Köszönöm!
Megtisztelsz vele, mivel Zsombor tavaly egy hónapra a "Fiam" volt. belement a játékba, hogy fiunknak fogadtuk. Az idén kibővítjük hat hétre. Nagyon megkedveltük. Olyan végtelenül udvarias, rendes gyermek, ha a lányom mellé megszülethetett volna a fiam, akkor szerettem volna olyannak nevelni, mint amilyen Zsombor.
Nos nem akarom agyon dícsérni, de végtelen az udvariasság, a készségessége.
Amint leérünk augusztusban (27-én) ledobjuk a csomagokat és irány a Platon étterem, hogy lássuk a "kisfiunkat"!
Üdvözlettel: Erzsi
Kedves Nei Pori "szerelmesek"!
Hová tüntetek? NAGYON hiányolok végre egy kis dumcsit, ami felvidít, legalább is addig, amíg végre kijutunk szerelmetes Nei Porinkba megünnepelni a 30. házassági évfordulónkat. Igaz, előbbre hozzuk 2 hónappal, de akkor is az lesz az igazi ünnepünk, mivel akikkel együtt töltjük tényleg igaz barátaink.
Remélem, hogy a Platon Tavernában tudjuk eltölteni, Zsombor "fogadott fiunk" pincéri segédletével. Ez a vágyunk, álmunk. Bicajjal vonulunk fel, és meztélláb sétálunk vissza vacsi után a Dora Apartmanba, menyasszonyi hacukában, tolva a bicajt.
Lehet, hogy hülye álom, de még dédelgetem, érlelgetem, és megpróbálom elfogadtatni szerelmetes párommal.
Aki azt állítaná, hogy 30 év alatt egyetlen ajtócsapkodós hét sem telt el, áltatja magát. Nálunk is előfordult, hogy a drágám képébe szerettem volna önteni a 15 literes fazék húslevest...., de kár a levesért, a hús mindig is drága volt, néha a fehérrépa még drágább, és nekem kellett volna feltakarítanom. Akkor meg mi értelme az egésznek, főleg, hogy olyan erős a kis bivalyom, hogy a szögvasat kézzel meghajlítja. Minek erősködjek?! Soha szóval sem, kézzel főleg nem bántott meg, "CSAK SZERETETT" már 30 éve. Azt hiszem ez elég.
Kívánok minden Nei Pori "szerelmetesnek" ilyen zörgősen hangos házasságot., mint a mienk.
Szeretettel: neipori (Erzsébet)
olyan jó olvasni a soraidat ,nagyon boldog 30-ik házassági évfordulót nektek a szeretett helyen !!!bár mi még a csak a töredékét vagyunk eggyütt ,van még mit tanulni tőletek !!
millió puszi
gémike
Drága Gemike!
A válaszom IGEN! Amig évente össze tudjuk gyűjteni a rávalót (akár csirkelábas kicsapongással is) DUPLÁN IGEN!! Nei Pori számunkra olyan, mint az "Édes otthon"! Olyan jó ott élni, hogy el nem tudom mondani Nektek. Azt át kell élni. Főleg úgy, hogy valaki 57 évesen kezd el "utazgatni". Valami csodálat megérni minden pillanatot. Nagyon szeretjük. Ha drága szerelmetes uram megunja Nei Porit, akkor választhatunk más helyet is, de amig Onnan el tudunk menni tízezer más városba, addig maradunk a Dora Apartmannál. Igaz, fájó látni, hogy Mamma Dora minden évben nehezebben mozog, dagadtabbak a lábai. Ezért mi az egész szint közös területét takarítjuk hetente egyszer (legalább), szerelmetesem pedig besegít a vízvezeték szerelésben, igaz egyenlőre csak a saját szobánkban végezte el a gyorsjavítást. Bebizonyította, hogy a magyar SZAKEMBER, igen is szakember. Hiszen a görög "szerelő hetente háromszor jelent meg a sztudiónkban, és egyre rosszabb lett a helyzet. A párom fél óra alatt megoldotta a kérdést. Igaz, Ő tényleg ért a szakmájához.
Nagyon örülök, hogy Nei Pori kedvelők táborához csatlakoztok Ti is. Legyetek minél többen, hiszen így segíthetjük ezt a kis üdülővárost, annak ellenére, hogy Ők üdülő lerakatnak tekintik magukat, mivel állítólag nem szeretik a túristákat. EZ NEM IGAZ!! Mi több igazi görög emberrel kerültünk kapcsolatba (pl. a zöldséges - gyümölcsös szállító Janisz, aki hetente többször körbejárja a környéket), akivel sírva váltunk el egymástól az utolsó találkozáskor. Pedig keveset tudok még görögül, de érdekes módon az Uram is egyre gyakrabban szólalt meg. Janisz nagyon sokat segített, addig mondott egy-egy szót, amig helyes nem volt a kiejtésünk. Sőt, ha nem voltunk lenn, amikor érkezett, felküldött "Elisabeth, parakaló" gyere le, itt vagyok. Ő is tanult. Nekünk Ő volt a magyar "Józsi bácsi" a zöldséges fiunk. Elfogadta. Pár napon belül a fél apartmanszálló így szólította. Ezért nem is tudom igazán, hogy Janisz, vagy Janesz az igazi neve.
Mamma Dora barátnői sétánk közben megkínáltak görög "mézes süteménnyel". Szív alakja volt. Tényleg meghatott. Ezek szerint mi is hatással voltunk, remélem leszünk is rájuk, nemcsak Ők miránk.
Köszönöm, hogy szeretettel gondolsz ránk: Erzsi (neipori)
Kedves Rudasy!
A Zefyros központi helyen van, közel a parthoz. Szerintem egyik nagy előnye, hogy az utazási iroda a ház aljában van. Itt mindig volt valaki, ha bármi kérdésünk vagy problémánk volt, tudtak segiteni. Arról nem is szólva, hogy beszéltek magyarul. Mi a második emeleten voltunk. Innen látni a tengert. Az erkély nem túl nagy, főleg ha a szárítót kinyitottuk, de azért elfértünk. Az apartmannak van egy kis előszobája, ahonnan nyílik a fürdő, a főzőfülke és a szoba. Azt szerettem, hogy a főzőfülke külön légtérben volt. (Bár egy kis felújítás ráférne az egészre.)
Nem tudom mit szeretnél még tud? De kérdezz!
Kedves Neipori!
Egy korábbi hozzászólásodban írtál Platamonas ófalujáról. Ez a faluhoz tartozik vagy a hegyi kis falu, Panteleimonas? Édesanyámmal utazunk Nei Poriba, és sajnos Ő már a hosszútávú gyaloglást nem bírja, de szeretnénk ezt is megnézni. Hogyan lehet ide eljutni? A fakultatív programokat is néztem az irodák kínálatából, és elég tanácstalan vagyok, melyikre menjünk, ami nem nagyon fárasztó számára. Előre is köszönöm a segítséget! Üdv.: Ildikó
Szia Drága!
Platamonas szerintem olyan messze van Panteleimonastól mint "Makó Jeruzsálemtől". Megnéztem a Google térképkereső - útvonaltervező részét és gyalog szinte végét sem látom az útnak.
Sajnos nem tudom Neked print screennel bemásolni, nem engedi a gép, de kipróbálom a pirivben, hogy enged-e beszúrni Paint-et.
Kis türelmedet kérem.
Viszont, ha bármi ilyesmit szeretnél látni, akkor érdemes a Google-be bejelentkezni tagnak, és ott bármilyen útvonaltervezést, rengeteg térképet, képeket, mindent találsz. Én is onnan töltöm le a nyaralóhelyek térképeit a szüleimnek, mivel Ők megrögzött Görögország járók.
Átmegyek a Paintbe, és írok újra, hogy sikerült-e a csatolás vagy nem. Ha nem akkor tényleg a GOOGLE-t tudom ajánlani.
Üdv: Neipori (Erzsi)
Ha mindenképp Panteleimonasra akarsz menni egy lehetőség: Anették fakultativja Elsétálunk Litohoro városából a sziklák között egy gyönyörű kanyonba. Ezt követöen Pieria megye egyik legújabb kolostorába látogatunk, ahol az ott élö apácák, elzárva a külvilágtól, meghitt bensöséges környezetben fogadnak minket. A program végén eljutunk a világörökség részévé vált öreg faluba, P. Panteleimonasba, ahol kostolót kapunk a görög izekböl is. A kolostorba a nöknek hosszú szoknya, a férfiaknak pedig hosszú nadrág a megfelelö viselet.
Kérlek, tegyél közzé, ha tudsz a fórumtagok részére egy olyan autóbusz járatot, amely ennél frissebb menetrenddel bír, és hogy hol is állnak meg. Előre is ezer köszönet, sokat segítenél vele, mivel tavaly háromszor voltam fenn Platamon várában gyalog Nei Poriból és lássuk be 60 évesen (bár jó a járókám) azért igen megerőltető volt. Biztosan van idősebb ember is nálam, aki szeretné ezt az útvonalat bejárni. Ezért is lenne jó egy frissebb menetrend. Sőt ha még van olyan térkép is, hogy hol is áll meg a busz, a teljesen király lenne.
(Csak egy megjegyzés: 2010-ben Vrasnából mentem át párszor Thesszalonikibe és ha nem intettem le a buszt, nem állt meg, hiába álltam a megállóban).
Fáradozásodat előre is köszönöm mindnyájunk nevében:
Üdv: Neipori (Erzsi)
Mi július 23-tól leszünk a Zefyrosban.
A 102. apartmanban, az utazási iroda két szobásnak írja le.
Külön konyhával, fürdővel, nem emlékszel esetleg arra, hogy tényleg kilátni a tengerre ebből az apartmanból. Kb. mennyire van a part? Van e olyan rész a közelben ahol nincs a parton bár? Zavar a hangos zene.
Kocsival megyünk, esetleg a parkolással kapcsolatban tudnál felvilágosítást adni?
kÉREK MINDENKIT, aki frissebb autóbusz menetrendet tud Nei Porin keresztül Panteleimonas, Laptokária stb. (leírtam már egyszer) viszonylatban, és konkrétan tudja, hogy Poriban hol áll meg a busz, jelezzen vissza!!
Kérem!