Ferrari, a foglaláskor tudtam már, hogy nem akarok oda menni, de ez az egy hely volt, ahova minden nap van repülõ (tehát szabadon tudtuk a tíz napot oda beszúrni, ahol a kolléganõm felajánlotta, hogy elcseréli velem a szabiját, a fõnököm ezt nem akarta engedni, mert én az idén már túl sokat voltam - szerinte - szabin), és találtunk ennyire olcsó szállást (még Kréta lett volna hasonló árban, de oda meg nem akarok ilyen rövid idõre menni). Görögország meg muszáj volt, hogy legyen!!! Szóval lehet, hogy lett volna más is, de engem a fõnököm csak úgy engedett el, hogy azt hazudtam, hogy már foglaltunk és az orra alá kellett nyomnom a repülõjegyeket két napon belül, és ennek viszonylatában nem volt más választás. De most már egyre jobban barátkozom a szigettel.
Amúgy Kos talán csak a 15. helyen szerepelt volna a görögös cél-listámon.
Napi több gép megy Athénba (tõlünk) és napi kétszer Athénból Kosra. Mi így foglaltunk, átszállással, két különbözõ légitársaságnál. Odafelé gáz lesz, mert több, mint 4 órát kell várni Athénban az átszállásra, visszafelé meg még gázabb, mert kevesebb, mint egy óránk lesz egyikbõl kicsekkolni és másikba becsekkolni. Kicsit félek, hogy hazafelé ottmaradunk az athéni reptéren
Most téged irigyelünk, hát ez is eljött...pedig nem is olyan rég volt, mikor nagy örömmel bejelentetted,hogy mentek Kosra és tessék 6 nap és ott lesztek, juhééééé