#1679092011-06-30 18:46:47 Válasz a #167464. hsz-ra
Kedves Zsolt!
Az Ibériában el vannak választva az erkélyek, mi még csak nem is láttuk a szomszédainkat, csak hallottuk őket A partig egy kicsit gyalogolni kell az apartmanból és visszafelé jó meredek, de szerintem szebb a part, mint a többi GT-s apartmannál (egyéni vélemény!!)
Mi mind a két hajóval (az üvegfenekűvel és a "tengeralattjáróval") is voltunk faktultatív kiránduláson.
A tengeralattjárósra mi egy helyi görög irodánál fizettünk be, de amikor odavittek busszal, láttuk a parkolóban, hogy ott ül 1-2 emberke, aki jegyeket árul a tengeralattjáróra (arra nem emlékszem, hogy milyen időközönként indul, de persze többször egy nap), tehát az Agios Sostis-i kikötőben is be lehet rá fizetni, el se lehet téveszteni, mert színes feliratokkal meg táblákkal hirdetik.
Úgy van megépítve a hajó, hogy egy kis ajtón le lehet menni az aljába, ahol pici "székek" vannak, bal, jobb oldalon és az elején is és annyi embert engednek le, hogy mindenki le tudjon ülni. A víz alatt levő része, szóval a fala üveg és mindent lehet látni a víz alatt. Mivel homokos ott a tenger és nagyon világos a víz, minden látszik, ami a lenn van a tengerfenéken vagy pl. a teknősök is.... Aztán egy idő után cserél a csoport aki lenn volt felmegy és fordítva. Persze fentről is lehet lesni a teknősöket, mivel feljönnek a víz felszínére levegőt venni, arról is jó képeket lehet készíteni.
Az üvegfenekű hajóra azért fizettünk be, mert ott több volt a fürdőzési lehetőség, de össze se lehet hasonlítani a tengeralattjárós hajóval, mert a hajó közepén van egy luk a fedélzeten (jobban nem tudom leírni), aminek a fala üvegből van és onnan lehet látni a tengert, a baj csak az, hogy nem férnek olyan sokan ennek közelébe, így nem lehet annyit látni, mint a másik hajón. Először azt hittük, hogy az egész hajó "alja" (bocs, nem vagyok egy tengerész típus ) üvegből van, de csak középen van egy kis téglalap alakú rész, ami üveg.
Szóval szerintem a tengeralattjárós nagyobb élmény.
De persze tényleg az a legolcsóbb, ha kimentek a kikötőbe Agios Sostisnál és meglesitek a halászokat, akik visszaérkeznek, akkor a teknősök is megjelennek, mert etetni is szokták őket.
#1679532011-06-30 21:22:21 Válasz a #167812. hsz-ra
Szia Zsu!
Sajnos pontosan nem emlékszem, de a tengeralattjárós olyan 20-25 euró között volt, talán 22 euró azt hiszem.... De érdemes több utazási irodánál is megnézni, ki vannak téve különféle táblák fotókkal és program leírással. Igazából mindegyik helyi iroda ugyanazt kínálja, árban max. egy pár euró eltérés lehet. De annál az irodánál, akivel kiutaztok ne fizessetek be, mert sokkal drágábban adják a fakultatív utakat.
Egyébként a yellow submarine csak teknősles, viszont jól lehet látni mindent, azon a képen, amit Melus feltett róla pont a zászló mögött van az ajtó, amin le kell menni az aljába. Az üvegfenekű hajós kirándulás meg elvisz a kék barlangokhoz, ott van egy kis nyílt tengeri fürdőzés és elmegy a Teknős sziget mellett is, majd ott is van fürdőzés. És mivel mind a kettő érdekelt, ezért befizettünk mindkettőre. Meg igazából akkor még nem volt tapasztalatunk és nem tudtuk, melyik hajós kirándulás mit takar, de összességében mindegyik megérte a pénzét.
Persze a kikötői teknősnézés olcsóbb, konkrétan nem kerül semmibe, csak tényleg korán kell kelni, ahogy Melus is mondta
#1679852011-07-01 09:20:28 Válasz a #167974. hsz-ra
Szia Melus!
Én is remélem, hogy tudják hasznositani az infókat
Néha tényleg sokat segit, ha csak olvasol valamiről, pl. mi az elején nagyon "zöldfülüek" voltunk és a saját utaztató irodánknál fizettünk be fakultativokra. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy jobban jártunk a görög irodákkal. Meg sajnos már későn hallottuk az Agios Sostisban lévő teknősökről, akikeket reggelente a halászok etetnek, igy őket nem láttuk.
De ha esetleg lesz legközelebb, akkor már tudni fogjuk
#1679862011-07-01 09:28:45 Válasz a #167985. hsz-ra
Szerintem, aki először utazik, mind zöldfülű, és túl óvatos, és amíg nem jön rá, az irodák trükkjeire, rá tudják beszélni a drágább kirándulásokra, jármű bérlésre, stb. Ezt mi is a magunk tapasztalataiból tanultuk meg.
A fakultatívokon útba eső méreg drága tavernákról, és bazárokról még nem beszélve.
Én elolvastam amit írtatok ide.. Hamarosan utazom.. Hasznos infókat írtatok le.. Én azzal az irodával megyek fakultatív programra amelyikre kiutazom.. Pár euró eltérés van csak az árak között..
Az Agios Sostis kikőtőben lévő teknős mennyire korán van kint? Csak, hogy tudjam mikor kelljek..
Köszi!
Én elolvastam amit írtatok ide.. Hamarosan utazom.. Hasznos infókat írtatok le.. Én azzal az irodával megyek fakultatív programra amelyikre kiutazom.. Pár euró eltérés van csak az árak között..
Az Agios Sostis kikőtőben lévő teknős mennyire korán van kint? Csak, hogy tudjam mikor kelljek..
Köszi!
Üdv:
István
Már éppen kezdtelek hiányolni a fórumról, a múlt héten nem voltál nagyon aktív
Hogy mennyire korán keljél, azt nem tudom, - nekem több óra kell, hogy észre térjek -, de 8 óra felé jó, ha kint vagy a kikötőben, beélesített fényképezőgéppel, aztán jön majd a halász, és a teki is.
Amikor mi voltunk a teki jött előbb, és várta a reggelit, fel-fel bukkant a lábunk előtt.
Szerencsétlen teki...mindenki ezt a pár kis állatkát hajszolja az ottléte alatt =)Mondjuk én is az egyik dolog, amiért megyek, az a tengeri élővilág, de én jobban szeretem inkább a tányéromon melegen (rák, polip, tintahal). =)
Óóóó.. Nézzenek oda.. Múlt héten egy kicsit sűrű volt a program... Kevesebbet voltam netközelben.. De már vagyok mindenki nagy örömére:) Örülsz?
Nah nálam ez a veszély nem áll fenn.. Ahogy kinyílik a szemem már ugrok is ki az ágyból.. Nem szokáson ott sokáig vergődni.. Minek úgy is az lesz a vége, hogy fel kell kelni:D
Azt hittem sokkal korábban kint kell már lenni.. 8 óra nincs is korán Pont jó.. Szerintem előbb kimegyek majd, nehogy lekések a tekiről.. Fényképezőgép természetesen teljesen fel lesz töltve... Le is akarom meríteni a sok fényképpel ami készül majd..
Meg kellett volna etetni nem? Azt várta tőletek, hogy megetessétek.. Milyen kis izék vagytok, hogy nem etettétek meg..
Az a sárga tengeralattjáró hajó Agios-ból indul? Még a programok ellenére lehet bevállalok vele egy útat...
#1680132011-07-01 11:40:33 Válasz a #168009. hsz-ra
A teki nem eszik ám akármit, kizárólag az apró tengeri herkentyűket várja, leginkább ici-pici tintahalat, abból is csak azt fogyasztotta el sebtiben, ami még mozgott. A már nem élő apró rája egyáltalán nem érdekelte. Ilyenek pedig nem nagyon voltak a zsebünkben...
Ha már úgyis ott leszel, fogod látni a sárga tengeralattjárót is, picit odébb, de meg fogod látni