#1445582010-07-17 22:09:43 Válasz a #144546. hsz-ra
Hello!
Mindenki azt hisz el, amit akar! 1.000.000 forintért az 1.4 HDI 206-ossal bárkit hazahozok 12 óra alatt Igoumenitsától a Hercegszántói határra. Pont. Ha bulkom, természetesen állom az 1 misit. Várom a jelentkezőket!
Egyébként az emelkedőkön valóban nem bírta a 150-et, azt viszont talán írtam is, hogy tartósan 3500 felett pörgött, ami ismerősök szerint nem tesz jót neki.
140.000-et meg talán azért költöttem rá, mert tudtam, hogy hova készülök, és mondtam a szerelőnek, hogy minden olyat cseréljen ki rajta, ami kicsit is necces (pl.: vízpunpa, feszítők, szíjak, csapágyak, stb). Talán odafigyelő és gondos vagyok azért, és nem szarevő. 1 hazafuvar trélerrel több és kellemetlenebb lett volna...Pláne ha már lefele törtnik a baj...
A vezetés pedig nem csak km és kor függő! Valaki 29 évesen 3-400 ezer km-rel vezethet jobban mint ötven néhány évesek, akik mentek 1 milliót. Trabanttal meg Wartburgal...
A múltkor sem folytam bele pont ebbe a vitába, most sem fogok, remélem 1-2 embernek hasznos az infóm, és kiszedi magának azt, ami szükséges. A többiek felőlem is le vannak sza.va!
1 misit ugyse adnál az az első dolog a második dolog most arra vagy büszke hogy 1000-el tudsz szabálytalankodni bevallom én is szoktam néha de nem azért, hogy most milyen hülye voltam 140-150 el mentem ki kérdezte eggyátalán??? senki akkor meg minek írod le senki nem kiváncsi rá.Maximum a száguldozók de gondolom te se vagy aki éjjel-nappal száguldozik. Mindegy úgyse hisszük el ennyi
Ízlések és pofonok. Én leírtam, hogy milyen stílusban mennyi pihenővel, milyen határátkelésekkel LEFELE MEGALVÁSSAL (RÉSZLETESEN), hogyan értem ki és jöttem haza. Hogy ebben egyeseknek mi bassz. a csőrét??? Igenis gondolom, hogy az emberek 1/3-a így megy, ahogy én megyek, és nekik hasznos lehet.
Te meg menny úgy mindig, ahogy eddig már oly sokszor. Ha neked az a jó. Ebbe meg ne ugass bele. Téged se kérdezett senki. Talán jobb lett volna, ha ide se találsz
Ahogy látom te se vagy valami nagy forumozós hogy csak 48-at írtál akkor te most mire vered magadat de nem azért csak úgy kérdem nem leordításból?? Én is megyek így ahogy te de legalább nem írok hülyeséget.
A fórumot pedig már két éve olvasom, és valóban nem vagyok nagy szószátyár! De nem ma találtam ide! Valószínűleg hamar meg foksz előzni a hozzászólásokban (is).
Nekem volt egy Renault 11 Turbo 1.4 210KM/h volt a vége 160-170km/h val mentem vele utánna volt egy Renault Megane-m 1.6-os volt 150-160-al mentem vele 196km/h volt a vége most megint Renault Megane-m lett egy 1.6-os azzal megyek 155-165-el a vége 195km/h és az 1.6-os nem 1.4-es
Legutóbb Xenon08 szerkesztette (2010-07-17 22:56:09), összesen 1 alkalommal
Renault 11 Turbo 84-es 2-odik Renaultom 2002 3-adik 2009 azért nem cseréltem le a 11-est mert alázta a kis falusi tuningolt autókat és még mindig megvan igaz már 130-nál nem nagyon megyek vele jobban mert öreg autó de abban az ídőben verte nagyobb köbcentis BMW-ket Audit Mercédeszt 8.4sec gyorsulás 105-lóerő 160 Nyomaték.
Legutóbb Xenon08 szerkesztette (2010-07-17 22:55:13), összesen 1 alkalommal