Szisztok!
Szia Pontikos és Anyuci68!
Lemaradtam egy pár napot, de én is elmondom a szállással kapcsolatos tapasztalatainkat.
Nekem is hasonló tapasztalataim vannak, mint Pontikosnak, eddig mi is szerencsések voltunk szállásügyileg, mindig szép, tiszta és "állattalan" apartmant kaptunk (csak azt a fránya emeletet nem kaptuk meg soha )
Persze olyan eset volt (tavaly), hogy zárlatos lett a rezsó, leverte az áramot, nem volt kb. 2 óráig, de a tulaj megjavította, aztán pikk-pakk kicserélte a rezsót és minden ment tovább.
Szóval mi is mindig a katalógusban leírtaknak megfelelő és a katalógusban látott szálláshelyekkel találkoztunk.
Itt jegyzem meg, hogy én sem favorizálom az irodát, de az ár/érték arány mindig megfelelő volt számunkra.
Most utazunk velük először busszal, hát kíváncsi leszek... egyébként ez lesz a második buszos utunk.
(Először 1998-ban a Jorgos Travellel voltunk Korfun busszal, az kemény volt az odaút 24 óra, a visszaút 36 óra. Kétszer döglött be a busz. Ezek után gondoltuk, hogy busszal soha többet, menjünk Krétára repülővel. Befizettük, majd becsődölt az iroda, azóta is ott nyugszik 180ezer Ft-unk. )
Relax, látod, ezt csípem, hogy neked már kijutott rossz is, mégsem adtad föl. Bízom benne, hogy idén jobb tapasztalatot szerzel buszozás terén (én egyébként minden évben megfogadom, hogy soha többet, mert egyre inkább elfáraszt, de inkább a busz évente -kopkopkop-, mint kétévente egy repülés ).
Zárlatos rezsónk nekünk is volt, és ennek örömére áram sehol... (Nem Lesboson jártál?)
Pontikos, így van, ahogy mondod, nem vagyok egy feladós fajta és az ilyen apró hibák, hiányosságok sem tudják elvenni a kedvem, ha olyan környezetben lehetek, mint Görögország. Találjanak rá megoldást, aztán felejtsük el!
Nem Lesboson volt (az sem lett volna rossz ), hanem tavaly Dél-Krétán, Makrigialoson. Sőőőt, hogy tovább menjek, volt még egy másik kellemetlen dolog is, ami nem igazán a szállás hibája volt, hanem a szomszédos épületé. Az apartman egy mirelit bolt szomszédságában volt és a szállásunkkal egyvonalba esett a bolt hűtőberendezéseinek a motorjai és az egész elektromos rendszer. Első éjjel nem igazán aludtunk, mert a sok berendezés felváltva zendített rá, mintha egy repülőgép akart volna felszállni a szobánk elöl. Na az elég bosszantó volt, de másnap reggel (meg sem vártuk az idegenvezetőt), előkaptuk a tulajt, hogy találjunk ki valamit, mert ez így nem mehet tovább. Adott egy másik szobát, átcuccoltunk, aztán folytattuk a nyaralásunkat tovább. Felesleges lett volna totálisan felhergelni magam, inkább a megoldásra törekedtünk.
Mivel egyik iroda sem tökéletes, mindenhol adódhatnak kellemetlenségek (hol alagsori szoba, hol állatkák, hol rosszul záródó fürdőszoba ajtók stb.) ezért nem írtam le az irodát.
Jaaa, Pontikos tetszett ez a megfogalmazásod, hogy: "az Aeolus önálló utazókat szervezetten utaztató iroda" Pontosan így van.
A másik, ami miatt többször is választottuk ezt az irodát, hogy a szezon elején és végén a gyerekeket ingyen, illetve csak a reptéri illeték áráért utaztatja. Mi már kétszer voltunk úgy velük repülővel, hogy a kisfiam útja 24.000,- Ft-ba került.
Ebből látszik, hogy mennyire nem vagyunk egyformák. Egyébként csak az irodát írtam le, de fel nem adtam, Görögország természetesen nem esett ki a pikszisből. Minden évben szinte csak azért gürcölök, hogy el tudjunk utazni kedvenc országomba. Csak nem az Aeolussa, ennyi a különbség.
Hát,tudjátok,olyan ez a dolog,mint minden az életben.Aki már megvágta magát az éles késsel,az óvatosan,vagy egyáltalán nem nyúl hozzá.Akit csak megkarcolt,az még bátran vagdos...szóval szépen hangzik,hogy nem hagyom elrontani a kedvemet,de van az a pont,amikor már a világ balekja vagy,ha nem állsz a sarkadra.
Mert az utazás során is vannak kényelmetlenségek-ilyen szerintem az a rezsó,amit a tulaj kicserél,és másnap még kedvesebben szól hozzátok. Ilyesmi mindenkivel sok előfordul,csak szinesiti az emlékeket.Aztán vannak a kellemetlenségek-amik már több napig megkeseritik az életet,talán soroljuk ide az emelet-alagsor problémáját.
Aztán vannak olyan higiéniai problémák,amik már a Görögország-érzés mellett sem törpülnek el.Ilyen szerintem a csótány és az egér.
És van az átb..../bocs!/kategória...Mert azért megnézném azt az utastársunkat,aki egy évig dolgozik azért,hogy elrepüljön 2 hétre Krétára a családdal,kinéz egy jó kis szállodát,befizeti a néhányszázezer forintot,és mikor odaér,beteszik egy baromira lepukkadt,dohos,penészes lyukba,ahol a fürdőajtó beakadt a Wc ülőkébe,stb.Szóval megnézném azt,aki ilyenkor azt mondja,nem baj,nem hagyom elrontani a kedvem...mi törekedtünk a dolog megoldására,felhivtuk a telepitett idvezt,hogy bocs,de nem erre fizettünk be!Ő meg mondta,hagyjuk már aludni,mert nagyon fáradt...tovább törekedtünk,igy a megérkezéstől számitott 6 óra mulva elvittek minket abba szállodába,aminek a fényképe a kezünkben volt.4 család szeretettel gondolt az alatt a 6 óra alatt a bőröndjein ülve az irodára...
Szerintem helyetted senki nem tudja eldönteni, hová szeretnél utazni, és kivel lenne a jobb ...
Ha mindent visszaolvasol az ide vágó topikokban, mindkét hely és iroda mellett lesznek érvek pro és kontra. A többi rajtad múlik.
Sziasztok! Köszönöm a sok Aeolus hozzászólást. Talán fele-fele arányú a rossz és a jó vélemény. Mivel mi már lefoglaltuk, sok választásunk nincs. De próbálunk jól kijönni a dologból Ma már beléptünk a 100 nap alatti utazási indulásba. Jól fogjuk érezni magunkat:)))) Elég önállóak vagyunk, így a fakultatívokat megoldjuk. A tenger a lényeg és a jó idő!!!!
Kötött idén valaki online utazást az Ibusznál? Ha igen, megosztaná velem a tapasztalatait? Egyedül utazóknak ennél az irodánál fizetni kell az egyágyas felárat? Mert én ahogyan láttam nem kell...
Előre is köszönöm!!
Próbáltál már így foglalni? Vagy írtál nekik, esetleg felhívtad őket?
Én az előbb megpróbáltam árajánlatot kérni (foglalni)1 főre, de nem tudtam.
Mindig előugrik egy ablak, hogy "kisebb a létszám, mint a minimum létszám (2)".