| Népszerû üdülõhelyek \ Nei Pori |
|
| #42928 christine 2007-08-27 |
A flakonokat, meg a zacskókat amúgy ahol mi letelepadtünk, ott felszedtem. Ami betett az: a páromnak a szája mellett elúszó ürülék, nekem pedig - mikor hasra fordultam a gyékényemen, akkor vettem csak észre - a fejem mellett nyugvó használt és a végén becsomózott óvszer.
Azért ezekhez kell ám gyomor!
1km-rel arrébb boronált part ide vagy oda, ilyesmikre azért illik figyelni, fõleg, ha másból nem, csak a turizmusból élnek! Ha arra várnak, hogy a turisták meglátják a sok szemetet és ennek hatására majd megnevelõdnek, akkor figyelmeztetni kellene õket, hogy egyrészt az ilyen jellegû nevelést gyermekkorban kellett volna elkezdeni, másrészt pedig éhen fognak halni, mert a pénzes vagy igényesebb emberek tuti, hogy nem itt fognak kikötni (ha csak nem évek óta ide járnak és a korábbi pozitív tapasztalatok alapján bíznak a falu gyors javulásában).
Ha ezzel nem rontanák el, engem még az sem érdekelt volna, hogy nem olyan türkiz színû a tenger, mint amilyenrõl álmodtam. De így... ez már nálam nem is téma.
Mindezt nem felháborodva írtam, hanem inkább elkeseredve. Szerintem nagyon kedves falu, és hangulatos és a mi részünkön nyugodt volt és csendes... Ezért sajnálom, hogy így elrontották....

| #42923 christine 2007-08-27 |
Igen, ezzel én is tökéletesen egyetértek! Na de azért naponta egyszer csak lehetne takarítani... Fõleg ha azzal a géppel végzik, az a nagyját elintézné...
:(

| #42905 cserrobi 2007-08-27 |
Sziasztok!!Tud nekem valaki a Dora apartmanról valami infót mondani!!!Elöre is köszi..

| #42902 hilda 2007-08-27 |
Szia Zsupoc!
Kérdésedre válaszolva Sea Cordobat kaptunk a Fiat Punto helyett és ugyan abba az árba, 137euróért, 3 napra és kilométer korlátozás nélkül.
Az EVI tourson keresztül béreltük. Ha még van kérdésed szívesen válaszolok!!
Üdv Hilda

| #42880 h.apci 2007-08-27 |
Most veszem észre, hogy megint félreérthetõ, amit írtam. :oops: A kultúráltság fokmérõje nem az, hogy ki hova jár! :roll:

| #42879 h.apci 2007-08-27 |
Nem szeretnék vitát generálni, de azt hiszem, turista és turista között is jelentõs különbség van. Ki ide jár, ki meg oda - igényének megfelelõen, ki bedobja az üditõspalackot a vízbe, sõt, más meg a csikket is elviszi a megfelelõ szemetesig - kulturáltságának megfelelõen (tapasztalat). :cry: :?

| #42877 nixi007 2007-08-27 |
Katus!
Az idén Nei Pori elõtt 2 hetet Lefkadán töltöttem,és hidd el ott nem uralkodtak ilyen körülmények,pedig az olaszok ellepték a szigetet,az angolokkal,németekkel együtt. Nei-be azért mentünk az idén vissza hazafelé,mert a tavalyi szabinkat ott töltöttük,és az idén is visszavágytunk.Ezért voltam megdöbbenve annyira a látványtól.Tudom ahol vannak turisták ott a szemét is sok,de az idén úgylehet belefáradtak a sok takarításba,és lazábban vették a dolgokat.
Nidri lakosainak száma 1500 / fõszezonba 25 000 -re duzzad ez a szám / és ennek ellenére nem járkáltam, és úszkáltam a szemétben.Mint ahogy írtam ez személyes tapasztalat,én nem vágyok vissza,de minden ideutazónak szép utat és pihit kívánok!!!

| #42873 Katus 2007-08-27 |
Sziasztok!
Persze,hogy mindenkinek igaza van csak egy dologról feledkeztek meg mindannyian.Nem lehet azzal a lendülettel takarítani,mint amekkorával az ember szemetel. :oops: De ez nem csak Görögországra jellemzõ hanem mindenütt az egész világon így van, ahol az emberi,, faj' megjelent :cry: Tisztelet a kivételnek.Bárhová is mentek a szemét velünk együtt mindenütt ott van.Nei Pori sem magától szemetesedik.De ettõl még és mindemelett remek helynek tartom.Ha máshová mentek meglehet ott sem lesz különb a nyár végére a part.Sajnos!!!
Katus

| #42870 zsupoc 2007-08-27 |
hilda!!
Autót mennyiért béreltetek?
|
hilda!!
Autót mennyiért béreltetek?
|
| #42837 christine 2007-08-26 |
Most megkönnyebbültem.... A nagy fórum-zsongás hatására már azt hittem én vagyok ennyire válogatós és finnyás... De akkor ezek szerint van valami abban, amit leírtam...