Szeretnék kicsit segíteni, de tényleg itt érdemes beszélni erről. Én azt mondom, hogy ha ti nem hiszitek el, hogy menni fog, akkor a gyerek nem is fogja bírni. Ne sugalljátok neki, hogy ő ezt nem bírja, ne érezze a rajtatok soha. Tegyetek úgy, mintha totál természetes lenne, hogy most egy napot autóztok. Azért merem mondani, mert tapasztalatból beszélek. Mi is két kicsivel megyünk, a kisebbik most nem egészen 3 éves és a 3. nyaralását töltötte lent, azaz levittük 9 hónaposan is.
Szerbiában és Macedóniában az autópálya mellett sok olyan kút van, ahol van kis játszótér, merem mondani, hogy csodákat tesz. És nálunk nagyon bejönnek a meselemezek, vettem idén egy halom Hohohorgászt, még mi is élvezettel hallgattuk, vagyis dőltünk a röhögéstől itt-ott
Mi idén egyébként a határtól indultunk, ott aludtunk. Hajnali 4-es indulással negyed 2-kor beléptünk Görögországba és este fél 6-ra értünk Pargára. Mi azt valljuk, hogy nem érdemes éjjel menni a gyerekek miatt, ha fáradtak, alszanak nappal is, a sofőrnek pedig sokkal jobb. Mi sokkal kevésbé fáradunk el így. Próbáltunk első évben este 9-kor indulni, nekünk az nagyon nem jött be, mosott k...-ként értünk le másnap kora délután. Szóval inkább a hajnal.
Másfél évesen még nekem se maradt meg egyik gyerekem se az ülésében, csak ha éppen aludt. Kénytelen voltam az ölemben utaztatni őket (nem követendő példa!!!), ahol tökéletesen elvoltunk olyan dolgokkal, amiket az ülésében ülve is lehetett volna csinálni: képeskönyv, bábok, rajzolás, nézelődés. Lehet, hogy mi ezért is kaptunk rá az éjszakai autózásra, olyankor legalább be voltak csatolva. Most már megvannak ébren is a helyükön, de most is szívesebben autózunk ilyen hosszúakat éjjel. Aki nem próbálta, lehet, hogy érdemes, mindenkinek más jön be - felváltva tudunk vezetni és pihenni a párommal. Szegeden szoktunk megállni fürdeni (nekünk az már 5 óra autózás), vagy Palicson az állatkertben (naaagyon szééép kis állatkert) fárasztjuk le jól őket, és este indulunk onnan tovább. Hajnalra-délelőttre a tengernél van az ember, ott fürdés, déli alvás idején pedig át lehet érni Pargára.
De tényleg mindenkinek máshogy jobb, nekünk így kimarad mindeféle nyűgösködés, teljesen kipihentek másnap, mi ugyan több kávét kell hogy igyunk, de inkább én legyek nyűgösebb, mint ők, én már felül tudok rajta kerekedni, ők nem. Azért irigyelek ám egy kicsit mindenkit, aki nappal tud autózni a csemetéivel
Halaszer! Talán azért megy nekünk, mert olyan helyen lakunk, hogy gyakorlatilag szinte mindenhová kocsival kell menni. Az elejétől fogva megszokták az autót, és hogy be vannak kötve. Mindig. Én ebből nem engedek. A kicsi pár hetes korától esőben-hóban jött velem az oviba a nagyért, ő is megszokta. Amúgy elég nyüzsgősek, én se nagyon értem, hogy ebédnél állandóan izegnek-mozognak a széken, fekszenek, felrakott láb, törökülés, sőt, felugrálnak az asztaltól, állandóan vissza kell őket normálisan ültetni (mert abból se engedek), kocsiban meg nagyon jól bírják a hosszú utat. Mondjuk az autósülések azért elég kényelmesek, az biztos. Szerintem az is benne van, hogy tudják, hogy hová megyünk, és felfogják, hogy a tengerparti nyaralásnak a hosszú út az ára. Mi még ezt megspékeljük azzal, hogy pár naponta továbbmegyünk, de arra fektetjük a hangsúlyt, hogy ez milyen izgalmas, és így tényleg az is .
Nem tudom, mitől lehet, de mi is rengeteget (és szívesen) utazunk, a fiam 3 hetes volt, amikor először utaztunk vele a nagyiékhoz, akik tőlünk 500 km-re laknak, akkor még 8 órás út volt... és mivel nagyiék ilyen messze vannak, megszokták ők is a nagy utakat. De mindkettő már picinek úgy volt, hogy nyugodtan elvoltak kézben, vagy kinn a babakocsiban, szinte akárhogy-akárhol, csak az autósülésben nem. Vannak ilyen gyerekek. Választhattam, hogy vagy megállás-kiszállás, vagy sírás, vagy ölben utazás, vagy csak akkor utazás, amikor alszik. Nagyiékhoz úgy megyünk, hogy péntek oda, vasárnap vissza, így nem nehet éjszaka, kénytelen voltam hát ölben utazni velük Most már nincs gond nappal se, azóta épültek autópályák, így 2-3 óra alvás után 2-3 órát ébren és ülésükben utaznak. Egy 6-8-18 hónapos még azt sem érti, hogy 5 perc múlva kiszállhatna, nem lehetett rájuk szóval hatni. Most már lehet szerencsére
Minden gyerek más, mindnek más a jó (a néhány alapszükségletet leszámítva), de ez (is) a jó bennük
Sziasztok!
Ne haragudj,de amikor válalkoztál az utazásra akkor is tudtad,hogy ott lesznek a gyerkőcök!
Azt mondják,a hozzáértők bizonyos kor alatt fölösleges gyermeket nyaralni vinni,mert nem emlékszik majd rá és rossz is neki,de sokan mégis megpróbálják,mert vagy nincs kire bízni vagy nem is akarják.
Remélem ,hogy pl. nektek sem lesz probléma ,de szerintem sem gyermeket sem állatot nem jó ilyen hosszú útra vinni, nagyon sok felnőtet is megterhel...
Egyébként van néhány kút ahol van játszótér és viszonylag nagyobb tér ahol lehet szaladgálni,ugrálóvár........
Jó utat és kellemes nyaralás mindannyiótoknak!
Zolee!
Köszi a tanácsokat. Végül én is úgy gondoltam ki, hogy 2 tanknyi szerb dínárt váltunk majd a határon. (oda - vissza)
Pontosan tudtuk, mire vállalkozunk. Épp ezért olvasgatok előre, hogy a lehető legkevesebb meglepetés érhessen.
Te se haragudj, de szerintem nincs gyereked. (vagy meglepődnék, ha igen ) Nyilván nem fognak majd emlékezni. Nem tudom, hány éves vagy, de te pl mindenre emlékszel, ami 10 évesen történt veled? Nem!? Akkor a "hozzáértők" elmélete szerint, amik már elhomályosodtak az emlékeidben, azok FÖLÖSLEGESEK voltak!? Tovább megyek. Mindenre emlékszel, ami tavaly történt?...
Ráadásul nekem nem az a legjobb a nyaralásban, hogy visszagondolok rá, hanem hogy készülök rá, és hogy ott vagyok. Persze ehhez az kell, hogy nem tudunk minden héten külföldre menni. De 10 éve minden nyáron eljutunk. Nem tudnám elképzelni a gyerekek nélkül...
Timur | #151049 | 2010-09-02 14:11:12 | Válasz a #151019. hsz-ra
Nem irigyellek, nekünk szinte születése óta (2005.01.) amikor beül az ülésébe megszűnnek a gondok. Eljátszik, nézelődik és 10-20 perc után már szunyál is. Éjszakai autózásnál szinte nem is tudjuk, hogy ott van. Úgy alszik, mint otthon. Persze, ha folyó ügyek vannak, akkor megállunk, de az autópályán azért erre van kulturált hely. Jó utat!
Értem Én,csak nem értek egyet!
Egy 1 éves gyerkőcnek még nagyon gyenge az immunrendszere. Sokan vágnak neki kis gyerekkel az útnak autóval, csak Én nem tenném!
Saját vélemény! Esetleg repülővel,de az meg sok pénz.... tudom Én.
Csak elmondtam a véleményem,de biztos jól fogják magukat érezni a gyerkőcök is,csak nembiztos,hogy nekik annyira különbözik a Balcsi és az Égei -tenger,mert nemhiszem,hogy ugyanazokat a dolgokat értékelik a nyaralásban,mint egy idősebb ember. Lehet,hogy jobban örül egy kisgyerek egy közeli nyaralásnak,ha olyan dolgokat tud csinálni ami egy ilyen korú gyermeknek örömet okoz.
Ettől még nem lesz rossz egy szülő,csak hozzáértő emberek nem javasolják a kicsiknek a hosszú utat, ilyen-olyan megfontolásból.
Utasbiztosítást, szerintem kössetek.
Egyébként Énis nehezen tudnék lemondani Görögről,csak másképpen látom ezt a dolgot!
Persze csak nagyon kicsikről beszélek.... 2-3 éves kortól már más a helyzet,szerintem.
Na remek! Jól átdobták amit írtam! Bírom az ilyet!
Az autóval görögországba topicon kezdtük........
Az utazás gyerekkel témában nem vagyok túl tájékozott,csak a véleményem mondtam el.............
Remélem ezt nem helyezik át a férfi témák topic-ba vagy máshova!
Véleményem szerint egyszerübb a nyaralás ha a gyerek életkora 6 hónap és 1év között van, még ül, és alszik a babakocsiban, mig egy 2 vagy 2 és fél éves már a saját lábán megy, de hamar elfárad, már nem akar kocsiban ülni, stb.
Például mi az egyéves kisfiúnkkal görög körúton voltunk de nem nyafogott annyit mint két év múlva Thassos szigetén, ahol pedig sokkal lezserebb volt a programunk.
Érdeklődnék mindenkitől, hogy van-e esetlegesen Görög-Magyar, Macedón-Magyar, Szerb -Magyar, Angol-Magyar vagy Német-Magyar Szülői nyilatkozat (engedély) formanyomtatvány formájában 18-éven aluli gyermek külföldi utazásához. Valószínűleg viszünk magunkkal egy 18 év alatti gyerkőcöt aki nem a mi gyerekünk és nem szeretném, hogy ennek hiánya miatt szórakozzanak velünk.
Az unokám (6 éves) tavaly kétszer is volt velünk, de senki nem kérte ezt a bizonyos szülői engedélyt (közjegyzővel hitelesítve) természetesen. Persze ez tavaly volt, egyébként valamelyik honlapon, talán egyik utazási irodánál láttam ilyet.
Véleményeket kérnék olyanoktól akik már voltak 1 éves gyerekkel AUTÓVAL görögföldön, mennyire érdemes-nem érdemes, mire kell figyelni, hagyjuk ki inkább menjünk jövőre, stb.