03-21 |
Láttam én már nem egy olyan repülővel utazó honfitársunkat, hogy hűtőtáskát hoztak és csomagként adták fel :) a bőrőndjükkel együtt. Szerintem a hűtőtáska nehezebb volt, mint a bőrőndjük :) Csak azt nem értem visszafelé miért volt ugyan olyan nehéz ? :) Lehet tele volt fetával :D
Elvileg semmi olyan ételt és italt nem vihetsz fel amit nem a becsekkolás után vettél. Szóval saját készítésű szendviccsel ne is készülj, tuti elveszik, ha csak becsekkolás előtt be nem falod :)

| #158635 AgniTolo 2011-03-21 |
Ahogy a tobbiek is irtak, laptop, fenykepezogep, ertekek csak a kezipoggyaszba keruljenek...biztos, ami biztos. A folyadek allagu dolgokkal ugy nez ki a dolog, hogy a fedelzetre fel lehet vinni max. 100 ml-es kiszerelesben levo folyadekokat (a flakon sem lehet nagyobb 100 ml.-nel) es ezekbol osszesen 1 liter lehet nalad. Nalam is volt most a taskaban kb. 10 kis flakon...es termeszetesen nem lehet a kezipoggyaszban semmifele szuro- ill. vagoszerszam (koromapolo keszlet sem) vagy barmilyen egyeb veszelyes targy, tmadasra, vagy vedekezesre hasznalhato eszkoz. A feladott csomagba nem kerulhet gyulekony anyag.

| #158629 ginaaa79 2011-03-21 |
Lacika a parizer nem romlott meg? :)))
Akkor a gógyszereimet (sajna kelle szednem) felviszem magammal.
Kaját meg majd látjuk, végülis útra nem kell. Nem tudom a gépen adnak-e. Rodoszra menet adtak, az nem is tudom emnnyi ideig tartott, előbb Debrecenbe leszálltunk, az volt vagy fél óra vagy több odaút, ott várakozás, utána Rodosz, összesen volt vagy 3 óra.
Igaz tavaly se nagyon vittünk semmit, mikor kocsival mentünk, de lehet most valami zacskós cuccot viszünk. Majd még kitaláljuk.
Ami midenképp kell: 2 dba gurulós bőrönd. 1 nagyon nagy sporttáskánk van, az is gurul, 2 fő cucca belefér, de visszafel Rodoszon beszívtuk. Mert igaz kisebb súlyú volt mint a 2x 1 főnek megengedett súlyhatár, de asszem max 20 kilósat engedtek vinni (nekünk meg kb 30 kiló cuccunk volt 2 főre 1 táskában), és 50-60 euro-ért ott a repülőtéren vennünk kellett egy táskát, hogy ami a 20 kilón felül volt, átpakoljuk...

| #158627 borostyan37 2011-03-21 |
Szia!
És simán felvitted a felvágottat nélkül, hogy elvették volna? Ha ez megoldható akkor nem lehet gond a kajával. Sokunknak ez a gondja, hogy miként vigyen kaját magával anélkül, hogy elvennék.
üdv borostyan37

| #158623 lacika7 2011-03-21 |
Én tavaj Korfura kilós Tescós parizert is a kézibe vittem, mert nem fért bele a súlyhatárba a feladandónak. Tudom, bunkó...:) A feladandónál vigyázni kell, nehogy kifojjon valami, mert összetört a tartója. Akkor kikaphatják a csomagot, szét is szedik.

| #158621 Verka 2011-03-21 |
Ja ezt még elfelejtettem:
˝
Valami kaját szoktatok vinni Görögbe repülőn?˝ - ginaaa79
Odafelé nem jellemző, mert minek? :) Visszafelé már inkább elő szokott fordulni. De ha akarsz vinni, nyugodtan lehet, de a kézibe csak szilád kajákat tegyél.

| #158620 Verka 2011-03-21 |
˝Amúgy elvileg csak folyadékot nem vihetsz. (ezek szerint a lekvár is folyékonyak számít...) :(˝ - Nikóca
Nem csak folyadékot nem vihetsz, hanem semmit, ami krém vagy zselé stb. állagú, azért dobatták ki veled. Az egyértelmű innivalón túl idetartozik minden kozmetikai kence is, fogkrém stb., krém vagy hasonló állagú élelmiszer, akármi.