Még visszatérve a kagylókhoz, 4 éve voltunk Paralián, onnan 2 nagy tescos szatyornyi kagylót hoztam haza viszonyítás képen írtam le a 3-4 maroknyi kagylóhoz.
Nekem most lesz a 8. alkalom, hogy Görögországban nyaralok. Sarti pedig a 4.!!!! Delfint már többször láttam, egyszer az Athos-i hajókiránduláson, 1x pedig a Toroneos-i hajókázáson. Nagy élmény volt!!!! Remélem idén is összejön!
Láttam a képeken, hogy a párod horgászott. Othonról vittétek a szükséges felszerelést? Kellett valakitől engedélyt kérni a pecázáshoz? Fogtatok ehető halat is?
Pyccem: Igen, mindent itthonról vittünk még a csontit is, bár az hűtőtáskába volt az út során jól becsomagolva 2 lefagyasztott tej mellett engedély nem kell. A fotón ehető halak vannak csak kicsik, meg inkább nem ettük meg. Naponta 1.5 órát horgásztunk. Engedélyt nem kell kérni senkitől. Mi a kiskikötőbe pecáztunk inkább. Horgászbolt a nagy sárga supermarkettel majdnem szembe van. Az ottaniak még csigával pecáztak, széttörték a tengeri csiga házát és azt tették a horogra. Fenekezőt is próbáltuk és az úszót is az utóbbi volt sikeres. Majd ti is meglátjátok, hogy a helyiek egy koronggal pecáznak elég érdekes, de hatásos volt. Mi is vettünk 3 eu-ért csak kíváncsiság képen, de miután beszakadt 3 bedobás után , letettünk róla. Jah érdemes akár 2-3 horoggal is pecázni
Szia.
Köszönöm a kimerítő információkat.Minden nap nézem Sarti időjárását,de erre nem lehet alapozni.Kimondottan örülök,hogy már Ti is tudtatok fürdeni a tengerben.Párommal mi is fanatikus kagyló és egyéb tengeri herkentyű gyűjtők vagyunk.Tavaj Horvátországban nagyot csalódtam,mert 1-sziklás partszakaszok voltak,2-ha nem vettünk volna,akkor egy darab kagylót se hozunk haza.Lenne mégpár kérdésem a holiday apartmanról:tényleg van ingyen WIFI?Gondolom jelszóval van védve,de azt hol kell kérni?
Mégegyszer köszönöm az infókat,és ne bánkódj hogyitthon vagytok már,legközelebb még csodálatosabb lesz.
Szia!
Nei pori nagyon jó döntés volt.Mi már pár éve voltunk ott,majd következő évben Platamonban.Egyszerűen csodálatos.Rengeteg kagylót sodor ki a víz a partra.Medúzát ,polipot és tengeri csillagot is lehet találni.Persze a medúzával óvatosan,mert enyhe irritációt és zsibbadást okoz a "csípése",de abszolút nem komoly.Kívánom ,hogy érezzétek jól magatokat.
Mi is már többször voltunk május végén, június elején, de olyan még 1x sem fordult elő, hogy ne tudtunk volna a tengerben fürdeni. Nekem a június és a szeptember eleje a kedvenc időpontom. Nincs nagy tömeg és kánikula!