Lehet, hogy a marmonkannás dolog tényleg felejthető, csak azért gondoltam rá, hogy ha esetleg olyan helyen érezném, hogy nem elég a gázolaj, ahol nincs kút, nehogy gond legyen. Éppen azt szerettem volna elkerülni, hogy Szerbiában kelljen tankolni. Ezért terveztem-tervezem, hogy a szerb határ után Macedóniában tele tankolnám az autót. Elvileg onnan el tudok menni egy tele tankkal Sartira és még ott is tudok a környéken mászkálgatni, aztán hazafelé tankolnék újra. Kaptam egy összehasonlítást a külföldi üzemanyag árakról, ami szerint Szerbiában 414 Ft, Macedóniában 349 Ft és Görögországban 512 Ft a gázolaj, bár most, hogy szerencsésen felment az Euro ára, még több lehet. Persze mindez csak elképzelés, aztán lehet hogy maga a gyakorlat teljesen mást hoz majd. Ezt valószínű már csak ott fogom meg tudni
Köszönöm szépen az infót. Bár én úgy érzem, hogy amikor mi megyünk június 13-án, még nem nagyon van akkora forgalom, így valószínű maradunk az M5-E75 útvonalon. Erről tudok sok infót, erre terveztünk és erre mentünk mindig a buszokkal is. A Belgrádi elkerülőről pedig sokan kifejezetten lebeszélnek, a buszok is Belgrádon keresztül mennek. Viszont a Poligriou tábla tényleg jó ötlet, köszönöm...
Szerintem is érdemes úgy tankolni, hogy a görög határ előtt tele, mert akkor biztos elég oda-vissza(feltéve, ha nem terveztek nagy távokat)
Persze fontos az is hány literes a tank és mennyi a fogyasztás.
A határ előtti kutat könnyű észrevenni ott van a KASZINÓ nagy felirata.
Görögországban olcsóbb a gázolaj mint otthon. A korrábban megadott link, melyeken az árak vannak hibás. 1.30 a literje, ami még a mostani sz@r forint árfolyam mellett is kevesebb, mint egy Auchan kúton. [/i]
Sziasztok!
Sancho:
Utolsó kúton szoktam tankolni Macedoniában. Ne az autópálya mellett tankolj sokkal drágább. kb 500 méter kitérő. Non-stop. Eur-t elfogadják.
E75 -> Gevgelija lehajtó a pályáról és ott a googlemaps-on látszik kb 200méter, szinte a lehajtó lábánál van a kút. (Petrol Station ST Transport.) 1,2 Eur/L Diesel. Ha tele akkor kútról jobbra ki, Vardar folyó kishídon át (Vardarski Rid RD.) vissza a pályára - gyorsító sáv - de már lassítasz is mert ott a határ. De nézd meg mapson. egyszerű.
Üdv.
L.
Köszönöm szépen. Majd megnézem mennyit bír az autómobilom, mert ilyen hosszú távon még nem mentem vele és minden a fogyasztástól függ Ha kibírná, akkor a Görög-Macdón határnál tankolnék és akkor még vidáman el tudnánk menni kirándulgatni is Sartin és környékén
Nem tudom mennyit megyünk majd Sartin, mert ez a szüleimtől függ, hiszen az ő kedvükért megyünk ki. Van persze pár hely amit mindenképpen szeretnénk felkeresni. Én kis hijján elmentem Athosra az egyik kolostorba, de aztán egyelőre lemondtam róla, inkább a szüleimmel nyaralok. Az autóm dízel, 60 literes tankja van és átlagban kb 5.4-5.6 L-t eszik.Persze ez függ azért sok mindentől...
Próbálom úgy tervezni, hogy a Görög határig bírja, ha más nem akkor még Szerbiában egy keveset tankolok...
Egy picit megnyugodtam köszönöm Azért mindenképpen úgy tervezem, hogy a magyar-Szerb határ közelében teletankolom az autómat és utána ha sikerülne akkor kihúzni Macedóniáig. Majd próbálom úgy intézni
De rég láttalak
Köszönöm az ötletet, bár nagy a valószínűsége, hogy egy ismeretlen helyen nem nagyon merek majd letérni az autópályáról, főleg hogy a szüleimet is addigra már a fene fogja enni, hogy mikor is érünk oda A tankolást a szüleim intézik és eleve úgy számoltak, hogy erre áldoznak kb 100 ezer Ft-ot, ha marad akkor az csak jó, de ha nem akkor ez bele van kalkulálva...
Ahogy leírtad bőven ki fogja bírni Röszkétől a Görög határig. Még tudtok is jócskán autózni görögben.
Nekem is van egy Peugeot Partner, amivel dolgozom és 60l a tank, a fogyasztása 5,5-6l között mozog és simán megyek vele 1100km-t
Legyen úgy Remélem nem lesznek sokan az utakon és gyorsan Sartira érünk. Még szívesen elmennénk az első este falatozni, vagy meginni egy koktélt valahol. Esetleg ha nagyon nem tudnánk elaludni, akkor beugrunk a George's Pub-ba
Azért bukkantam fel újra, hogy körülnézzek egy kicsit így változások terén az újbóli Sarti látogatásom előtt!
Aug 29 indulás!!!!!!!!!!!
Ui.: Ne félj a letérőtől amatőr művelet az egész. Megpróbálom neked belinkelni a képet, ha nem sikerülne nézd meg mapson. Hidd el az autópálya mellett, ha nem kártyával tankolsz elég vérszemesek.
http://www.kephost.com/view3.php?filename=a1_2014_2_7_v5jfzk8zjm.jpg