A Kalliope apartman Nei Pori szélén van, azon túl már csak az országút és a tenger homokos partja. Ebből kifolyólag nyugis (legalábbis május végén az volt ), közel vannak a boltok, a tenger, és a tengerparti sétány is, a sok-sok jó étteremmel.
Maga az apartman nem egy nagy luxus, de véleményem szerint egy görögországi nyaralásban nem a fekhely a lényeg (én személy szerint egy hálózsákban is elaludnék ott). Vannak ágyak (kicsit nyikorgó-kifeküdt matraccal, de alvásra jó), van főzősarok (hiányos felszereléssel, de főzni jó), van fürdőszoba (az egész házban egybe nyitott kürtővel, így egyből meg tudod állapítani, ha a feletted lakó a nagydolgát végezte, sőt azt is tudod melyik szobában mit főztek ), de arra ez is jó, hogy letusolj és WC-z. Magyarán: ne számíts semmire, és akkor nem csalódsz. A képeket a picasa albumomból már leszedtem, sajna nem tudod őket megnézni. Ha úgy mész, hogy jól érzed magad, akkor nem lesz bibi
Bár én nászúton voltam Nei Pori-ban idén, és ez ugye nyolc nagy lapáttal rádob az ember hangulatára, de ettől függetlenül is jól éreztem volna magam, mert Görögországban nem lehet máshogy érezni. Ettünk jókat, ittunk jókat, fürödtünk (itthon 5-8 fok volt, mi majd' megsültünk kint ), és ha most azonnal vissza lehetne indulni (BÁRHOVA csak Göröghon legyen), akkor azonnal mennék
Ui.: Sokan panaszkodtak a szúnyogokra, de szerintem ha odaérkezéskor vadászatot tartotok, és levadásszátok a nagyját, valamint visztek elektromos szúnyogriasztót (adtak, de mi inkább vittünk sajátot), valamint nem alszotok nyitott ablakkal, akkor nem lesz gond!
Off:
A megfeszített Föld bolygó,
ha megtalálná hangját,
és értené az iróniát,
akár azt is mondhatná
arról, ahogy tönkretesszük:
"Bocsásd meg nekik, Atyám,
Nem tudják, mit cselekszenek."
Ti is Nei Poriba jöttök??? Kivel mentek??? Mi az Anett toursszal megyünk, és az Aranyházban fogunk lakni. Összefuthatnánk, ha úgy gondoljátok.
Még mindig nem veszi be a rendszer, hogy duplázzam a beírásomat az utazólistába, tehát írom és közben ugrálok, hogy szeptember 18-tól újra megyek, csak akkor Stavros az úticél.
Igen úgy néz ki,hyogy oda megyünk.
Igaz Bea nem jelentkezik így nem tudom,hogy hol is fogok lekni.
De ha nem ír akkor lehet hogy más felé veszem az irányt.
Eléggé berágós ember vagyok és nem szeretem mikor pottyintanak a fejemre és az emailomra
Most 4-en megyünk egy kocsival,elviszem a tesómat és a nejét is egy kis nyaralásra.
Vasárnap érkeztünk haza nei pori-ból.Döglesztő meleg volt napközben,a víz kellemes .Szúnyogok vannak,de szerintem nem vészes.Mi dugtunk be szúnyogriasztót és nyitott ajtónál aludtunk,nem csíptek!