Sziasztok. Tudtok valamit Kefalonián a következő apartamnokról.
Galini,
Gradakia
Marina Villa
Marina Studio
Mert a többibe nem lehet 2 hétre menni
Szia,
Mi a Marina Villában voltunk idén.
Minden szoba két légterű, nagy kert, medence nincs. Tiszta, konyhában van vízforraló, villyanysütő, edények, poharak, törölközőt adnak, hajszárító nincs, légkondi a helyszínem fizetendő, tulaj az emeleten lakik. A part kb 10perc séta.
Ezeket az Ibusz szervezi, ill. a Gradakia-t az Imperátor is.
Ezen kívül, Lassiban úgy láttam csak az Alexandra van magyar szervezésben, amit viszont nem nagyon dicsérnek, ha visszaolvasol. Mi leginkább agyonakciózott áron vettük volna azt szívesen, mivel egy 3 fős studio is kellett nekünk, és ott minden elég kicsinek néz ki az Imperátor honlapján. Ebben Bottakati meg is erősített (itt is köszi az infokat Kati).
Az Imperátor amennyire láttam a legutolsó pár napban alámegy az Ibusz áraknak is, de addigra a mai szitut elnézve júli-augusztusi indulásoknál már csak 1-1 stúdiójuk lehet.
Nem tapasztalatból, hanem csak research-ből írok, biztos majd válaszolnak az expretek is neked, mi még csak most készülünk ezerrel, épp ma foglaltunk
Ha tudsz angolul, itt is sok review van az összes Kefa szállásról: https://www.justkefalonia.co.uk/ De azért fenntartással kell olvasni, mert sok angol kényes ízlésének még az is gáz, ha nem cserélnek naponta törölközőt
Az Indexen is van egy Kefa topik sok infoval, és az nlc-n is találsz hébe-hóba.
Plusz itt alul van egy keresősáv, ahova beírhatod pl. a szállás nevét (én is csak ikszedszerre vettem észre ))
Dzsúz
onikita írta:
Sziasztok. Tudtok valamit Kefalonián a következő apartamnokról.
Galini,
Gradakia
Marina Villa
Marina Studio
Mert a többibe nem lehet 2 hétre menni
Szia Cirmi!
Nagyon remélem hogy végig jó időnk lesz, bízom benne! Nézel valahol időjárás előrejelzést?
Ti milyen kirándulásokat terveztek, robogó vagy autóbérlést? Ti is "menőkések" vagytok?
Kedves Bottakati! Köszönöm a tippeket, és tényleg ha jól belegondolok akkor igazad van! Eddig én is vittem mindig, most gondoltam hogy nem cipelném, de viszem mert igazad van biztos ani biztos!
Mandzsi! Végig böngészve ezt az oldalt, és még a Kefalóni lapot is, sok fényképet látva szerintem is szép a sziget, és a strandjai is gyönyörüek lehetnek!!! Remélem lesz időnk végig járni őket, és az időjárás is a kedvünkre fog tenni!
Szia Cirmi,
Igen, pont ugyanakkor utazunk és ugyanoda!
Jól látod, jó sok kérdést tettem fel úgy, hogy pedig előtte végigolvastam ezt a fórumot és még a másikat is (index)...Plusz rengeteg angol nyelvű oldalon nézelődtem és készítettem jegyzeteket, jó sok anyagot gyűjtöttem össze, pl strandok leírása.
Szerintem szuper lesz ez a sziget, gyönyörű strandjai vannak!
A Pink közelében találsz egy autókölcsönzőt a falu felé vezető úton a jobb oldalon. Mi nem szoktunk motort bérelni, így nem is emlékszem rá, hogy láttam-e motort náluk.
Lassiba a bejutás bérelt közl. eszköz nélkül nehézkes, ritkán és bizonytalanul jár a busz.
Ithakára szerintem is érdemes átmenni. Itt olvastam a fórumon, hogy az idén a tavalyi árnál olcsóbban adják. Tavaly nagyon drága volt, mégsem bántuk meg.
Remélem, egyetértenek velem azok a hellasz-osok, akik már voltak Ithakán, hogy igen, sőt, határozottan igen, van értelme átmenni Ithakára. Nem tudom, hol olvastál utána, csak a neten kerestél, vagy esetleg itt az Ithaka topikban? Abban találsz leírást, véleményeket és képeket is.
Nem kell Kefalóniához hasonlítani, bár hasonló szép természeti adottságokkal rendelkezik. Mi egy nagyon klassz napot töltöttünk el ott, én személy szerint csak javasolni tudom, hogy szánjatok rá egy napot.
Egyébként van "értelme" Ithaka-ra átmenni? Sokkal szebb részek, látnivalók vannak arra, mint Kefalónián? Utána olvastam, de én személy szerint nem találtam kiemelkedőbb vonzerőt benne, amiért feltétlenül érdemes lenne ellátogatni ide a nyaralás alatt. Vélemények?
Örülök, hogy segítettem. Ne bántson, hogy most Rodos kimarad, mert – bár az is gyönyörű hely – de Kefalónia egyszerűen lenyűgözően csodálatos sziget.
Én ugyan nem a Gallini apartmanban voltam egyszer sem, de két évtizedes tapasztalat, hogy saját törülközőt érdemes vinni. Igaz, hogy többletsúly, de gondolj bele, azokat a törülközőket ugyan – állítólag – mosodában fertőtlenítik és szemre valóban tisztának tűnnek, de mégiscsak több százan használják egy szezon alatt. (Láttam már olyat ám, hogy a törülközőcsere azt jelentette, hogy turnusváltáskor egyszerűen átvitték egyik szobából a másikba!). Mi még párna és paplanhuzatot is viszünk, a huzatba egyszerűen csak belebújunk, nyáron úgyis elég és mégis a sajátunkat használjuk.