Valóban nagyon jó képek, ezért is csodálkoztam, hogy eddig erre még nem találtam rá. Aki még ismeretlen a szigeten, annak tök jó lehet ez alapján megnézni a strandokat.
Nincs a szigetnek reptere, tehát oda a repülős út kizárt - ha igy gondoltad.
Thessalonikiig szoktak menni repülővel, aztán onnan el Keramotiig, esetleg Kavaláig valamivel (autó vagy busz), ahonnan indul a komp a szigetre.
Tavaly is volt innen a fórumról valaki hasonló módon, de már nem emlékszem, hogy taxival, vagy bérelt autóval oldották meg a kompig az utat.
bambusznád volt idén, én pedig tavaly így, thessaloniki és onnan bérelt autóval.
egyébként-inkább csak érdekesség- bizonyos értelemben van a szigetnek reptere. biztos láttátok a keramoti kikötő tőszomszédságában van egy repülőtér. ez a kavala airport, mely egy pici de nemzetközi reptér, ahová a görög társaságok mellett angol charterek de még az air berlin is repül. de persze az árak miatt ezek számunkra inkább csak elvi lehetőségek sajnos.
Igen, szerintem járható az út babakocsival is, de nehezen. Ha van egy erős ember, aki tolja. Én például bevállalnám (ezzel nem azt akarom mondani, hogy szuper erős vagyok , de nagyon meg kellene szenvedni a hosszú úton, tűző napon.
Ha viszont nem ragaszkodtok a babakocsihoz, akkor inkább a nyakba tevős, úgy vivős megoldást választanám. Ezt már simán és gondolkodás nélkül bevállalnám mert sokkal könnyebb úgy menni. Időnként leteszed, sétál kicsit majd ha fárad, akkor felveszed. Anno a kisebbik gyerkőccel elképesztő távolságokat tettünk meg ezzel a megoldással. Előnye, hogy a nehéz babakocsit nem kell cipelni, könnyebben mozogsz.
Márványpartra mi is lementünk, quadot béreltünk és sajnos látom, nem az optimális irányból közelítettünk. Makriammosból indultunk, kb. 5 km az út, nagyon kellett figyelni a kátyúkra, kövekre, mert ez a járgány sajnos eléggé borulós. De megérte lemenni, személyautót én nem kockáztatnék. Az öböl gyönyörű, a víz csodás, tényleg megismételhetetlen élmény, ne hagyjátok ki. Viszont a másik márványpartra - nem tudom melyik a kicsi melyik a nagy - mi már nem mentünk át, este volt már akkor.
Quadot érdemes bérelni egyébként, ha megtehetitek, nagyon jó élmény, körbejártuk vele a szigetet. De ha lehet egy jó tanácsom, ne Sakisnál vegyétek! (ja Skala Potamia-ról beszélek, Centrum Partszakasz kölcsönzője). Érdemes Skala Panagiába elmenni, az ottani kölcsönzős sokkal korrektebb, a járművei jól karbantartva, tiszták, megbízhatóak. Sakis gépeiből kettő rossz volt (négy db. quadot béreltünk), egyiknek a váltója nem működött jól, a másiknak konkrétan majdnem kiesett a kereke - vszínű a csapágynál törhetett el benne valami. Még jó, hogy nem a Giola felé féluton a hegyen....Ott is kellett hagynunk a gépet az út szélén a sziget túloldalán, szerencsére volt velünk egy autó is, így nem kellett megvárni, amíg a Kölcsönzős kedves odafárad egy cseregéppel esetleg....Ja és arról szó sem volt, hogy esetleg valami kedvezményt, vagy pénzvisszaadást eszközölne...
Szia Jutka!
Valószínű, hogy ti a kis Márványparton voltatok (Saliara beach), ha Makryammos felől mentetek, mi is arról mentünk anno.
Nem csodálom, hogy tetszett, pláne, hogy idén nincs tüc-tüc zene, és százezer napozóágy kirakva, így azért teljesen más élmény lehet.
Messinia,
köszi a tájékoztatást, legalább tudom, hol vontunk ! Elég rossz elképzelni, hogy tuc-tuc zenével mi kárt tehetnek a hangulatban. Azt sajnálom, hogy nem volt több időm feltöltődni a hely szépségével, egész napos quadozás után voltunk és még volt pár km előttünk. De így is maradandó élmény volt, lemosni az út porát, úszni egyet a smaragdzöld és türkizkék vízben....Ez is egy helyszín, egy ok a sok egyéb között, amiért készülünk visszamenni a szigetre!
Jutka
amilyen koszt és mocskot hagynak maguk után a románok az kritikátlan.Idén lementünk a márványpartra, aztán azzal a lendülettel fordultunk sarkon, mert folyt a mocsok már a bejáratnál.....
Sziasztok! mi Potosról szeretnénk eljutni a márványpartra, de nem szivesen mennénk oda az autókkal, mert ez a finom por mindenhová bemegy, hanem inkább quadokkal szeretnénk eljutni.
Tudna valaki adni egy gyors útleírást, hogy Potosból hogy e legegyszerűbb eljutni a márványpartra?
Előre is köszönöm!
Sziasztok! mi Potosról szeretnénk eljutni a márványpartra, de nem szivesen mennénk oda az autókkal, mert ez a finom por mindenhová bemegy, hanem inkább quadokkal szeretnénk eljutni.
Tudna valaki adni egy gyors útleírást, hogy Potosból hogy e legegyszerűbb eljutni a márványpartra?
Előre is köszönöm!
Mi 2x kocsival mentünk, csak kívül lett poros az autó amit a szálláshelyen, pár perc alatt slaggal lemostam.Csak ezért nem bérelnék quadot.
Maryammos felé kell tartani, szinte mindegy- mert km-ben szinte ugyan annyi - ha Limenária, vagy Astris felé mentek. Sok szép öböl van amit útba lehet ejteni.(kötelező)
Köszönöm szépen a választ! és maga az út milyen Maryammos felé? mert az autónk nem épp egy terepjáró, ha mondjuk ha letérünk az aszfaltról, akkor mennyire van még a strand?
Köszönöm szépen a választ! és maga az út milyen Maryammos felé? mert az autónk nem épp egy terepjáró, ha mondjuk ha letérünk az aszfaltról, akkor mennyire van még a strand?
Mi is személyautóval mentünk le a Márványparta, Makryammos felé (nekünk onnan jobban útba esett, mert pont arra van a szupermarket, ahol be szoktunk vásárolni ), a párom kicsit szivta a fogát, nehogy a felfüggesztésnek baja legyen, eléggé hepehupás az út. De jó lassan mentünk, figyeltük a buckákat, igy nem volt gond. A fehér port meg abszolút elviselhető, mi is azonnal lemostuk egy benzinkútnál (van ilyen nagy nyomású slag általában mindenütt), az meg, hogy bent egy kicsit néhol fehér maradt, hát istenem....thassosi emlék.