Szerintem kicsikarni semmiképpen sem érdemes , 50 főnél oda kell ballagni korábban, megkérdezni, hogy tudnak-e, és mikor tudnak nektek annyi helyet fenntartani, és megkérdezni, tudnak-e valami kedvezményt biztosítani esetleg. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy 50 főre az, hogy kb. egy időben legyen kész a kajátok, mindenkinek legyen, amit enni szeretne, ad hoc nem biztos, hogy összejön (főleg, h nyilván más vendégek is lesznek).
Végigolvastam 2014 óta a összes bejegyzést Ami a parton van elhagyatott bár és szórakozóhely még ahogy olvastam most is üresen áll? Arrafelé van a strandröpipálya is ha jól emlékszem. Kinek milyen tapasztalata van a tavernákról, 50 főnél ki lehet azért csikarni 20% kedvezményt nem ?
Ha már zeus, az irodájuk melletti Il Mare étteremben tuti elfértek. De emellett a főút mentén és a platános strandon is találtok nagyobb tavernákat.
Strandröpipálya van, ahogy tenisz/kosár/foci is a kikötőtől a főút felé.
Mi egy komplett/ egyébként a tagokat nézve nem az / focicsapattal megyünk 70 fővel családostól szeptember 17-24.-ig Stavrosba.Személy szerint 6. alkalommal teszem be a lábam ebbe a kisvárosba, először 1990-ben voltam ott még Jorgos Travel utasként.A szállást most is az utódiroda által intéztük, dias zeusz.
57-en saját magunk által bérelt busszal ami egyébként velünk marad kint végig, a többiek irodás busszal érkeznek.
Tudtok esetleg olyan tavernát ,mert ott jó régen nem jártam, amiben legalább 50-en elférünk?
Megvan még a mólótól jobbra a strandröpi pálya,
És valaki elmerészkedett már szintén abba az irányaba jó pár kilóméterre stavrostól addig a szikláig amelytől nem messze a vízben álló Mária szobor van?
Köszönettel:
Nekünk ismerősünk most jött haza, azt mondta, minden olyan, mint eddig, csak talán kevesebb a nyaraló.
Hozott árakat fakultatívokról:
Athos 23 euró (gyerek 15) - ebben benne van a hajójegy is
Thassos-Kavala 23 euró (gyerek 15) - ebben is benne van a hajójegy
Thessaloniki 13 euró (gyerek 10)
Kishajós kirándulás ebéddel együtt 16 euró (gyerek 10)
Meteora 30 euró (gyerek 18 ) - ebben nincsenek benne a belépők a kolostorokba
Csúszdapark 28 euró (gyerek 19) - belépővel együtt
Ezek a kinti Fedra Toursnál foglalható kirándulások árai, ott ki vannak írva pontosan a programok magyarul, meg, hogy melyik napokon vannak, és ott lehet jelentkezni is. És azt is mondták, hogy mindig megy a csoporttal magyar idegenvezető, tehát nem csak úgy elküldik őket egy vegyes busszal.
Ja, meg ami még újdonságot mondtak, hogy a piac már nem a hegyen van, hanem lent a kikötő közelében.
Szia! Változó. Szeptember elején általában (!) még meleg nyár, szeptember közepétől már előfordulhat eső, és hűvös esték. Ha strandolósok vagytok, akkor az eleje szerintem még jó, a közepétől már necces lehet (aztán kivételek meg mindig vannak )