Köszi a tippet, de azért annyira nem fontos. Én általában mindenütt feltalálom magam, remélem most sem kell csalódnom magamban. A szirupok eszméletlen finomak voltak, de én még sütéshez is használtam ízesítésként, de természetesen jéghideg vizzel az igazi.
Itt mi az ami igazán erre a régióra jellemzõ? mint pl: Nysyrosra a szirup.
Én is kíváncsi leszek, hogy a valóságban milyen lesz a hely. A képek tényleg gyönyörûek, de lehet, hogy csak nagyon ügyesek a fotósok, meg jó a gépük. Nekem egy kicsit túl "színesnek" tûnnek a turistafotókhoz képest, inkább már olyan képeslaposak. Ami persze nem baj, csak nem tudom, hogy pl. én fogok-e tudni majd hasonlót csinálni. Nade az eredményt majd látjuk itt!
Ma megkötöttem a biztosításokat, és beszereztünk olyan kis 2kétdecis unikumot is. Ja, és nem bírtam ellenállni, amikor megláttam, és vettem egy térképet is Krétáról. Pedig mindenki azt mondja, hogy ezek vacakok általában, úgyhogy kint érdemes inkább venni, de olyan jó volt nézegetni ott a boltban, hogy nem volt szívem visszatenni.
Nagyon klassz helynek tûnik ez is! Kérünk majd egy beszámolót és sok-sok fotót, ha hazajöttél. Nekem is tervben van még nyugat-Kréta és Chania környékén szeretnék majd szállást. Kíváncsi vagyok a véleményedre, hogy milyen hely. Mi is a csendesebb, de nem teljesen kihalt helyeket szeretjük és a homokos partot.
Sajnos nem tudom, hogy Heraklionban hogy van nyitva a duty free. Mi reggel 8 óra körül voltunk ott és akkor nyitva volt. Itt korlátlan mennyiségben vásárolhatsz és mindent felvihetsz a gépre. Az útleveledet ne tedd messzire, mert be kell majd mutatni a pénztárnál fizetéskor.
Karpuzzi biztosan tudna válaszolni, hogy mikor van nyitva, hiszen Õ ott dolgozik a reptéren.
Köszi a tippet, én is gondoltam a duty freen, de nem voltam benne biztos, hogy feltudom-e vinni a gépre. Már csak az a kérdés, hogy mikor indul a gép vissza, mert ha éjjel akkor esélyünk se lesz ott vásárólni. Nysyrosról hoztunk mindenféle szirupot, ( mandula, fahéj.) + a rengeteg konyak és az uzo. Gond nélkül vittünk fel mindent a gépre, de ez nem most volt hanem 2006-ban. Sajna nagy a család. Vagy is hálistennek, a család nagy, így van kinek hozni. A szirupról is a te beszámolódban olvastam. Most fogyott el.
Kalives (ha jól emlékszem, akkor hasonló nevû taverna szerepelt már beszámolóban, igaz, az nem itt volt, de mindig az jut eszembe róla - no itt pl. el tudom képzelni azt a polipfalatozást ):
Ezt egyébként sosem értettem: ezek szerint a duty frees cuccokból nem lehet bombát eszkábálni, csak az otthonról hozott szájfénybõl? Persze lehet, hogy az a logika benne, hogy attól félnek, hogy a fogkrémes tubusod preparált, és elõzõleg elrejtettél benne egy kiló robbanóanyagot.
Elsõ hét Kalives, második hét Koutsounari (az nem messze lesz attól, ahol Ti is voltatok, de ezt tudod ). Mivel keletrõl és nyugatról is kíváncsi voltam néhány gyönyörû helyre, ezt találtam a legjobb megoldásnak.
(Érdekes lesz amúgy, hogy a valóságban milyennek fogom találni ezeket - annyira úgy érzem a sok készülõdés után, mintha már tetõtõl-talpig ismerném a szigetet. A térképe a fejemben van, képrõl már sok helyet felismerek, már "csak" a lényeg van hátra, hogy élõben megcsodálhassak mindent.)
Igen, Kalives Chaniánál van, onnan keletre kb. 20 km. Szép, finom homokos tengerpartja van. Valahol azt olvastam, hogy ez Kréta legzöldebb része - bár ez augusztus közepén nem tudom, hogy bír-e majd akármilyen jelentõséggel. Ezenkívül azt is írják róla, hogy ez egy igazi falu, nemcsak egy turistalétesítmény (ahogy az északon elég gyakori). Van szép számban állandó lakossága, akik itt élnek-dolgoznak, élik mindennapi életüket. Emellett természetesen jelen van turizmus is, de azért a falu megõrizte eredeti báját. Hát majd meglátjuk.
Egyébként ezeket mind nem tudtam róla, amikor a szállást foglaltam, csak utólag gyûjtöttem be az infókat, és örültem, hogy ilyen szerencsésen sikerült választani. Az eredeti választási szempontjaim leginkább az ár, a hely (nyugati oldal) és a település típusa (inkább kisebb falu, mint nyüzsgõ nagyváros) voltak. (A második heti szállásnál is, csak ott a helyet dél-keletre módosítva.
Teszek be mindjárt képeket is, csak megsasolom, hogy hogyan kell/lehet.
Én nem szoktam becsomagoltatni a bõröndöket. Egyszerûen a zippzárakon áthúzok egy damilt és összekötöm.
Megéri vásárolni a duty freeben, szoktak lenni akciók is. Ott sok mindent kaphatsz, ital, csoki, illatszer, cigi, stb. Az itt vásárolt cuccot felviheted kézipodgyászban a gépre.
Én a reptéren a duty freeben is szoktam venni oúzót, stb., ha sokat akarok hozni, mert akkor felvihetem a gépre kézi podgyászban. Ez a bolt már a bechekkolás után van, tehát amit ott vásárolsz azt felviheted a gépre. A másik elõnye, hogy ez már nem számít bele a 20kg-ba, amennyi a csomagod lehet.