Már nagyon sok helyen jártam Görögországban, mindig más és más helyekre, hogy minél több helyet megismerjünk. Viszont Parga volt az egyetlen, ahová visszatértünk. Sőt tervben szerepel az elkövetkező 5-6 évben is.
Korfura átmentünk, de nagy csalódás volt a számunkra. Pedig a legszebbnek mondott helyeket néztük meg, Sidari, Paleokastrita stb.
Parga ilyan magasra teszi a lécet. Ezt csak azután érted meg, ha már láttad. Többekkel ellentétben nekem a Piso Krioneri volt a kedvencem. Igaz az volt a legközelebb is, de a városi strand is csak egy nyúlugrás onnan. Én személy szerint nem kedvelem a homokos partot, mert mindig órákig kell magát az embernek sikálnia, de még mindig csikorog a homok a fogad alatt.
Nem beszélve a többi kellemetlen helyekről. Az apró kavics lepereg, a nagyobb kavicsok meg gyönyörű gömbölyűek, sokkal klasszabb rajta járni. De ez az én saját véleményem.
Aki saját autóval megy, a környező látnivalók közül a Vikosz-szurdokot, Ioanninát és Metsovót ki ne hagyja! Az utóbbi oda- vagy visszaúton útbaesik.
Én tegnap szerettem volna az Apollonnál utazást foglalni júni 13ra, de egyik apartmanba sincsen már hely.
Egy másik utazási irodánál találtak még 1 üres stúdiót a Dinos Apartmanba!
Ma le is foglalom!
Tud valaki valami információt írni erről az apartmanról?
Érdeklődnék még a robogóbérlésről, hogyan lehet bérelni és mennyibe kerül?
Tavaly mi Neo Poriban voltunk a Jimakossal.
Sajnos nem tudok pozitív dolgokat mondani az irodáról!
Mikor lefoglaltuk itthon az utat, kiválasztottuk az apartmant és még ingyen klímát is ígértek.
Amikor odaértünk közölték hogy mégsem abba az apartmanba kerülünk, hanem egy másikba, ráadásuk a tetőtérbe és még az ingyen klímát sem kaptuk meg. Iszonyatos hőség volt. Reklamáltunk, hogy mi nem ezt foglaltuk le, de semmit sem tettek.
A tulajdonos ( Jimi) nem beszél magyarul! Úgyhogy elég nehéz volt megértetni magunkat vele!
A Margarita a Piso Kironerinél van,illetve innen ez a strand van a legközelebb.
Igényes apartman,a házinéni 3-ig rendel az előtérben
Minden nap cserélik az ágyneműt,takarítanak és a lepedőből(vagy ami a takaró lesz),abból masnit készítenek az ágyra.
A magyar utazási iroda által lehet,hogy itt már nincs hely,de nekik ott kint van és akinek kell,szóljon...meg van a telefonszámuk Legalább is lefényképeztük...
Pár méterre pedig egy utazási iroda lesz,ahol mi autót kölcsönöztünk és ezzel szemben meg egy kis szupermarket.
Sziasztok Egy kicsit le maradtam...Kiakadtam hogy itt nálunk szakad a hó Tervezzük a nyaralást írom a listát nézem a Parga webcamot ott süt a nap jó az idő !!!Jaaa és embereket is láttunk már
Tényleg muszály időben lefoglalni!!MErt mi január 3hetében voltunk az utazási irodában és már akkor nem tudtuk arra az időpontra amire szerettük volna !!De így is jó mert eggyel késöbbi csak (Apollon travel,BAkas apartman Június 13-tól :p )
És akkor is egy vagy két hely volt már hátra szóval idén elég kelendők a Pargaiutak!!Főleg Hopgy épp mikor pakoltam elővettem a 2009-es Apollon travel GÖRÖG katalógust és néztem hogy akkor még Pargai utak nem is voltak sem repülős sem buszos!!! Én nem voltam még itt sőt Görögországban sem szóval ezen a téren szűz vagyok még Azért nem is nagyon írogatok ,csak olvasgatok
ÉS olyan jó látni,olvasni hogy ennyire angy a készülődés és nem csak én vagyok így bezsongva!!! A listánk már készen van Minden fellett írva és csak gyűlik gyűlik
Oylat kérdeznék hogy aki volt már Apollon travellal buszos úton az megtudná monani hogy mennyi bőröndött cuccot lehet vinni???!! Tudom hogy elmondják majd az utazás előtt csak hogy úgy készüljek
(legszívesebben már bepakoltam volna a bőröndömet )
Üdv minden fórumozónak
Vannak olyanok,akik az ásványvizet is innen viszik,aztán ott vannak a napernyők,hűtőtáskák...és vannak olyanok is,akik nem bőröndbe teszik a cuccaikat,hanem 8-8 kisebb táskába Tavaly láttam ezt és volt még felfújható 20 személyes csónak is
Tehát próbálnak bepakolni minden csomagot,ott még nem hagytak semmit sem
Oylat kérdeznék hogy aki volt már Apollon travellal buszos úton az megtudná monani hogy mennyi bőröndött cuccot lehet vinni???!!
Szia Bucuska!
Hát előkerültél, el voltál veszve...
Én úgy tudom, általában minden utazási irodánál az a jellemző, hogy fejenként egy bőrönd vagy utazótáska vihető.
És fejenként egy kézipoggyász vihető fel a buszra, valamint családonként vagy páronként egy hűtőtáska.
Mi már kétszer utaztunk az apollónnal, de még soha senkinek nem szóltak a túl sok csomag miatt, pedig bizony voltak, akik nem szerénykedtek a csomagokkal és azt sem mondták meg hogy a buszra mennyi csomagot vihetünk fel.
De mondjuk mi két főre egy óriás bőröndbe pakoltunk és a buszra is csak két kisebb táskát vittünk fel, amiben a kaja és az éjszakai kellékek voltak, de nem is nagyon fér el több vagy mi nem férünk el tőlük
Egyébként elvileg ez a feltétel:
"Kérjük, hogy az autóbuszra személyenként maximum egy nagy utazótáskát és egy kisebb kézitáskát hozzanak magukkal. Hűtőtáskát és egyéb csomagot az utastérben tárolni tilos!"
Ez áll a katalógusukban. De persze sokak hoznak hűtőtáskát, napernyőt, napozó széket, egész rekesz ásványvizeket stb..
Sztem mindenki csak a legszükségesebbeket pakolja!!
Erre mi is csak több út után jöttünk rá!
Mi is már 2x utaztunk az Apollonnal és tényleg mindent vihetsz magaddal...
A kedvencünk a 15 reklámszatyor és tam-tam dob készlet!!!
Ezt azóta is emlegetjük.
Tavaly mi is Pargan voltunk a Bakas apartmanban a 7-es szobában.
Az apartman nagyon szép tiszta de a szomszédok!
Az rettentő volt!
Sziasztok!
Én is mindig aggódom, hogy nem fogok beleférni a nagy bőröndömbe, de eddig mindig sikerült.
Azért mégse vigyük el a fél lakást.....szerintem..... A rekesz ásványvíz és a napozószék kissé túlzás.... Én biztos nem engedném...
Szerencsétlen buszt és a sofőröket is kíméli,ha nem a fél házat visszük el magunkkal. Hiszen korlátozott a csomagtér befogadóképessége,a busz teherbírása, és nem lehet túl kellemes mindent kipakolniuk a sofőröknek,ha valaki hozzá szeretne jutni a bőröndjéhez.....
A buszok több ezer km-t tesznek meg oda-vissza,tele van utassal,plusz még a csomagok is, nagyon nagy súly az magában is.
Erről volt már szó jópárszor a buszos utazás topikban is például.....