Na igen, nekem is egy-egy repülős sziget volt az első és az utolsó. Ha szállást nézel Mykonoson, akkor kérdezz rá mindenképpen a transzferre (bár általában alapból szokott lenni), hogy ki tudjatok jutni a reptérre.
Tinost mi végül azért vetettük el, mert féltem attól, hogy az onnan induló hajók nem töltenek el annyi időt Deloson, mint a mykonosiak. (És szerintem ez valószínűleg így is van, mert figyeltem, hogy amikor Deloson voltunk, a mi hajónk érkezett elsőnek a szigetre és mi is jöttünk el utoljára. Az összes többi hajó később érkezett és hamarabb indult.) Meg azért is, mert Tinosra nekem nem lett volna elég annyi idő, mint a pici Mykonosra.
Első próbálkozásra 4 főre találtam júniusban szállást (Golden Beach Hotel & Apartments) 70Euró/nap áron, ami természetesen olcsóbb mint a mykonosi lehetőségek. Ez milyen árnak számít az ottani viszonyok között?
Tudsz valami korrekt helyet vagy környéket ajánlani? Ha már tanulom a görög nyelvet, akkor a helyben foglalás sem jelenthet problémát, de szeretnék ezzel minél kevesebbet foglalkozni.
Már egy ideje olvasgatom a fórumokat, gyűjtöm az infókat.
Ez lesz az 1. görögországi nyaralásunk, s a beszámolókat, illetve a hozzászólásokat olvasva, valamint ezeken felbuzdulva, rögtön bevállaljuk az egyéni szervezést.
Repülőjegyeink már megvannak: BUD-ATH-BUD 07.01-07.16.
Kykládokra szeretnénk eljutni, minél több szigetet megcsodálni.
Egyszerűen nem jutok dülőre. Minden nap más szigetbe "szeretek bele" /Mykonos, Paros, Naxos, Milos..../.
Amit semmiképp sem hagynánk ki az Santorini; és Athénra is hagynánk az elején vagy a végén 1-2 napot.
3-4 sziget a hajózásokkal + Athén szerintem beleférne.
Nem szeretném, hogy túl zsúfolt legyen a program, de csak a tengerparton sem üldögélnénk 2 hétig.
2 család, 5 gyerekkel utazunk. Tehát a strandolás is fő szempont.
Mi tavaly csináltunk egy hasonló Mykonos-Paros-Naxos-Santorini körutat, szintén két hét alatt. Ha már nézelődtél, akkor lehet, hogy találkoztál a beszámolómmal és a szigetekről készült fotóimmal, abban elejétől végéig nagyjából mindent leírtam az utunkról az első perctől az utolsóig. (Ha mégsem láttad még, akkor többek között itt elolvashatod).
Abban nehéz tanácsot adni, hogy melyik szigeteket válaszd. Vigasztaljon az, hogy nagyon nem tudsz mellényúlni, mert mindegyiknek megvan a maga varázsa. Ezért is olyan nehéz a döntés. Azért megpróbálok írni egy-két dolgot, aztán majd úgyis eldöntöd, hogy mi a jó Nektek.
Mykonos: ha nem érdekel Titeket túlzottan Delos szigete, és feltételezem, hogy 5 gyerekkel nem a régészet lesz a központi témája a nyaralásnak , akkor én talán ezt a szigetet kihagynám, mert ez kb. duplájába kerül a többi szigetnek és azért nem mondanám, hogy kétszer annyit ad.
Naxos lehetne talán a legjobb hely a gyerekeknek strandolni (bár nem tudom, hogy mekkorák) a sok homokos part miatt.
Ugyanúgy, ahogy Mykonosra azért mentünk, hogy Delosra átmehessünk, Parosnál is erős mozgatórugó volt nálunk, hogy a szomszédos Antiparost lássuk. (Más kérdés, hogy az végül annyira nem jött be, mint gondoltam.) A másik nagy vonzerő pedig azok a tipikus szép kis fehér kikládi falvak voltak Parosnál.
Santoriniről nem írok, az nálunk is fix volt...
Milos vonzereje a sok gyönyörű strand, de erről majd biztos írnak a többiek, akik ott jártak ill. sokat olvashatsz róla a Milos topikban.
Ami a többi szigetet és az ötletelést illeti, engem a Kikládokra még két útiterv vonzana vissza, az egyik az Amorgos+Kis-Kikládok út, a másik pedig egy Milos-Folegrandos-Sikinos-Anafi út. De ez egyelőre el van téve későbbre.
Ja, és még valami, ha Athént is szeretnéd, és amúgy is gyerekekkel mentek, akkor lehet, hogy max. három szigetet kellene csak betervezned. A négy sziget két hét alatt csak elég feszes programmal valósítható meg, olyan nap nincs benne, amikor egész végig egy strandon vagytok.
Nálunk az egész napos strandolás is úgy szokott kinézni, hogy megnézünk vagy 4-5 partot, és ebből azon a 2-3 helyen maradunk több időre, ami megtetszik. De ha pl. a gyerekek belemelegednek a játékba, akkor azt hiszem, hogy nem lehet csak úgy továbbállni.
Igen, olvastam a beszámolóidat, talán még előbb, mint itt a fórumon a hsz-okat. Szuper jól összeraktad a tavalyi utakat /is/. Részben innen merítettem a bátorságot ahhoz, hogy belevágjunk mi is.
Tudom, hogy mekkora munka, utánajárás, idő .... egy ilyen utat leszervezni. Eddig a nyaralásokat utazási irodán keresztül bonyolítottuk le. 2 repülős-városnézős hosszú hétvégét viszont saját szervezésben /gyerek nélkülit/.
A gyerkőcök már nem olyan picik /7-től 14 évesig/. Bírni fogják a strandolással egybekötött kiruccanásokat.
Végigolvastam ezt a topicot is a mykonosi árakkal együtt. Lehet, hogy nem "ér" annyit a sziget, amennyibe kerül, max. 1 napos kirándulás keretében Naxosról vagy Parosról, ha belefér az időbe? Delost úgysem venném bele. Így talán jutna idő Milosra.
Naxosról olvastam a szeles - hidegvízű strandokról is. Viszont a képek gyönyörűek. Meg Paros is!
A költségvetésre is oda kell figyelnünk. Nem szeretnénk /vagyis szeretnénk, de nem tudunk/ milliókért nyaralni. A hajó- vagy kompjegyek és az autóbérlések így is megdobják majd az árat.
Most az autó foglalásnál tartok (Naxoson már lefoglalva!). Krétán a múlt évben megbántuk, hogy nem béreltünk minden napra autót. Santorinin még gondolkodom, hogy csak 3-4 napra foglalok autót és a többi nap (Fira, Oia) pedig tömegközlekedünk.
Az utolsó napi szállásunkhoz (Fira) elég borsos áron (100 euró) jutottam hozzá, de zárásként az utolsó napot csak Firaban vagy Oiaban tudtam elképzelni.
Az antiparosi kiránduláson még töröm a fejem, mert Verka leírásában nem nagyon lelkesedett érte, vagy lehet Ő is tud rossz passzban lenni?
Tudom, hogy sokféle variáció megfordult a fejedben a szigetválasztáskor, de már nem emlékszem - és most hirtelen nem is találom -, hogy hogyan juttok el Santorinire. Ez az irodás foglalásod talán?
Szia Jenike!
Nekem tetszik az összeállításod. Santorinit nem fogjátok megbánni, abban biztos vagyok. A Naxos-Paros 3-3 éj nagyon kevés. Ezekkel mindig az a baj, hogy az első nap már el is megy az odautazással, aztán jön ez első éj, második nap megnézel, amit tudsz, második éj...harmadik nap megint igyekszel sok minent megnézni, harmadik éj...és negyedik napon utazol valahova máshova, a kompok késnek, stresszes az egész, így a valóságban a 3 éj - 4 napból, csak 3 éj, de két nap marad. Kár, hogy nem volt lehetőségetek ezeken a szigeteken is pár nappal tovább maradni.
Remélem, majd írtok jó kis beszámololót, a Kikládokról mindg nagyon szívesen olvasok.
Üdv
Az antiparosi kiránduláson még töröm a fejem, mert Verka leírásában nem nagyon lelkesedett érte, vagy lehet Ő is tud rossz passzban lenni?
Jenike
Tud, de nyaraláskor nem szokott.
Viszont légyszi, ne hagyd magad befolyásolni azáltal, hogy nekem mi tetszett vagy nem tetszett! Nem vállalom a felelősséget, utólagos reklamáció meg pláne kizárva. Meg tudod, Nektek pl. nem jött be az Agia Triada sem Krétán, ami meg nekünk nagyon-nagyon, szóval nincs recept semmire sem, meg két dolog két különböző időpontban is mutathatja más-más arcát.
Antiparosról írok akkor egy kicsit bővebben: tetszett, tényleg, és nem bántam meg, hogy átmentünk. De azt tényleg jól érezted az írásból, hogy nagyon-nagyon nem lelkesedtem érte. Szerintem azért, mert túl sokat vártam a strandjaitól.
Én úgy készültem rá, hogy ott majd milyen hajdeszép strandok lesznek. Én nem tudom miért, de valami neten olvasott anyag ezt ültette el a fejemben és a képek, amiket találtam, azok is nagyon tetszettek. Aztán odamentünk, és valójában tök átlagos strandok voltak. Az volt a fura bennük, hogy tényleg olyanok voltak, mint a képeken, csak éppen a valóságban nem mutattak olyan jól. Nem tudom ezt jobban megmagyarázni.
Talán túl jók voltak a fotók, amiket előzetesen nézegettem, pedig én mindig igyekszem vigyázni arra, hogy ne a jó fotósok képei alapján döntsek, mert azok nagyon félrevezetőek tudnak lenni. Főleg a strandoknál. (Amikor valaki fotós szemmel fényképez, akkor azt nézi, hogy a kép szép legyen és emiatt hajlamos lehet a valósághűséget is feladni. Ami nem baj, mert a fotózás művészet, de ha úticélról kell dönteni, akkor - engem legalábbis - nem a művészi képek érdekelnek, hanem a hely a maga valójában.) De így is az volt, hogy amit kép alapján kinéztem, hogy szépnek tűnik, az a valóságban kb. ennyi hatást váltott ki belőlem: "ja, ez az?".
Egyetlen kivétel volt, a Faneromeni beach! Ennél viszont senki nem mondhatja, hogy nem lelkesedtem, mert az nagyon tetszett! Szóval már csak emiatt is simán megérte volna átmenni a szigetre - nekem legalábbis. Annak a víze eszméletlen gyönyörű volt, teljesen odavoltam érte! Ami ott rossz volt, hogy kicsi az az öböl annyi embernek... Azért is nem maradtunk sokáig, mert az a 10-15 ember megtöltötte az egészet és nekünk az már sok volt...
Viszont ez az egész nem jelenti egyáltalán azt, hogy maga a sziget ne lenne jó. Csak nem a strandok miatt kell menni. Illetve még az is lehet, hogy pl. a sziget másik oldalán, ahol mi nem voltunk, vannak szép partok. Fene tudja. Gondolkodtunk rajta, hogy átmegyünk, de aztán elvetettük. Arra gondoltam, hogy ha ott valami eszméletlen gyönyörű hely lenne, akkor arról csak tudtam volna előzetesen, elég sok anyagot gyűjtöttem. (Mert azért szerintem önámítás azt gondolni, hogy egy ilyen sokak által látogatott országban van még senki által fel nem fedezett álomstrand... még a kevésbé látogatott szigetekre is nagyon sokan mennek, szóval a neten a legszebb dolgokat simán meg lehet találni.)
A lényeg, hogy amiért érdemes lehet átmenni, az a barlang, a kikötő, ahol lehet sétálgatni a kikládi házak között, a finom polip... meg a Faneromeni beach... (Csak mondjuk elő- vagy utószezonban, amikor az ember egyedül lehet ott... )
A Mykonosra való áthajózás más szigetről az jó terv, főleg, ha Delosra sem akartok menni, mert akkor sztem marad elég idő Mykonosra. Az a rövid program, amit szoktak csinálni, hogy előbb pár órát Mykonoson, majd két órát Deloson tölt az ember, az engem arra emlékeztet kicsit, hogy "aki sokat markol, az keveset fog". Igazából mindkét helyen elmondhatja, hogy járt az ember, de nincs idő átérezni a lényeget, pár óra olyan hamar elrepül... De úgy emlékszem, hogy pl. Andiéknak Naxosról átmenve 6 órájuk volt Mykonoson, az már pont jó a városra.
Majd kíváncsi leszek, hogy végül milyen döntést hoztok, milyen útiterv alakul ki, ha van kedved írni róla, akkor Andihoz csatlakozva mondom, hogy itt örömmel vesszük!
Igen, ez teljesen igaz. Én is mindig úgy kalkuláltam a napokkal, hogy eggyel kevesebb nap, mint éjszaka, hogy tutira beleférjen minden, ami fontos. Egyébként emiatt az utazósdi miatt egy ilyen szigetes kirándulás több időt is igényel, mint ha egy helyben van az ember, mert ezekre a köztes napokra nem igazán lehet komoly programmal készülni.
A terv amúgy szerintem is jó, csak valóban Naxosra és Parosra jó tervet kell csinálni. Végül is mi csak két éjszakát töltöttünk végül Paroson, és még Antiparos is belefért. (Igaz, ehhez az kellett, hogy este 10 körül ment a kompunk, tehát az utazós napunk is egész nap volt.)
De szerintem a tervezés nem lesz gond, ha előre kinézi az ember a legszebb helyeket, akkor ott már nem lesz olyan hiányérzet, hogy még ezt vagy azt is meg akarja nézni. Legalábbis nálam így van.