Aktív témák

Peloponnészosz \ Peloponnészosz
#5149 Jox2006-02-20

#5015 Jox2006-02-08

#4855 Kiscsillag2006-01-29
Patre idén márcsak azért is érdekes hely, mert Európa kúltúrális színhelyei közé válaszották. Eredetileg a jónok alapították, akiket a dórok követtek. A dórok elõl menekül Patreosz itt telepedett le, innen kapta a nevét a város. Az i. e. III. században lassanként hanyatlásnak indult város tagja volt az Achai Szövetségnek. Augustus császár korában Augusta Aroe Patrensis néven római gyarmattá lett. A középkorban lassanként Korinthosz fölé emelkedett és a Peloponnészosz elsõ kereskedõvárosává lett. A keresztény tanokat Szent András hirdette itt. A XIII. században franciáké lett a város, majd 1403-ban a velenceiek foglalták el. 1460-ban a törökök kezére került, majd ismét velencei fennhatóság alá került. 30 év elteltével hosszú-hosszú ideig török uralom alatt állt. A görög szabadságharcban heves küzdelmek folytak a városért, míg 1828-ban fel nem szabadította Maison francia tábornok serege. Látnivalók a városban: Ajiosz Andreasz-templom: A templomhoz közel egy forrás fakad, melyet Szent András forrásának tisztelnek. A néphagyomány szerint itt halt kereszthalált Szt. András. Kasztró:Ez a középkori erõdítmény egy ókori fellegvár helyén épült. Stílusát tekintve eléggé eklektikus, hiszen magán viseli a bizánci építészet jegyeit csakúgy, mint a törökét. Múzeum: A múzeum egyik legértékesebb alkotása a Pheidiász készítette Athéna Partheoszának másolata. Ódeon: Az i. e. III. században rombolták le ezt a Heródes Atticus színházhoz hasonlító épületet. Pantoktator templom: Ez az eredetileg Zeusz templomaként épült templom a keresztény idõkben is nagy jelentõséggel bírt. Késõbb a törökök dzsámivá alakították, majd a velenceiek átalakították és a neve Szent Márk-székesegyház lett. Az ortodox egyházé lett a késõbbiekben.

#3218 Jox2005-11-10

#739 hadnagy2005-07-07
Árkádia legnagyobb és fõleg legfontosabb városa Patrasz (Patre), ezt javaslom kiindulási helyként. Ide hajóval, vasúttal, vagy busszal lehet eljutni a legkülönbözõbb kombinációkban. Konkrét érdeklõdés eseténelmondok néhány variációt.

#732 Jox2005-07-06
Biztosan sokakat érdekelne az utiterved, úgyhogy örömmel olvasnánk itt. 8)

#729 hadnagy2005-07-06
Én az eddigi 5 utamból 3szor jártam a peloponészoszon és szerintem az az ország legszebb része. Ezt bizonyítja egy régi görög mondás is 'Etin Árkádia ego.'. Árkádia peloponészoszi félsziget észak-nyugati régiója és a görögök szerint is az ország legcsodálatosabb része. Ha érdekel valkit szívesen adok akár részletes utitervet is.

#443 kvalcsi2005-05-23
Szia Terence! Jox által ajánlott látványosságokon kívül én figyelmedbe ajánlom Naphlion városát is. Gyönyörû és nagyon hangulatos kisváros. Ha jó erõben vagy menjél fel a várba, mert fantasztikus a kilátás onnan. 1042 lépcsõ (én ennyit számoltam) ugyan, de megéri. Mükéne is 'híres' hely, nekem nem igazán tetszett, de nem kerülõ és kár lenne kihagynod. Tolóból indulnak hajók Hydra, Spetces, Poros szigetre. Ezek tündéri kis szigetek, érdemes rászánni egy napot. Üdv.:

#440 vendég2005-05-23
Kösz szépen.
Kösz szépen.

#439 Jox2005-05-23
A Peloponnészoszon nincs lényeges külömbség az árakban a görög szárazföldhöz képest. Legfontosabb látnivalók többek közt: Korinthosz, Olympia, Epidavrosz, Mysztra, Taigetosz. Ezenkívül érdemes megnézni még: Kalavritát, Monemvasziát, Manit, és kõrbejárni az egész Peloponnészoszt...

LEGNÉPSZERŰBB KÉPEK
LEGUTÓBBI FRISSÍTÉSEK
LEGUTÓBBI FÓRUMTÉMÁK
LEGÚJABB BESZÁMOLÓK
LEGÚJABB ALBUMOK
LEGUTÓBBI ÜZENETEK
AKTUÁLIS IDŐJÁRÁS
KÖZÖSSÉG: 21 992 TAG
ONLINE OLVASÓK: 6
FACEBOOK IDŐVONAL
LEGÚJABB GÖRÖG ZENÉK
STATISZTIKA
  • OnLine olvasók: 6

  • Látogatók ma: 232

  • Oldalletöltés ma: 8791

  • Összes látogató: 5 234 513

Hirdessen itt!

..:: Bérelhető reklámfelület ::..