Köszi Sancho, én is örülök, hogy mentek. És főleg, hogy több időre és oda, ahová terveztétek. Remélem minden tervet sikerül összehoznotok és hogy nagyon jól érzitek majd magatokat! Ebben mondjuk nem kételkedem.
Szerintem már Zsuzsát is megfertőzted.
Igen pár szót beszéltünk csak, mert rengetegen voltak, de azon a héten majd beszéljünk és mindenképp összehozunk valamit. Rajtunk nem múlik.
Jó tervezgetést nektek! És persze nekünk is. Kicsit önző vagyok.
Előre is nagyon szépen köszönöm Neked is
Majd addig még folyamatosan nézegetem a fórumot és zaklatlak Titeket az infókért Amire emlékeszem még Nei Poriból, majd igyekszem én is irogatni, de asszem majd a friss emlékek lesznek az igaziak
Addig is az időjárás, amit nyárig folyamatosan lehet lesni és nézni, ahogy melegszik az idő
Mi is örülünk, hogy összejött Nagyon el voltam keseredve, de szerencsére sikerült. Mi is reméljük, hogy minden sikerül. Elvileg most több idő lesz mindenre és volt amikor az egy hét is elég volt
Athént és Thessalonikit mindenképpen meglessük. Aztán megnézzük a többit. Bízom benne, hogy Athénban nem tévedünk el
Görögországban amúgy is mindenki mindig jól érzi magát
Nektek is jó tervezgetést, gondolom, hogy Ti is lázban vagytok az utazás miatt
A talit mindenképpen össze kellene hozni, Tudod, hogy rajtunk sem múlik Addig még úgy is beszélünk, vagy Zsuzsival ha találkoztok, akkor egyeztetünk. Úgy is olyan messze laktok
Ja értem, bizti akkor levették. 12 naposat láttam amúgy, csak utazással együtt annyit. Kár, hogy nem sok utazási iroda indít több, mint 1 hetes turnust.
Nincs még terv, valószínű last minute lesz valahova. Csak tavaly a korai foglalás miatt Hellasz függő lettem, most így meg nem tudom hova irogassak, hogy utiterv nincs... A tavalyi nyaralóhelyünk topikján fogok szerintem segíteni újaknak, ha tudok válaszolni kérdésekre. Mert nem bírom ki Hellasz nélkül.
Hurrá kicsit éled a fórum!!!Olyan jó hogy mindenki előttünk megy nyaralni,legalább mire mi megyünk addigra ti elmeséltek mindent,és akkor mi már mindent tudni fogunk! Utazási kiállítás megy valaki?Arról is lehetne egy pár sort írni ,ha valaki esetleg elmegy.
Hurrá kicsit éled a fórum!!! Olyan jó hogy mindenki előttünk megy nyaralni, legalább mire mi megyünk addigra ti elmeséltek mindent, és akkor mi már mindent tudni fogunk! ...
Mi is lefoglaltuk Nei Poris utunkat. Június 6-án indulunk az Apollon Travellel.
Már annyira várom! Mi még nem voltunk Nei Poriban (tavaly szeptemberben voltunk először busszal Görögországban, akkor Sartira mentünk), de szeretnénk elmenni Athénba, egy olimposzi fakultatívra és hát ugye bejárni a környéket: Platamon, Leptokaria, stb...
Igyekszem majd én is figyelni, hogy friss infókkal szolgálhassak az utánunk utazóknak.
Szia Sancho, igen tényleg "messze" vagyunk!!! De nektek is, nem igaz?
Szerintem ha eltévedtek is Athénben, akkor sincs gond, talán még több mindent felfedeztek, mint egyébként! Én sosem esem kétségbe az eltévedéstől, bár Zoli annál inkább szokott.
Már mi is tervezgetünk nagyon, hisz rohan az idő, bár még most nehéz elképzelni, hogy a napsütésben sétálunk a tengerparton. De hidd el nagyon gyorsan el fog jönni!
Örülök, hogy Ti is tervezgettek. Azon nem csodálkozom, hogy görög fan lettél. Ezt igazán nem nehéz elkapni,ha valaki csak egyszer is görög földre lépett
Én is valószínű kezdek lassan aktivizálódni és gyakrabban irogatok majd ismét a fórumra.
Akkor ezt a nagy távolságot igyekszünk legyőzni mondjuk a márc 15-e környéki hétvégén
Addig remélem Zsuzsival is tudtok beszélni és valami konkrétumot lebeszélni
Az Athéni eltévedéstől egyébként annyira nem tartok, majd lesz valahogy. Szeretem a kalandokat...
Én bizony már el tudom képzelni a jó meleg tengerpartot és a kirándulgatásokat, valamint a gyrost és a mazsola bort Ebben a hidegben amúgy is csak ez éltet
Én is abban bízom, hogy majd a visszatérők segítenek és beszámolókat írnak Igaz én már voltam Nei Poriban, de azóta annyi minden változhatott
Eddig úgy volt hogy én megyek az utazás kiállításra, de mivel már be van fizetve a nyaralás, így inkább kihagyom, mert a fene megenne, ha találnék egy még kedvezőbb nyaralást
Szia Sancho!Igen biztos engem is meg enne a fene ha olcsóbb utat találnék,de azért kíváncsi vagyok!Tudom most mondanátok hogy hamar meg öregszek,na de akkor is!Elszomorít ez az idő, erre idáig csak havazott,hát sose lesz már nyár?
Könnyen megtalálsz minket De akkor asszem ezt megbeszéltük. Jó lesz egy kicsit sóvárogni és szídni a rossz időt és várni az indulás napját. Hiszen Nei Poriba megyünk, hogy ne legyek nagyon off