Ha én azt tudnám.......!!! Fogalmam sincs, de bent a közepén, az biztos. Megkérdezem a gyerkõcöt, lehet, hogy õ jobban fog rá emlékezni, mert azóta már volt ott még egyszer.
Szerintem még a tér elõtt jóval. Volt az egyik sarkon egy palacsintás, ahol egy egész helyeske görög fiú csinálta a palacsintákat. Úgy rémlik, hogy az elõtt volt.
Általában asztalok voltak kirakva az ilyen étkezdék elé, de itt nagy magas bár székek egy hosszúkás asztallal. És bejebb voltak egy pár asztal, ha valaki asztalnál akart enni.
Olyan kár, hogy akkor még nem volt fényképezõnk, mert kamerán meg van. Majd otthon megnézem a dvd-n és megpróbálom úgy betájolni. Oké?
Szia Juhi!
Készül a nyaralási program összeállitása és szerepel benne a Marmarosi piac is.Egy-két fakultatív programra is elmegyünk/Hajós útak/,de sok lesz az egyénileg szervezett program is.
Szia Péter!
Sarti és Neo Pori, együtt már egy szép nyaralás. Így már jobban hangzik. Egy hét az nagyon kevés, de ha kétszer egy hét az már jó.
Tavaly átutazóban voltam Neo Poriban, szerintem szép hely, és sok látni van a közelben.
Sartiból kocsival, még Marmaras sincs messze, fõleg a csütörtöki piacot nézzétek meg.
Szia Péter!
Így már más a helyzet! Akkor ez egy nagyon szép nyaralás lesz, ha még Sarti után mentek tovább. A Metherórákat sem fogjátok megbánni, gyönyörû az is, azt nem is szabad kihagyni. Még Nei Poriban nem voltam, nem tudom, hogy az milyen hely, de sokan szeretik, úgyhogy rossz nem lehet. Autóval sok helyet bejárhattok.
Bár még nem sok helyen jártam Görögországban, de nekem eddig Sarti a szívem csücske, nagyon megszerettük ezt a kis falut.
Szia Andrea!
Köszönöm a jó kivánságodat és ha lesz kérdésem kereslek.A Narancspartot mindenképp megnézük mert sok szép képet láttam róla a neten,illetve a már korábban említett öblöket.
Az igazsághoz hozzá tartozik,hogy még 1 hetet/Sarti után/Nei Poriba leszünk és innen megyünk majd a Meteorákhoz,illetve a közelbe lévõ helyekre.Talán még Athén is belefér.Kocsival megyünk.
Biztos, hogy nagyon-nagyon jól fogjátok magatok érezni Sartin, nagyon szuper hely, én bármikor visszamennék oda.
Nem akarlak elkeseríteni, de az 1 hét nagyon kevés lesz, de hát Görögország bármelyik részére mennétek, oda is kevés lenne, mert annyi látnivaló van ebben az országban.
A Narancs partot nézzétek meg mindenképp, mert nagyon szép és közel van Sartihoz.
Ha van kérdésed nyugodtan kérdezz, szívesen válaszolok.
Jó nyaralást nektek!
Szia Andrea!
Köszi az infót.Most megyünk elõször Sartira,de remélem,hogy hamar megtalálunk minden fontosabb tavernát,stb.
Sajnos Mi 1 hétre megyünk,de remélem elég lesz.
Rossz hírem van. Hõsiesen átlapoztam az összes sartis fotóalbumot, de sajnos sehol nem akadtunk rá a Renátára. Az a baj, hogy 2005-ben még nem volt fényképezõm, csak kameráztunk, így nem tudom megutatni ezt a finom gyrosost.
Szerintem aránylag könnyen meg lehet majd ismerni a helyet, mert ilyen magas bár székek nem nagyon voltak máshol kipakolva. Általában egy 45 év körüli rövid hajú hölgy szolgált ki, meg egy fiatal lány.
Mivel mi mindig ott ettünk gyrost, egy pár alkalom után a nõ már magától tudta, hogy mit kérünk. Tényleg merem ajánlani, mert nagyon finom volt a gyrosuk.
Szia Csutek! Ahogy kezdtem belegondolni a programokba,ugy jöttem rá,hogy milyen kevés lesz az idõ!Hát hiába a jót könnyû megszokni!!!!Egyébként tavaly nyáron gondolkodtam el,hogy a repülõs ut árából/amit tavaly illetékekkel stb. fizettünk/kijön 2 buszos ut is,és most ezt próbáljuk ki.Kicsit meg vagyok lepve,mert amikor 2001-ben Sartin voltunk,nem volt azért akkora,hogy ne lehetett volna 1-2 este az egészet bejárni....nagyon kiváncsi vagyok,hogy mennyit változott,és mennyire olyan,mint emlékeimben él...rossz az nem lesz,az tuti,már most szuper programokat tudok,pedig még oda se mentünk...
Csöppet sem gond, sõt! Csak kicsit meglepett.
Mi mindig egy hétre mentünk nyaralni, de tavaly belekóstoltunk a két hetes turnusba. Nem adom alább egy perccel sem ez után.
Azon gondolkodom, hogy az idén is ellátogatunk Sartira. Kellemes hely és jó áron lehet beszerezni a suvenírokat. Egy napot szívesen rááldozok.
Szia Csutek! Én is estem már ilyen helyzetbe!!De remélem nem gond!?
A gyrosost biztosan meg fogjuk találni.Most kezdtem el gondolkodni rajta,hogy nagyon kevés lesaz az az 1 hét.Eleinte csak 1 hétre jártunk,2 éve már többre,de az idén a Firenze-Róma kirándulás miatt nem jut több pénz.Ezért szeretnék minél felkészültebben menni...