Nem, nincs díj seholsem. Nem is autópálya az a zöld jelzésû út, illetve pontosabban: nem a mi fogalmaink szerinti autópálya. Mindenesetre az az út, ahol a legjobban lehet haladni Krétán. Általában kétsávos (néha kiszélesedik három v. négysávosra, emelekedõk vagy városok közelében), a szélein leállósávval, amit gyk. ugyanúgy használnak, mintha normál sáv lenne, a lassabban haladók ott mennek. A hivatalos sebességhatár 90 km/h.
Egyébként rendõrrel nemigen találkoztunk a két hét alatt, egyszer láttuk, hogy az út szélén mértek és fényképeztek talán Fermában vagy valamelyik környékbeli településen. Éppen 70-nel mentünk (40-es táblák vannak arrafelé a falvak elején kitéve...), úgyhogy kicsit meg is ijedtünk, de nem volt gond, szerencsére. Mondjuk azért ez nem volt jellemzõ, inkább igyekeztünk betartani a határokat, a New Roadon is maradtunk ált. a 100 körüli tempónál. Jellemzõen úgyis nézelõdtünk mindenhol, hiszen elõször jártunk arrafelé, úgyhogy inkább kényelmesen gurultunk. A hegyi utakon meg nincsenek sebességhatárra vonatkozó táblák.
Ne aggódj! A sárga jelzésû utakon is nagyon jól lehet haladni! Jellemzõ volt egész Krétára, hogy ahol aszfaltozott út van, az az út jó! Nem olyan, mint itthon! Kátyút, gödröket stb. alig látni. A hegyekben is olyan sima és jól járható utakat építenek, hogy lehetne tõlük tanulni! A szakadékoknál az éles kanyarokon, a bukkanókon és a meredekségen kívül mással nincsen baj, az út minõsége önmagában jó. Sok helyen láttunk útépítési munkálatokat, vagy földutat aszfaltoztak le, vagy a már meglévõt szélesítették ki. Sõt, olyan is volt, ahol meglepetésünkre a térképen földútnak jelzett utat azóta már leaszfaltozták. Szerintem nagy hangsúlyt fektetnek erre, nagy a különbség a magyar utakhoz képest...
Semmiképp nem szeretnénk elszáguldani vmi szép látnivaló
mellett!
Nyugisak és bámészkodósak vagyunk
Ha útmentén vmi szép partot látunk és megkívánjuk a fûrdõzést,meg lehet állni és csobbani Kocsit biztonságban ott lehet hagyni az út
szélén,míg lemegyünk a partra
Igen, nyugodtan meg lehet állni, és ott lehet hagyni a kocsit! Mindenki így csinálja! Olyan kocsit is láttunk, amelyiket lehúzott ablakkal hagytak ott a parton, a tulaj meg valahol lent fürdött nyilván.
Egyébként onnantól kezdve, hogy full biztosításod van a kocsira, szinte mindegy, hogy mit csinálsz vele. Amikor eljöttünk tegnap, a reptéren hagytuk a kocsit, az autókölcsönzõs azt mondta, hogy a kulcsot csak tegyük be a lábtörlõ alá, ne törõdjünk semmivel, ezt így szokták csinálni, szóval ottmaradt a kocsi nyitva, és kész... Nyilván ez a bevett szokás, a reptér környéke tele van otthagyott autókkal. (De valószínûleg azért hamar begyûjtik õket az autókölcsönzõs alkalmazottak, láttunk ott cirkálni egy-kettõt, és a mi kocsink már félóra múlva nem volt ott, ahol letettük.)
Nem volt GPS-ünk, és bár a térképpel volt egy-két malõrünk, de csak az elhagyatottabb helyeken, és nem tudom, hogy a GPS-szel ezt ki lehetett-e volna védeni, mert nem az volt a baj, hogy a térkép nem volt jó, hanem az, hogy földút vagy nem földút. (Nem tudom, hogy a GPS ilyen esetekben hogy viselkedik.)
Én egyébként még itthon vettem egy Kréta térképet, mert nem tudtam ellenállni a kísértésnek az utazás elõtti lázban, amikor megláttam az egyik nagy bevásárlóközpontban. Sok helyen olvastam, hogy nem szabad itthon venni, hanem kint kell, mert nem olyan jó, nem olyan pontos stb., de nem volt vele gondunk, így aztán kint nem is vettünk, ezt az itthonit használtuk.
SZIA HASPÓK!!!Örülök,hogy épségben és olvasom:élményekkel telve értél haza!NA?Fürödtél Makriban???Visszamennél te is arra szivesen?Nagyon sokat gondoltam rátok,drukkoltam,hogy minden klappoljon!!!
Szia!A kérdés nem volt egyértelmû...Panormo Herakliontól nyugatra,Rethymnotól keletre kb.20km...
Köszi!
Azt hiszem Knossosba menet felkeressük
Gabako | #78423 | 2008-08-24 12:56:52 | Egy "pici" élmény
Na sziasztok Krétások. Sajnos tegnap megérkeztünk...asszem mindenki nevében mondhatom, hogy kevés volt. Hosszú beszámolót ne várjatok, de azért egy pár sort írok, a kérdésekre persze majd válaszolok...ha tudok
Utazás sirály volt, a gép pontos. A buszozás egy horror, de akkor még a 2.5 óra a nyaralás kezdetét jelentette. Achlia apt nagyon szép, bár sós a medence víze, de kellett nagyon, hogy legyen. A fiam imádta. Kilátás a tengerre, 2 szoba..szóval szuper. Achliában van egy jó kis strand, de ott csak egyszer voltunk, mert Makriba jártunk, ami viszont kiváló. Makri amúgy egy aranyos kis üdülõ-település, nem zsúfolt, fantasztikus stranddal. Itt ragadnám meg, hogy hálát regéljek annak, aki az Italian restaurantot ajánlotta. Minden másnap ott ettünk, mert hatalmas adagok, finom ételek és normális árak..ja és minden alkalommal egy üveg bor ingyért.. Mellette a Votsaló volt a kedvenc, mert ott több görög kaja volt.
Idõjárás: nappal 44 fok volt napon (11 óra körül), éccaka szintén 11 körül meg 20-23. Mégsem volt annyira hûvös, mint itthon..sõt. Szélnek csak a hírét hallottuk, egyszer egy fél napot fújdogált csak...amúgy meg nyema (ahogy a bolgárok mondják a garanciára..de ez egy másik történet)
Akkor egy pár sor azokról a helyekrõl, amit meglátogattunk...
Makri és Achlia már volt. Ierapetra: a sétánya szép, hangulatos, de maga a város annyira nem fogott meg, Napoleon házát meg véletlen séta során fedeztük fel..az sem egy érdekesség. Szóval tipikus görög „nagy”város. Nekem kb 6 pontot ér meg
Myrtos: tündéri hely, tipikus görög település, mindenkinek látni kell. Szerelem elsõ látásra. Séta, hami, és élvezkedés...ez maga Myrtos. 9 pont
Vai: hát akinek nem tetszett, azt nem értem meg. Híre sincs a Tõzsér féle busz tömkelegnek, por és kipuffogó felhõknek. Csodálatos pálma erdõ, és gyönyörû tenger.
Egyszerûen imádtuk..és a behajtónál áll egy bácsi, aki a krétai minibanán legjavát árulja...vettünk is 3 kilót, tartott vagy 2 napig. 9 pont
Kato Zakros: tündéri hely, pár tavernával (hatalmas gyrossal és görög kedvességgel), kavicsos tengerparttal, és az odavezetõ út szépségével egy 9 pontos hely a 10-bõl.
Elounda: hát, ha valamire, akkor erre az a szó illik, hogy beszarás. Az oda vezetõ út lenyûgözõ, maga a városka tökéletes, gyönyörû és hangulatos. Ez a görög falvak, üdölõhelyek netovábbja. Nekem ez volt a 10 pont sõt..11. Spinalonga megrendítõ és szép, azt mindenkinek látni kell.
Agios Nikolaos: sok idõnk nem volt, de a lényegét láttuk. A belsõ tó valami hihetetlen, és egyedül álló szépségû.Ott frappézni kell, és álmodozni. Sok idõnk sajna nem volt bejárni, de amit láttunk az szuper volt. 9 pont
Kritsa: egy tündéri ki hegyi falu, ahol szõtteseket alkotnak a helyiek, a bácsik fotogének, a nénik szorgalmasan „horgolnak”.. a falu is helyes. 8 pont
Mohlos: ha a partja olyan lenne, mint Eloundáé, akkor ez is 11 pont lenne, de így „csak” 10. Minitelepülés, hihettelen bájjal, az odavezetõ út meg lélegzetelállító. Egy hibája van...a sok francia..)
Sitia: a „nagyvárosok” közül ez tetszett a legjobban, a maga sétányával, fehér házaival, kilátásval az erõdbõl...jaaa és itt fújt egyedül a szél. ez is 9 pont.
Na és Chrissi: nem értem, hogy ide miért nem akartatok elmenni. Ez maga a mennyország. Már akinek „csak” a táj szépsége elég. A tenger olyan szép, hogy olyant csak Seychellesen láttam, a fehér homok a karibi térséget idézi. A partja „mókás”, mert nem látni, de elég sziklás, amik élesek is. Szegény fiam el is vágta a talpát. A partja, meg millió kicsi kagylóbó, csigából áll. Egyszerûen hihetetlen élmény volt. Bántam volna, ha kihagyom. 10 pont (vagy inkább 100)
Hogy ezek után mégsem lesz Kréta a legkedvencebb szigetem? Sõt a kemény versenyben az utólsó helyre szorult (Agistri, Kos, Rhodos, Leros, Patmos, Nissyros, Santorini, Hydra, Kalymnos, Lipsi, Korfu, Halki, Symi, Paxos mezõnyben) az nem jelent semmit. Vissza fogunk térni, csak máshova. De mégis miért? Hát nekem túl nagy, túl sok túristával, és olyan dologgal, ami más szigeteken elképzelhetetlen volt: szemét a tengerben..na nem zavaróan sok..sõt, relatíve kevés...de volt. A táj és a városok sem ragadtak meg annyira, mint a többi szigeten. De ismét mondom..ez nem jelent semmit, mert gyönyörû, csodás és mindenkinek ajánlom, mert Krétát látni kell..és nem is egyszer.
Fotók lesznek, de (elnézést a reklámért) javasolnám a párom honlapját, mert ott a képek normális méretben vannak. Sajna itt a hellaszon kicsit túl kicsit a képek..szerintem
Ott van még több régebbi görök és egyéb kép is: www.mocheraniko.eoldal.hu
SZIA GABAKO!!!Örülök,hogy te is épségben..!!!!UGYE,MEGMONDTAM!!!Az Italianban ettünk,ajánlottam,hála istennek,nektek is bejött ugyanúgy,ahogy Makri strandja,jajjj,de jó,hogy nem beszéltem marhaságokat,már más is meg tud erõsiteni!!!Örülök,hogy jó volt,remélem,majd egyszer mi is visszatérünk arrafelé,ha megérjük,mert nekünk is Makrin volt életünk legszebb 12napja!!!
Amúgymeg...jahát,kérem,aki a Seychelles-szigeteken járt már és ennyi más szép helyen,annak persze,hogy nem nagy szám ez a Kréta,de nekünk sajna nem volt viszonyitási alapunk,csak álmodozhatunk ezekrõl a csodaszép helyekrõl,amikrõl irtál,kedves Gábor!Nekünk Kréta volt a csoda,sokminden miatt,de legfõképp az anyagiak...persze,ezt nem sajnálatból irom,csak viszonyitásképpen.DE azért remélem,nem volt olyan borzalmas ez a Kréta...