Most látom csak, hogy ti már a finish-ben vagytok!
Nem is tudom, hogy hány napot lesztek Krétán és főleg, mikor jöttök haza? Csak azért, hogy váltani fogjuk egymást, vagy tőled is remélhetünk még indulás előtt egy-két infót?
Mindenesetre nagyon jó utat, kellemes pihenést és szuper nyaralást kívánok!
Hirtelen nem jutott eszembe jobb hasonlat, mint a hullámvasúthoz hasonlítani a fel- és leszállást, az biztos, hogy nagy erő van ezekben a gépekben.... De szerencsére már nem kell sokat várni és megtapasztalod te is, hogy milyen a repülés! Vagy még esetleg olyan, mint amikor mész autóval és egy viszonylag nagyobb emelkedő után, hirtelen lejtő jön...
Azért majd térjünk erre vissza, kíváncsi vagyok, hogy neked majd mi jut eszedbe róla!
Sziasztok !
Szeretném megkérni azokat a fórumozókat, akik már voltak a Golden Coast apartmanházban(Rethymno ) írjanak már róla véleményt.
Szeptember 3-án megyünk oda az IBUSZ mediterrán tombolája keretében.
Ismerős az érzés, tudom miről beszélsz
Én még tavaly decemberben kezdtem gondolkodni azon, hogy idén Krétára kellene menni, aztán belekezdtem a magánszervezésbe, és 200 fölött volt a napok száma, mikor indult a visszaszámlálás
Azt hittem soha nem jön el az utazás napja, de igy azért már jobb érzés, hogy csak két hét van hátra
Biztositást még nekünk is kell kötni, illetve még hátra van naptej, meg ilyesmi beszerzése, meg persze a pakolás..... De mivel ilyenkor ált. elég sokan vannak szabin, a munkahelyemen is helyettesitek, szóval eléggé káoszos most ez az utolsó időszak....
A repüléstől ne félj, szerintem nagy élmény, én nagyon szeretek nézelődni fentről Főleg, ha már közeledünk és a többi sziget is látható, az nagyon szép és érdekes. Meg lehet játszani, hogy ki ismeri fel hamarabb, melyik-melyik sziget
De a felszállás meg a landolás a legjobb, kicsit vidámpark feelinges
Szép napot!
Üdv. Adri
Szia Adri!
Nem szeretem a vidámparkot
Hát addig is kitartást neked a munkahelyeden, nem sokára eljön a mi időnk és elfelejthetjük a munkahelyi gondokat!
Szép hétvégét!
Üdv: Rita
Mióta ígérted a beszámolót, azóta lesem, hogy mikor írod be. Nagyon érdekelne engem is, és szerintem a többi Kréta fórum olvasót is.
Megoldható lenne, hogy betedd ide a közösbe? Örömmel olvasnánk.
Köszi
blanchelor írta:
Szia Rita!
Megpróbáltam elküldeni a (félkész) beszámolót a krétai élményeinkről az e-mail címedre, de visszaírt valaki, hogy szerinte rossz a cím
Hová küldhetem?
Blanchelor
Ismerős az érzés, tudom miről beszélsz
Én még tavaly decemberben kezdtem gondolkodni azon, hogy idén Krétára kellene menni, aztán belekezdtem a magánszervezésbe, és 200 fölött volt a napok száma, mikor indult a visszaszámlálás
Azt hittem soha nem jön el az utazás napja, de igy azért már jobb érzés, hogy csak két hét van hátra
Biztositást még nekünk is kell kötni, illetve még hátra van naptej, meg ilyesmi beszerzése, meg persze a pakolás..... De mivel ilyenkor ált. elég sokan vannak szabin, a munkahelyemen is helyettesitek, szóval eléggé káoszos most ez az utolsó időszak....
A repüléstől ne félj, szerintem nagy élmény, én nagyon szeretek nézelődni fentről Főleg, ha már közeledünk és a többi sziget is látható, az nagyon szép és érdekes. Meg lehet játszani, hogy ki ismeri fel hamarabb, melyik-melyik sziget
De a felszállás meg a landolás a legjobb, kicsit vidámpark feelinges
Látom, úgy néz ki együtt utazunk a repülőn Bár nem egy helyen lesz a szállásunk, de a repülő utat együtt fogjuk túlélni Én még sose repültem, nagyon izgulok
Nekem már csak a biztosítás kötése illetve a pakolás van hátra. Meg persze, hogy megkapja a részvételi jegyet az irodától az utolsó héten:) Én április óta számolom a napokat, akkor gyorsan telt, most meg úgy tűnik, mintha sose jönne el az indulás napja
Igen, már tükön ülök!
Most döbbentem rá, hogy még mennyi intézni valóm van és olyan rövidek a hétvégék!
De már nagyon várom, én sem hittem volna, hogy eljön ez az idő, hogy már csak pontosan 15 nap van hátra!
Verka, Rita,
köszi az infót, illetve tippeket, azt hiszem, akkor mi is dugdosunk majd és nem bérelünk széfet
Én se használtam még széfet soha. De azért félek attól, hogy eltűnnek az értékes dolgaim vagy a pénzem. Mi mondjuk a pénzt azt több részletben szoktuk eldugni különféle helyeken az apartmanban: többféle ruha zsebében, táskák különböző zugaiban, párnahuzatban, hűtőben csak hogy ha esetleg az egyiket megtalálják, akkor higgyék azt, hogy csak ennyi az összes pénz és nem keresik máshol a többit. Bár eddig nem próbáltak kirabolni szerencsére. Viszont eddig mindkét görög nyaralásunk alkalmával (igaz nem Krétán) hallottunk arról, hogy akár a mi épületünkben, akár a szomszédéban, de loptak, betörtek. Főleg ott, ahol a földszinten van a szoba.
Szia Rita!
Megpróbáltam elküldeni a (félkész) beszámolót a krétai élményeinkről az e-mail címedre, de visszaírt valaki, hogy szerinte rossz a cím
Hová küldhetem?
Blanchelor
Szia!
Pedig ez az e-mail címem: toth.rita8@gmail.com
Nem értem miért dobta vissza
Sajnos nincs másik. Megpróbálnád mégegyszer? Ha megint visszadobja, akkor próbáld meg légy szíves erre: auerzoli@gmail.com
Ez a páromé, remélem valamelyikre sikerül.
Szia Rita!
Megpróbáltam elküldeni a (félkész) beszámolót a krétai élményeinkről az e-mail címedre, de visszaírt valaki, hogy szerinte rossz a cím
Hová küldhetem?
Blanchelor
Már csak 2 hét, és indultok?? Azért csak eljött ez is a száz...-hatvan...-stb. napok után!
Én még soha nem széfeztem Görögországban sehol, még ahol volt a szobában, ott sem. (Őszintén szólva attól jobban félek, hogy elfelejtem a széf kódját, vagy valami hiba miatt nem tudom kinyitni, mint attól, hogy ellopják a pénzt... )
Olyan kérdésem lenne, hogy ti szoktatok széfet bérelni a szálláson, hogy a pénzt oda elzárjátok? Mivel most 2 hétre megyünk, nem örülnék, ha eltűnne már az elején a költőpénz....
szana-szét sosem hagytunk semmit, de én még nem hallottam ilyenről, h az apartmanból eltűnt volna valami. az azért más világ..
aki lop, az szerintem nem helybéli, és nem görög, de mondom, nem jellemző!
asszem van pékség, de most megfogtál mi a boltban vettünk kenyeret, reggelente mindig volt friss.. (Strand felé vezető úton)
minden szobához tartozik balkon, igen!
Na ennek örülök, hogy ez volt a legjobb szállásotok. Akkor nem lehet rossz
Mindennap takarítanak? Akkor azért ne nagyon hagyjunk elő értékesebb dolgokat? Hallottatok olyanról, hogy tűntek el dolgok? Akár ott az apartmanban, akár a településen? Amúgy mindenképp balkonos szobát kapunk bármerre néz?
Pékség van a közelben vagy inkább bolt?