Szia Drága Eszti!
Bizony a nagy szerelem az Santorini. Nincs hozzá fogható hely a világon. Minden porcikája csodálatos. Akinek megadta a sors, hogy láthatta, az tudja miről beszélek, aki nem az el sem tudja képzelni. Már csaknem két év telt el,mióta ott jártunk, de még mindig a hatása alatt vagyok és azt hiszem ez már így is fog maradni. Minden vágyam, hogy még vissza tudjak menni a szigetre. Rendesen honvágyam van.
Idén tavasszal Toloba megyünk két hétre. Voltunk már ott. Ez amolyan pihenős, Peloponesos-járó nyaralás lesz. Cilla súlyos betegségen ment át. Most lábadozik. Tavaszra már reméljük teljesen jól lesz. Ősszel jó lenne eljutni Santorinire, de ez nagyon sok mindentől függ. Nyáron sohasem tudok szabira menni már évek óta.
Te merre veszed az irányt idén?
Rég voltál a fórumon. Jól esik látni a neved.
Jó készülődést, tervezgetést:
Josza
Szia Asteri!
Szept. végén voltunk, de minket nem zavart a zaj, igaz Perissában volt a szállásunk. Viszont nagyon szerettük a le- és felszálló gépek látványát.
Anno az utazási iroda ajánlotta inkább Perissát, mondván, hogy csendesebb, mert távolabb van a reptértől. Ami igaz is és csendesebb is, de nem csak a reptér miatt.
Hát igen, a nagy szerelem
Sajnos tavaly nekem kimaradt Santoríni, de remélem az idén nem így lesz!
Katikával (bokával)beszéltünk már róla, neki is nagy álma ez a csodás sziget. Viszont nekem Parga egyre jobban bejön...nem lenne rossz oda is eljutni
Tolóban biztos jól fogjátok magatokat érezni! De nehezen tudom elképzelni ott a "pihenős" nyaralást, mivel annyi látnivaló van azon a környéken!
Cillának jobbulást kívánok! És nagyon szorítok, hogy ősszel eljussatok Santorínire!!!
Szia Josza2 és Asteri!
Santorini szigete lassan a második otthonunk lesz és valóban, aki még nem járt SANTORININ, az nem értheti meg, hogy ennyire visszavágyunk a szigetre!!! Nekünk a tavalyi évben sikerült szeptemberben 1 hétre újra visszamenni a szigetre, egyedül az időjárás nem volt "jó" hozzánk, mert az 1 hét alatt szinte végig esett az eső.(A fényképalbumomban is láthatóak erről képek). Mi sem akartuk elhinni, hogy ahol nyáron szinte még éjszaka is 25 C fok van, szeptember első hetében volt olyan nap, hogy az eső miatt egész nap ki sem mozdultunk az Apartmannból! Tervezitek az idei visszatérést a szigetre?
Kedves Szuzuki!
Santoriniből azt hiszem sohasem elég. Látom, hogy te lényegében már szinte csak oda jársz. Sajnálom, hogy szeptemberi utadon nem sikerült jó időt kifognotok, pedig olyankor még általában arrafelé javában dúl a nyár. 2006-ban október közepén voltunk Mykonoson, még akkor akkor is 30-36 fok volt végig. Nagy pech a Kykládokon májustól október végéig tartós rossz időt kifogni. Remélem, azért nem nagyon rontotta el a hangulatotokat a zord időjárás.
Idén most tavasszal Toloba megyünk két hétre, de ősszel szeretnék eljutni Santorinire. Remélem munkám és nejem egészségi állapota meg fogja engedni. Tavaly semmi sem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Talán most már kiérdemeljük Zeus jóakaratát.
Neked mik a terveid idén? Ismét Sanroríni?
Jó tervezgetést:
Josza
Persze, hogy megyünk! Júniusban Santorini, később lehet szó Pargáról.
Már meg is néztem, és ki is számoltam az Apollon árlistából, hogy 2 hét mennyibe kerülne.
Kedves Josza, Cillának én is kívánok jó egészséget, erőt az úthoz.
Látom, hogy nyár végén ismét Santorínire készültök. Mi valószínűleg az Aeolus kombinált útjával megyünk oda május 28-tól. Nagyon olcsón kínálják és nekünk még 25% kedvezményünk is lenne. Ismét megnéztem a fotókat a szigetről, ami elvarázsol. Kinyomtattam az élménybeszámolódat is, valamint Andi leírását, hogy kellően fel tudjak készülni. Azért majd faggatlak ám a Zorbasban, nem úszod meg! Augusztus végén pedíg egy pihenős utat iktatnánk be valahová.
Mennyire járható autóval a sziget? Azt tudom, hogy nincsenek távolságok. De milyenek az utak pl. Oia-ba, Fira-ba, Red beach-re? Tudna nekem valaki mesélni erről?
Szia Drága Valcsika!
Örömmel látom, hogy vagy. Már nagyon hiányoltalak a fóumról. Teljesen egyetértek Santorinival, mint uticéllal, Ha tehetjük mi is odamegyünk ősszel, de ez még az előkészítés stádiumában sincs sajnos inkább csak a szándék a biztos. Nagyon sok dologtól függ. Több feltételnek kell összejönni ahhoz, hogy mehessünk, melyeket nem tudok befolyásolni.
Természetesen minden faggatozásodra őszinte segítőkészséggel és örömmel felelek.
Örülök, hogy a hétvégén végre együtt lehetünk. Már nagyon várom Cillával együtt.
Sok Josza
Szia Josza2 és Asteri!
Természetesen jól gondoltátok, hogy az idei uticél ismét Santorini szigete, a szállás Kostiséknál lesz! A konkrét időpontot még nem tudom.
Jók voltak az utak, rengeteg szerpentint jártunk végig. A városokban elég nagy a forgalom, de parkolót is mindig találtunk.
Mindenképpen járd be autóval a szigetet, fantasztikus!!!