| Népszerû üdülõhelyek \ Nei Pori |
|
| #206513 Évuska 2013-07-11 |
Odafelé Szerbiában megszálltunk Nis után. Reggeli után , 8 óra körül indultunk és 1 óra felé értünk ki. Barátaink busszal mentek és már 8 órakor ott voltak. Fél 12 körül már kész volt a takarítás. A kisboltban is van friss kenyér,többféle is. Én is ott vásároltam. Csak kétszer mentem el a pékboltba egy kis görög sütiért. Küldök fényképet a kétszemélyes apartmanról is. Elég nagy az erkélye, bőven elfértek. Hazafelé görög idő szerint 9 órakor indultunk. 14 óra alatt értünk haza. A határokon szinte semmit sem vártunk. a legtöbb időt a magyar határon töltöttünk, kb 20 percet. Akik busszal jöttek, bepakoltak és átmentek Paraliára. 1 óra körül indultak vissza és reggel 8 órakor Pesten voltak.

| #206510 pévi 2013-07-11 |
˝Barátaink a 3. emeleti családi szobában laktak. Ugyan olyan volt, mint a mienk. A másik barátunk a mellettünk lévő kétszemélyes apartmanban lakott. Az is szépen berendezett, tágas apartman . A földszinten van egy helység, oda be lehet rakni a matracot, stb. Van lent wc, tusoló, tehát még az elutazás napján is lehet fürdeni. A közelben van egy kisbolt. Pékséget csak egyet találtam egész Nei Porin, az kicsit messze volt.
Vida!
Küldöm a képeket, csak várok még egy kicsit, hátha más is megadja a címét és akkor egyszerre küldeném. Sok képet csináltam az apartmanról. Folyt. köv.˝ - Évuska
Szia Évuska!
Én is szeretném a képeket! pongraczeva58@freemail.hu
A közeli kisboltban van reggelente friss kenyér is? A kétszemélyes apartmanoknak is nagy az erkélye? Csak annyira, hogy két ember kényelmesen ki tud ülni reggelizni? Mikorra értetek ki, és mikor tudtátok elfoglalni az apartmant?

| #206506 Évuska 2013-07-11 |
Sokszor nyaraltunk Sartin, nekem az a szívem csücske. Nei Porin most voltunk először. Itt is jól éreztük magunkat. Kényelmes volt az apartman, nagyon jó volt a part. Sarti esténként hangulatosabb. Ezt hiányoltuk!
Ha kérdésetek van, írjatok!
Mindenkinek verőfényes, vidám nyaralást kívánok!

| #206504 Évuska 2013-07-11 |
Barátaink a 3. emeleti családi szobában laktak. Ugyan olyan volt, mint a mienk. A másik barátunk a mellettünk lévő kétszemélyes apartmanban lakott. Az is szépen berendezett, tágas apartman . A földszinten van egy helység, oda be lehet rakni a matracot, stb. Van lent wc, tusoló, tehát még az elutazás napján is lehet fürdeni. A közelben van egy kisbolt. Pékséget csak egyet találtam egész Nei Porin, az kicsit messze volt.
Vida!
Küldöm a képeket, csak várok még egy kicsit, hátha más is megadja a címét és akkor egyszerre küldeném. Sok képet csináltam az apartmanról. Folyt. köv.

| #206498 Évuska 2013-07-11 |
A szekrényekben sok fogas található. Kint az erkélyen van zsinór és csipesz. A fürdőszobában vödör, felmosó,part
vis és lapát is van. A konyha felszereltsége lehetne jobb. Pl. pohárból és késből csak 3 db volt. A hűtőnek van rendes mélyhűtő része is. A klímára nem volt szükség, mert csak reggel sütött oda a nap és estére kellemesen lehűlt. A többi apartmanház beárnyékol, nagyon közel vannak egymáshoz a házak. Szerencsénk volt, mert nagyon kevés apartmanban voltak. Sok olyan házat láttunk, ahol egyetlen vendég sem volt. Foly.köv.

| #206496 Évuska 2013-07-11 |
Szervusztok!
Tegnap este írtam egy hosszú beszámolót, amit aztán nem sikerült elküldenem. Most rövidebb leszek.
Az Apostolis egy széles utcában található, ami egyenest a partra vezet. Szerintem több, mint 300 méterre van a tengertől. A bejáratnál sok szép virág van. Mi az első emeleti családi szobában voltunk, ami a ház baloldalán volt.Hatalmas sarokerkély tartozott hozzá. Az ajtókon szunyogháló is volt, sőt elektromos szunyogriasztót is találtunk az egyik éjjeliszekrény fiókjában. Szükség is volt rá. Az apartman előszobából,fürdőszobából, konyhából és két szobából állt. A Duna tévét lehet fogni, wifi nincs. Mindig volt melegvíz, csak várni kell, amig odaér. Folyt.köv.

| #206432 karfiol 2013-07-11 |
Szia! Engem is érdekel az Apostolis, mert 15-én utazunk oda.

| #206428 vida1970 2013-07-11 |
Szia!
Szeptemberben megyünk Nei Poriba az Apostolis apartmanban. Szeret-
nék élni az általad felajánlott lehetőséggel és szeretnék véleményt ill.
fényképeket kérni az apartmanról. E-mail címem: vidainci@freemail.hu
Előre is köszönöm.

| #206412 pévi 2013-07-11 |
Nagyon köszönöm Gyula a gyors válaszod :)
Még egy nagyon fontos kérdésem lenne. :wink: :) Hogyan találjuk meg Platamonasban azt a híresen jó fagyizót? :)

| #206410 Csarlsz 2013-07-11 |
Kedves versegiviktoria
Ha esetleg sétátok közben, látnál pénzváltot, megnéznéd mennyiért válttják az Angol fontot?
Előre is köszönöm.
Ja és meg is írnád?